„Itt állnak a lélegeztetőgépeink, szerencsére most éppen egyik sincs szolgálatban. Örülünk, amikor nincs rájuk szükség” – mutatja dr. Grasselly Magdolna neonatológus, a Markusovszky-kórház Perinatális Intenzív Centrumának (PIC) profilvezető főorvosa, akit a koraszülöttek világnapja alkalmából kértünk arra, vezessen körbe minket az osztályon, amely 1977 óta működik.
A ’70-es években nagyon magas volt - közel 23 ezrelék - a csecsemőhalálozás, sokan közülük koraszülöttként jöttek a világra. Ezért még abban az időben kilenc Perinatális Intenzív Centrumot hoztak létre az országban, az egyiket Szombathelyen. Mostanra minden megyei kórháznak van hármas fokozatú, vagyis legmagasabb szintű koraszülött intenzív osztálya. Ezen kívül a fővárosban vannak olyan centrumok, amelyekben komoly szívsebészeti problémákat is el tudnak látni. Mostanra 3,5-3,8 ezrelékre csökkent a csecsemőhalálozás. Jelenleg minden 8-10. baba koraszülött, a terhesség 37. hete előtt jön a világra, de rengeteget javultak a túlélési esélyeik. „Egyáltalán nem vagyunk elmaradva a nyugati országoktól” – emeli ki a főorvosasszony.
Ez annak is köszönhető, hogy ma már azok a kismamák, akiknél felmerül a koraszülés veszélye, antenatálisan kapnak szteroidot, ezt szokták tüdőérlelőnek hívni, ami arra hivatott, hogy a babák tüdejének érését elősegítse és az agyvérzéstől is óvja őket megszületésüket követően. Születésük után a kicsik kaphatnak olyan készítményt, surfactantot is, amely segít abban, hogy a tüdő léghólyagocskái ne essenek össze, így a lélegeztetésük könnyebb, rövidebb időt vesz igénybe. Kezdetben szintetikus anyagok voltak ezek, most viszont már természetes készítményeket használnak. Így az életben tarthatóság határát is sikerült lejjebb vinni, ami ma már a 24. betöltött terhességi hét, vagy 500 gramm.
„Persze, ha valaki a 23. hétben hozza világra a gyermekét, viszont életjelenséget mutat a baba, akkor is van esélye a túlélésre, de sajnos kevesebb” – mondja a doktornő, miközben egy pillantást vetünk még a lélegeztetőgépekre, merthogy az eszközpark is sokat változott, fejlődött. Például vannak olyan lélegeztetőgépek, amelyeknél elég egy kis maszkot tenni a pici orrára, nem kell tubust tenni a gyermek légcsövébe, hogy tudják lélegeztetni, így ez sokkal kevesebb kellemetlenséggel, szövődménnyel jár. Ebben a helyiségben található még a központi monitor is, amivel figyelik az inkubátorban fekvők minden rezdülését.
„Nálunk most éppen kilenc kisbaba van, ketten közülük inkubátorban. Egyikük 34. hétre született 1500 grammal, nem volt szükség lélegeztetésre, jól van. Másikuk 30. hétre jött a világra, apró volt, de szépen fejlődik” – mondja az intenzív részre lépve a főorvosasszony, miközben nézi a gyerekek kórlapját. Halk, megnyugtató hangján mond néhány kedves szót az édesanyáknak: interjú készül éppen, de már megyünk is tovább, nem zavarunk.
Mindig áll készenlétben inkubátor - a megfelelő hőmérséklettel - és lélegeztetőgép, ugyanis bármikor érkezhet az osztályra újabb kis lakó. Tudni kell, hogy azok, akik 24-25. hétre születnek és ide kerülnek, közel annyi időt töltenek itt, mint amennyi hátra lett volna a megszületésükig. Az első 7-10 nap a legkritikusabb, persze utána is sok veszély leselkedik rájuk. Elsősorban fertőzés, agyvérzés veszélye. Ezek hullámvölgyekkel tarkított hónapok.
