Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Peltzer Géza: a megyei napilapok pártlapból pártlappá váltak

Az ismert vasi újságíróval, a megyei napilap egykori szerkesztőjével a napilapok átalakulásáról, sajtószabadságról, az újságírók igazi feladatairól beszélgettünk.

November közepén volt podcastunk vendége Podcast Peltzer Gézával: Az egykori pártsajtóból húsz év kanyar után újra pártsajtó lett 2020. November 22. 11:23 Peltzer Géza ismert újságíró, aki 25 évet dolgozott a Vas Népe megyei napilapnál. Az alábbi interjúnk az ott elhangzott beszélgetés rövidített és szerkesztett változata.

Hány évig dolgoztál újságíróként?

Huszonnégy, ebből 1993-tól 2014-ig a Vas Népénél. Szinte végig Halmágyi Miklós főszerkesztő alatt.

1993-ban mit jelentett egy napilapnál dolgozni? Milyen elvek szerint működtetek és milyen elvárások voltak veletek szemben?

Akkor német tulajdonban volt a lap, de nem sokkal korábban még pártlap volt. (Az MSZP lapja. Szerk.) Innen indult a történet, és ide is ért vissza.

Pártlapból pártlappá vált, vagyis kormányhatalmat képviselt a rendszerváltás előtt, s most újra kormányhatalmat képvisel.

Közben privatizáció is történt. Nagy üzlet volt akkor a napilap, és a dolgozók is tulajdonrészhez juthattak a cégben. Amit aztán nagyrészük olcsón eladott, és utána verték a fejüket a falba, hogy óriási kincset passzoltak el.

Peltzer Géza
Szilágyi József (telefonos fotó)

Amikor én odakerültem, a német tulajdonosokat gyakorlatilag csak az érdekelte, hogy magas legyen a bevétel, hozza a profitot. Nem szóltak bele, hogy mit írunk. A 90-es évek közepe aranykor volt a Vas Népénél, én legalábbis úgy éltem meg. Azt írtunk, amit akartunk.

Mekkora példányszámban ment el akkor?

Akkor 65 ezer példányban kelt el.

Hol tart a Vas Népe most?

Úgy tudom, 20 ezer alatt van. Akkor még azt szokták mondani falun, hogy amit a Vas Népe nem írt meg, az nincs is. Mi voltunk az információforrás a megyében meg a királyi tv.

Mi volt a szakterületed?

A gazdaságot bízták rám, mert én voltam egyedül mérnök végzettségű, tudtam, hogy egy mázsa az hány méter. Persze, viccelek, de a többiek művészettel meg politikával foglalkoztak. Ki kellett járni a téeszekbe, megírni, mivel kell permetezni, mitől beteg a meggyfa. Gyakorlatilag a gazdaság itt elsősorban mezőgazdaságot jelentett, hiszen vidéki lap voltunk.

De azért ne felejtsük el azt sem, hogy ez az időszak nemcsak a Vas Népénél, hanem az egész magyar sajtónál kegyelmi állapot volt. Mint amikor a szellemet hosszú idő után kiengedik a palackból.

Igen, volt például reggeli Kurír, délutáni Kurír, esti Kurír. Minden volt. Az újságírók kiszabadultak a hírgyártás taposómalmából, és kellemetlen kérdéseket tettek fel, emberek közé mentek, riportokat készítettek. Visszakérdeztek, ha az interjúalany nem a kérdésre válaszolt. A hatalomnak ez szokatlan volt, addig előre elkészített interjúkat küldtek be a szerkesztőségnek.

Később a hírrovat vezetője lettem, a belföldi hírekkel foglalkoztam. Ipkovich György volt a polgármester, kitettem a diktafont és beszélgettünk. A horgászatról, arról, milyen autója van és a többi. Amikor betelt a szalag, mondtam, hogy bocs, nem tudok többet írni, mert nem fér bele. Erre azt mondja, most akartam beszélni a programomról. Mire én, hát sajnálom, nem fér bele. Lehoztuk így a valóban elhangzott beszélgetést. Erre ő összehívott egy sajtótájékoztatót és ott mutatta be a programját.

