Taps, püspök, államtitkár volt bővében a XII. kerületben, aminek helyszíne meglepő módon a frissen elkeresztelt Mindszenty tér volt. Sajnos, a villanyt nem lehetett lekapcsolni az ünnepség után, így azt is látni lehetett, hogy a vértanú püspök fejét valaki a hóna alá csapta, és eltávozott vele. Micsoda szerencse, hogy ez az alkotóművész volt, Kontur András, és nem egy tolvaj. Ez most nem egy freudi elszólás volt a részemről, hanem Kádár fejére gondoltam, azt is ellopták, ma sincs meg, igaz, az nem szobor volt, hanem az eredeti.
Ja, ja, úgy van, ahogy mondom, még egy rövid ideig egy zombi ácsorog a kőkarmok között, aminek oka, hogy majdnem elkészült az avatásra a mű, csak még a fejről hiányzik némi vajszínű árnyalat. Ez teljesen megszokott Pannóniában, emlékszem Suchman Tamás mily szívesen avatott fel el nem készült autópályákat a sajtónak. Most sem lehetett másként, a szoboravatás időpontja adott volt, a művész elvtárs meg kétharmadosan lusta, a lényeg a káposzta és a kecske megmaradásának helyes aránya, vagyis volt ünnepség, a protokoll és a fej is a helyén volt, a többiről meg csitt.
Illetve dehogy, ha már egy gyékényen árul Kádár és Mindszenty feje ebben a cikkben, hadd emlékezzek meg magam is intim megvilágításban a történtekről.
Kövér sámán-pap szerint ő jó példa arra, hogy politikai rendszereken át üldözték a keresztényeket és magyarokat. Tulajdonképpen igaz ez a mondat, de azért az szexi, hogy pont a hitvalló bíboros kapcsán mondta. Valóban, börtönbe zárták a nyilasok, a komcsik, „önkéntes” száműzetésben élt az amerikai nagykövetségen, majd idegen földön halt meg, Bécsben, s Mariazellben temették el. Miért is?
A kádári rendszer lényege az árulás volt. Aki hajlandó befogni a pofáját, elfelejteni 56-ot, az utána történő megtorlást, és nem érdekli más, csak a foci, az eléldegélhetett a vidám barakkban. Hasonlatosan a Nemzeti Kiegyezéshez. Persze, mindig voltak olyanok, akik hajthatatlanok maradtak, és puszta létükkel tagadták e hamis békét. Ilyen volt a hercegprímás is. Ráadásul őt nevezte ki a pápa a magyar katolikus egyház fejének, és ehhez kenettel fel is szentelte. Így lett Esztergom püspöke, vagyis érsek. Ez kb. olyan, mint amikor megkeresztelnek, és utána hiába vagy egy átokverte ördögfióka, mégis keresztséged halálodig érvényes. Vagyis még a pápa sem veheti le rólad, maximum csak kiátkozhat a közösségből.
A baj ebből származott. Vatikán nem átkozta ki Mindszentyt, csak elárulta őt. Vagyis 1956 után is volt a magyar katolikusoknak pásztora, csak a vasfüggönyön túl. Ugyanakkor fontos volt Kádárnak, de a Vatikánnak is, hogy a szocializmuson belül folytatódjon a keresztény hit gyakorlása szervezett-megfigyelt formában, így végül kiegyezett az anyagelvűséget valló marxista párt Vatikánnal.
Róma új püspököt nevez ki Esztergom élére, cserébe az Állami Egyházügyi Hivatal sem verte agyon a húsvéti körmenet alatt a templomban imádkozókat. Így jöhetett létre az árulásból a történelmi nonszensz, hogy egyszerre volt a magyar katolikus egyháznak két feje. Egy idealista, a másik meg realista. Az egyik egész életében ragaszkodott az úthoz, az igazsághoz, és Krisztushoz, míg a másik reálpolitikusként besúgója volt az államhatalomnak. Javaslom mindenki figyelmébe Lékai hercegprímás húsvéti beszédét, amiben a fegyveres szolgálat mellett agitál lelkiismereti alapon. (Sajnálom, hogy az olvasó a mai napig nem tudhatja, hány főpap jelentett az ÁVH-nak, majd a BM–nek.)
Na, csak azt akartam mondani, hogy szegény Mindszentynek soha nincs szerencséje az állammal. Mindegy, hányat írunk. 1944, 1947, 1956, 1963, 2013. Mondhatnám azt, hogy jó ötlet volt a KDNP-től a főhajtás, csak kár, hogy aki előtt bókolnak neki, nincs még kész a feje. Nem vagyok babonás, de az ő sorsát ismerve aggódom, minden marad a régiben. Kőbe faragva hazudjuk végig a történelmünket.