Az osztályon komplex ellátást kapnak a kis páciensek. Teljes kivizsgáláson esnek át, hogy kiszűrjék a maradványtüneteket. Amennyiben szükséges, más intézménybe is elküldik őket konzultációra, operációra. Maradhat idegrendszeri tünet, amely később a mozgásfejlődésükben nyilvánulhat meg, illetve az értelmük is sérülhet és jelentkezhetnek tüdőproblémák, szemészeti elváltozások. Egy hosszan lélegeztetett baba esetében a tüdő krónikusan átalakulhat. Amikor a koraszülöttek a 40. héthez érnek - ideális esetben ekkor kellett volna születniük –, egy újabb nagyon részletes vizsgálaton esnek át: ez neurológiai, fizikális, agyiultrahang-vizsgálat, ha szükséges koponya MR is készül.
„A vizsgálatok alapján mondjuk meg, hogy ki tartozik a magas, ki a közepes vagy az alacsony rizikójú kategóriába, és annak megfelelően szervezzük a visszarendeléseket, vizsgálatokat. Tehát nyomon követjük őket” – magyarázza Grasselly Magdolna, aki hangsúlyozza, hogy mindenről tájékoztatni kell a szülőket, azt is el kell nekik mondani, hogy ha valaki három hónappal előbb jön a világra, akkor 12 hónapos korában biológiailag még csak 9 hónapos, és nem szabad olyan dolgokat elvárni tőle, amelyeket egy egyévestől elvárnánk. Szerencsére több olyan terápia, fejlesztőmódszer létezik már, amelyek segítenek ezeknek a gyerekeknek felzárkóztatásában.
„Nekünk az a legnagyobb boldogság, amikor egy nagyon kis súllyal született, éretlenül világra jött baba maradványtünetek nélkül mehet haza. Ha pedig azt látjuk, hogy háromévesen elkezdheti az óvodát, arra nincsenek szavak” - mosolyog a szakember, és ahogy elhagyjuk az intenzív kórtermet megjegyzi: na, innentől már híznak a gyerekek.
Az egyik szobába lépve Pannit és anyukáját ismerjük meg etetés közben. „Pannikánkra is nagyon büszkék vagyunk. A 25. hétre 460 grammal született. Tehát nemcsak koraszülött volt, hanem az adott terhességi héthez képest is kisebb volt. Majdnem 4 hónapot töltött itt, voltak nehéz időszakok. Volt probléma a szemével, operálni kellett, ezért utazott is tőlünk, aztán visszajött. Amikor elérte az 1 kg-ot lila lufit kapott, hiszen a lila a koraszülöttek színe: a hitet, a reményt, a szeretetet jelképezi” – meséli Grasselly Magdolna, és azt is elárulja, hogy Panni a jövő héten hazamehet.
A kislány több pótanyát is szerzett, ahogy az osztályon megforduló többi csecsemő is: „Mindenkit megszeretünk, de akik Pannushoz hasonlóan több hónapig vannak nálunk, ráadásul küzdelmes utat járnak be, azok nagyon a szívünkhöz nőnek.”
Amikor a csapatról kérdezem, a doktornő elmondja, nagyon büszke a munkatársaira, nemcsak a nővérekre, orvosokra, gyógytornászokra, hanem a takarítókra és az adminisztrátorra is. Mindenki munkájára szükség van ahhoz, hogy az osztály jól működjön, és a gyermekek jól gyógyuljanak. Itt mindenki nagy odaadással teszi a dolgát. Ez egy speciális területe az orvostudománynak. Látványos sikereket lehet elérni, de tele van sok buktatóval. A babák nem tudják elmondani hol fáj, mi a probléma, a nővéreknek, orvosoknak kell rájönni. Itt nem számít, ha véget ért a műszak, ha helyzet van, akkor mindenki talpon marad: „Nem tudok más mondani, imádjuk ezt csinálni!"