Aztán Puskás Tivadar lett a polgármester és a volt kollégánk, Angyal Laci volt a sajtósa, nos, akkor nem is tudtam a Tivadarral találkozni. Azt mondták, küldjem el a kérdéseket. Elküldtem öt kérdést, visszaírtak, hogy nem jók a kérdések. Átírták a kérdéseket, a polgármester megválaszolta azokat, és a végére odaírták a nevemet. Mindezt természetesen a sajtószabadság nevében.

Tisztázzuk, hogy mihez van és nincs joga az interjúalanynak. Nem határozhatja az interjú címét, a bevezetőjét, nem változtathat a kérdéseken, amennyiben azok a kérdések etikusak. Azt interjúalany azt döntheti el, hogy milyen válaszokat ad. Bár nem kötelező, a médiumok többsége visszaküldi a kész interjút, az interjúalany átnézheti a válaszait és ha valamit ki akar benne javítani, akkor esetleg azt javíthatja.

Így van, Gondolj bele megjelenik egy interjú a Puskás Tivadarral, amihez nem én írtam a kérdést, nem arra válaszolt, és ott van a nevem. Most mit mondok erre? Kínos.

Nézzük a másik alapelvet: a sajtó feladata a mindenkori hatalom ellenőrzése is. Van, amikor arra panaszkodik egy politikus, hogy a sajtó kellemetlen kérdéseket akar feltenni neki, és hogy őt a sajtó támadja. Pedig a sajtó csak a munkáját végzi azzal, ha tudni akarja, hogyan működik az önkormányzati vezetés, mire költik a pénzt, hogyan pályáztat, hogyan vezeti a várost, hogyan vezeti az országot. Ebből a szempontból mindegynek kellene lennie, hogy milyen színű az önkormányzati vezetés vagy a kormány.

Egyetértek, a sajtónak mindig ellenzékinek kell lenni. De ma már profizmus sincs. Amikor rovatvezető voltam, úgy mentem be reggel, hogy volt három-négy ötletem. Ott ültek a fiatal kollégák, akik most magas pozíciókban vannak, kérdeztem, kinek milyen ötletei vannak. Ilyenkor szokott nagyon nagy csend lenni a szerkesztőségekben: többnyire csak ültek, és várták, hogy valaki megmondja, mit kell csinálniuk.

Egy vidéki városban azért nehezebb, mint Budapesten. Előfordul, hogy olyan embernek kell kínos kérdéseket feltenni, olyanokról kell megírni a kellemetlen ügyeket, akit személyesen is ismersz.

Be kell vállalni. Ha a konfliktus és az újságírás kapcsolatát nézzük, az én felfogásom szerint ennek három változata van. Egy, aki nem vállalja a konfliktust, az nem való újságírónak. Kettő, aki vállalja, abból lehet újságíró. Három, aki élvezi a konfliktust, hogy pillanatnyilag hatalomban érezheti magát. Na ez sem jó, ismerek ilyet is.

De azzal is tisztában kell lenni, meddig mész el bizonyos helyzetekben, és mennyire szolgáltatod ki az adott embert a nyilvánosságnak. Sokan nincsenek tisztában a jogaikkal, azt sem tudják, hogy azt is mondhatják, nem nyilatkozom.

Így van. Bemutatják őt a saját rossz környezetében és hagyják, hogy röhögjenek rajta vagy megbélyegezzék. És akkor itt bejön egy újabb elv, hogy neked újságíróként meg kell védeni annak a jogát is, aki nincs tisztába a saját jogaival. Sőt, fel kell világosítani a jogairól.

Az idősebb, régóta a pályán lévő újságírókat még megismerik az utcán, a piacon, a vendéglőben, sokszor itt jönnek a témaajánlatok. Az újakat viszont nem.

