Ilyen még nem volt Szombathelyen!

Négy zenekar, hat órányi giga koncert egy jegy áráért.

Talán még külön edzés is elkél majd azoknak aki, bírni akarják szusszal azt a Giga Retro Show-t, amit december elsején rendeznek az Aréna Savariában. Az biztos, hogy ilyen buli megszervezésére eddig még senki sem vállalkozott. Igazi próbatétele lesz az a retro szombathelyi szerelmeseinek.

Négy zenekar, hat órányi koncert, egyetlen jegy áráért!

A kapukat esete hat órakor nyitják, az első zenekar pedig az R-Go lesz. Szikora Robiék utoljára két éve, 2015-ben jártak nálunk, akkor telt ház mutatta meg, hogy a csikidámra és a gidákra még mindig milyen sokan kíváncsiak. A jelvényekkel teletűzdelt safari stílus koronázatlan királya azt ígéri, hogy ezúttal sem fog csalódást okozni senkinek.

Az örökifjú Dolly folytatja a sort, aki igaz, hogy új zenekari névvel, de a régi nótákkal és lendülettel veszi célba azokat, akik kaphatóak egy országúti randevúra.

Minden házibuliban eljön a pillanat, amikor egyszer csak kiszakad a hangfalakból a 220 felett. Hát most szintén a házibuli csúcspontja lesz a Neoton fellépése. Utoljára 2016 novemberében voltak Szombathelyen, akkor szétvetették a Arénát, most pedig szintén "bontani" jönnek.

Végül pedig a szomszédos Velem legkelendőbb árucikkét, a Kicsi gesztenyét is megéneklő TNT foglalja el a világot jelentő deszkákat. Őket már tényleg csak a rutinos és kitartó bulizók fogják szuflával bírni.

Az egész esti bulira az állóbelépő 3490 forint, az ülő pedig 3990 forint.

A jegyek megvásárolhatóak a Vas Népe, és az Agora ügyfélszolgálati irodájában, a jegy.hu és pannonjegyek.hu oldalán.

Az esemény Facebook-oldala itt érhető el.

Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!