És előfordul sajnos, hogy hiába tesznek meg mindent, mégis elveszítenek egy kisbabát. „Ilyenkor bennünk is meghal valami: nekünk is nehéz, és nehéz látni a család fájdalmát. Mindig adunk időt a szülőnek, hogy elbúcsúzzon, másképp nem fogja tudni elengedni. Készítünk a talpacskájáról lenyomatot és több kis emléktárggyal együtt adjuk át, hogy legyen róla emlék, hiszen ő élt, itt volt közöttünk.”
De azoknak a szülőknek is szükségük van az együttérzésre, megértésre, beszélgetésre, akiknek a gyermeke meggyógyul, hiszen mindenki úgy készül, egészséges, érett gyermeket hoz a világra, minden rendben lesz. Ha pedig ez nem így történik, az egy trauma az édesanyának, a családnak. Ennek a feldolgozásában is segítenek az osztályon, sokat beszélgetnek az édesanyákkal, és felajánlják a pszichológusi segítséget is, mert azt is lehet kérni, bár kevesen élnek vele. Perinatalis szaktanácsadó is segíti ezt a munkát.
„Itt mi mindent elmagyarázunk, mindent megmutatunk, és felkészítjük az édesanyákat a hazaadás utáni életre. Mindig mondom nekik, kérdezzenek bátran, mert amit nem kérdeznek meg, az ott marad bennük. De ide vissza is telefonálhatnak. Bármikor felhívhatnak minket, hiszen mi éltünk ezekkel a gyerekekkel heteket, hónapokat, mindent tudunk róluk.”
Miközben beszélgetünk, benézünk egy pillanatra még egy kisbabához, de mivel éppen aludni készül, megyünk tovább. Egy nagy ásítást azért kapunk tőle, és megtudjuk, ő is mindjárt mehet haza. A főorvosasszony még visszalép egy pillanatra, hogy erősítse az édesanyát: minden rendben lesz, a legjobb kezekben lesz otthon a gyermek.
Az idegenvezetés az egyik dicsőségfalnál ér véget, amiből több is van az osztályon, és azokon a korábban itt kezelt gyerekek fotói láthatók. „Mi egy nagy család vagyunk! Ők a pótgyerekeink. 13 évvel ezelőtt szülők hozták létre a Zseboroszlán Vas Megyei Koraszülött Gyermekekért Alapítványt a koraszülöttosztály és a koraszülöttek segítésére. A kezelésükhöz szükséges eszközökre, a fejlesztésükre gyűjtünk, az osztály támogatására, de közös programokat is szervezünk. Szerencsére sok jószándékú ember van, akik szívükön viselik ezeknek a védtelen gyerekeknek a sorsát és támogatnak minket. Ezúton is köszönöm nekik” – mondja Grasselly Magdolna, miközben már vár rá egy kisbaba, akit kontrollra rendelt vissza. Búcsúzásnál még gyorsan megkérdezem, ő adta-e a nevet az alapítványnak.
„Nem én, hanem a nővérek. Mert azt mondták, olyan nagyon picik ezek a gyerekek, de közben olyan hangosak tudnak lenni, mint az oroszlánok, és persze olyan erősek is.”
Ahogy arról lapunk a közelmúltban beszámolt, 
Ők az idei Szent Márton Gála díjazottjai - Életeket mentők, életüket kockáztatók, kultúráét, sportért, Szombathelyért dolgozók November 09. 22:07 dr. Grasselly Magdolna az idei Szent Márton Gálán a Pro Sanitate Savariae Életműdíj kitüntetésben részesült. A főorvosasszony kiemelkedő gyógyító-megelőző munkájával és életével a szombathelyiek, valamint az egészségügyben dolgozók körében is közmegbecsülést szerzett. 2021-ben a doktornő lett az Év vasi embere választás közönségdíjasa és számos elismerésben részesült az elmúlt években.