Mert nem járnak emberek közé. Bemennek, megvárják, mi a parancs aztán kész. A szomszéd lépcsőházban lakik egy kéményseprő, ő mondta a legszebbet, amikor kirúgtak a Vas Népétől: Géza, azzal, hogy te elmentél a laptól, az egyszerű emberek problémája nem fog bekerülni. Aztán a múlt héten kaptam tőle egy jövő évi naptárt. Hát kell ennél szebb visszaigazolás?

A sajtónak megvan a hatalma, hogy kiállhat ügyekért, segíthet az egyszerű emberek problémáit megoldani.

Tíz esetben hétben semmit sem tudsz tenni. De néha az is elég, ha meghallgatod, vagy, hogy leközlöd a levelét, mert úgy érzi, hogy legalább valaki foglalkozik vele.

Néha szembesíteni kell az embereket azzal, hogy a kormány, az önkormányzat, a hivatal a te pénzedből működik, a politikus, a hivatalnok a te adóforintjaiból kapja a fizetését, és semmi joguk nincs arra, hogy valakit semmibe vegyenek vagy megalázzanak. Tényleg, a régi vasnépés kollégáid közül vannak még a lapnál most is?

Nem nagyon. Az a leépítési hullám, aminek a végén én kerültem lapátra, már jóval előbb elkezdődött. Akkor három ok miatt rugdostak ki korrektorokat, szerkesztőket, szakembereket. Mert okosak voltak, mert öregek voltak és mert magas volt a fizetésük. Aztán 100 ezer forintos fizetésért felvettek rutintalan, kezdőket, akik senkit nem ismertek és nem is törekszenek rá, hogy megismerjenek.

A régi kollégákkal nagyon ritkán találkozom, nincs olyan összefogás, mint korábban. Volt, aki meghalt, majdnem biztos vagyok benne, hogy azért, mert 59-60 éves korában kirúgták és ez neki hatalmas lelki traumát jelentett.

Az is látszik, hogy a szakma telefonos újságírássá vált. Nézik a közösségi oldalakat, nézik az híroldalakat, néha telefonon kérnek egy-egy információt. Mert úgy tartják, sokba kerül és fárasztó kimenni a helyszínre.

Pedig egy kis ügy is ügy. Van, akinek az, hogy a szomszéd éppen gumit éget, vagy magasra nőtt a fű az útszélen.

Ne menjünk el amellett, hogy vannak, akik újságírónak tartják magukat, de gyakorlatilag politikai aktivista szerepet töltenek be.

Nekem erről az jut eszembe, hogy tisztáznunk kell néhány fogalmat. A sajtóban a hírt és a véleményt világosan el kell különíteni egymástól. Mint ahogyan a reklámot is elhatároljuk a híranyagtól, úgy a véleményt is jeleznünk kell. Azért kell jeleznünk, mert nem biztos, hogy mindenki tudja.

Kedvenc történetem erről: amikor a New York Times egykori főszerkesztőjét megkérdezték, hogyan telnek a napjai most, hogy 40 év után nyugdíjba ment. Azt mondta, most végre megírhatom a véleményemet a New York Timesba. Mert amíg a lap főszerkesztője volt, addig nem írhatta meg.

Emlékeztek, a Népszabadságnak volt egy ilyen jelmondata, hogy a hír szent, a vélemény szabad.

Ez most is így van. és eközben véleményeket olvasunk cikként a hírportálokon. Az egyszerű újságolvasó meg elhiszi, mert hát megjelent nyomtatásban.

Nemrég megjelent egy hibásan megfogalmazott kormányrendelet a Magyar Közlönyben, amit mi is, és sokan mások is megírtak. Ők is tudták, hogy hibáztak, de a kormánypárti sajtó azonnal ugrott a témára, és hazugnak nevezett mindenkit, aki megírta, meg fake newst emlegetett. 15 perc alatt mozgósították a kormánypárti sajtóbirodalmat.

Látod, mégiscsak működik a dolog a részükről, jól meg van szervezve hírgyár, a hatalom médiája.

Kedves Olvasó!

Hangot szeretnénk adni nektek! Kérjük, segítsetek nekünk abban, hogy elindítsuk új stúdiónkat, és hogy minél több beszélgetést és videót készíthessünk veletek, nektek!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet