Szombathely az a város, melynek kapualjai, bérházai mögött húzódó rejtett telkek elfeledett emlékfoszlányai sokszor többet árulnak el a város múltjáról, lelkének szétlyuggatott bársonyredőiről, mint az utcafront néhol csillogó, néhol koszlott kirakata.
Szakmájának nagy tudású mestere, a korszak egyik legjobb kőfaragó-szobrásza egy szép napon elhatározta, hogy Szombathelyre teszi át székhelyét. A fogadtatás azonban „keményre” sikeredett, keményebbre, mint azok a kövek, melyek életre keltek a művészi iparos tehetséges kezei alatt.
Kondor József kőfaragó, Kondor Béla Munkácsy és Kossuth-díjas festőművész nagybátyja, a kiegyezés évében, 1867-ben született Kőszegen, polgárcsalád gyermekeként. Mesterségét a fővárosban és Grazban tanulta. Önálló vállalkozását, iparos működését, a ma Celldömölkhöz tartozó Kiscellben kezdte meg 1896-ban.
Műhelyét a Kossuth Lajos utcai házának udvarán alakította ki. (Kiscell és Nemesdömölk 1903-ban egyesült Celldömölk néven.) Tanulmányait folytatta a munka mellett, a 20. század első felében Bécsben megszerezte a szobrász minősítést is. Elismert, híres mester lett, a Monarchia egész területéről jártak hozzá kőfaragó tanoncok, hogy eltanulják tőle a szakma minden csínját-bínját.
1909-ben úgy döntött, hogy tevékenységét - műhelykapacitását bővítve - Szombathelyen folytatja tovább. Nagyon magasnak számító összegért, 22 000 koronáért megvásárolt, egy - ma a Széll Kálmán utca 36.-34/a egy részét átölelő, illetve a mostani épületek mögött elterülő - telket, hogy felépítse rajta új házát, valamint kőfaragó műhelyét és raktárát.
Azonban nem várt nehézségekbe ütközött.
Előbb házának építési engedélyét utasították el, mivel a hatóság szerint egy földszintes épület - ez volt a terv - nem illik az utcaképbe.
Válaszlépésként, Kondor Weiss Oszkárral és cégével emeletes lakóházat terveztetett.Ezt követően a szomszédos telektulajdonosok „megtorpedózták” az üzemberuházást, mondván a kőfaragás rendkívül egészség- és környezetkárosító, nagy zajjal járó tevékenység, amely jelentősen csökkenti az életminőségüket, valamint ingatlanjaik értékét. Panaszuknak első lépcsőben helyt adott a város mérnöki hivatala is. Döntésüket esztétikai és „városrendészeti” szempontokkal indokolták.
Kondor József úgy vélelmezte, hogy az akadályoztatás mögött valójában a konkurencia állt, hiszen néhány méterre Kondor telkétől, a szomszédos Szentmártonban két kőfaragó manufaktúra is virágzott, a legendás Hudetz, valamint a Viola műhely. A Kondor és a Hudetz cég a későbbiekben is konkurenciái maradtak egymásnak.
Csak érdekességképpen említem meg, hogy a Hudetz műhely szimbólumává, logójává vált Mária-szobor - mely jelenleg a Szent Márton temető mellett található – esetében, meglehetősen szokatlan módon Mária a kisdedet nem a bal, hanem a jobb karjában tartja, és bal kezében fogja a jogart. (Kondorék minden esetben a hagyományos ábrázolást – kisded bal kézben, jogar a jobban - alkalmazták.)
Megpróbáltam utánanézni, ez a különleges Hudetz-féle ábrázolásmód honnan származhat. Mindössze egy nyomot találtam, azt sem a szobrászatban, vagy a festészetben, hanem sajátságos módon a numizmatikában. II. Rákóczi Ferencnek van egy rendkívül ritka, 1707-ből, Kassáról származó polturája. (De készültek hasonlók Munkácson és Szepesváron is.) Ezen, illetve ezeken látható hasonló Mária ábrázolás.
A poltura egy történelmi magyar pénzegység, másfelet jelent, de a kifejezés maga lengyel eredetű. I. Lipót uralkodásának idején kezdték el verni az ezüst polturát, a hazánkba áramló lengyel aprópénzek hatására. Lehet, hogy van összefüggés ez és a szlávosan, lengyelesen csengő Hudetz név között? Ez már legyen a művészettörténészek feladata, inkább visszakanyarodom az eredeti témánkhoz.
Kondor felvette a kesztyűt.
„Harcát” siker koronázta, 1912 márciusában a belügyminiszter határozatában a Kondor cég működésének akadályozására felhozott indokokat törvényileg alaptalannak nyilvánította.
Így elhárult minden akadály, Kondor felépíthette műhelyét és raktárát is (háza is elkészült) és elkezdhette szombathelyi vállalkozását, mely sikertörténetnek mondható.
A nagy lendülettel termelő, minőségi munkát végző Kondor-cég az alapfunkciójának tekinthető kegyeleti (sírkőkészítés) megbízásokon kívül, jelentős mennyiségű ettől eltérő megrendelést is kapott.
Szinte nincsen olyan település a megyében, ahol a műhely által készített, különböző emlékművek, kőkeresztek, Jézus és Mária ábrázolások ne lennének megtalálhatók.
Éppen ezért a végtelenül hosszú felsorolást most mellőzném. De a cég munkáival találkozhatunk Zala, Veszprém, Győr-Moson-Sopron megyei városokban, községekben, valamint a Muravidéken (jelenleg Szlovénia) is.A legjobb években, több mint 30 embert alkalmaztak, a kisebb gyárként funkcionáló vállalkozás a város kiemelt adózójának számított. A szombathelyi iparkiállításon Kondor József munkásságát aranyéremmel jutalmazták 1928-ban.
Kondor fiai, Károly és Béla is aktívan bekapcsolódtak a cég munkájába és 1930-tól már Kondor József fiai néven folytatták apjuk iparát. A mester 1935- ben, 68 éves korában hunyt el, azonban a vállalkozás zavartalanul működött tovább.
Jelentős mennyiségű munkájuk található például a Szent Kvirin Szalézi Plébániatemplom kriptájában, de tőlük rendelték meg Éhen Gyula szobrának javítási munkálatait, vagy a szovjet hősi emlékmű talapzatát 1950-ben.
Aztán jött az államosítás. Házukba társbérlőket telepítettek, a tágas tereket több lakássá darabolták, ebből egyet a felső szinten azért ők is megtarthattak. Az épület homlokzatát a kor szellemének megfelelően „leegyszerűsítették”. Az üzem egy jelentős hányadát szintén elkobozták (ez főleg a raktárakat érintette) ezekben komfort nélküli szükséglakásokat alakítottak ki, melyeket kiutaltak hátrányos helyzetű, vagy annak vélt, esetleg bélyegzett társadalmi csoportok tagjainak.
A műhely számukra meghagyott, házuk mögötti részében azonban egészen az 1960-as évek közepéig folyt a „termelés”.
Innen került ki többek között az egészségügyi szakközépiskola, az SZTK, A Derkovits lakótelep alapköve, vagy a Hősök szobrának alapzati köve.
Azonban 1965-ben elhunyt a család addig még életben lévő kőfaragó mestere, József második fia, az ipart folytató Béla. (Nem összekeverendő Kondor József testvérének fiával, a híres festőművésszel!) Két leánygyermeke értelemszerűen nem tudta tovább vinni az ipart, így a nagy hagyományokkal rendelkező kőfaragó manufaktúra végérvényesen megszűnt. A helyiségek egy részében kisiparosok műhelyei leltek otthonra.
Az egykori hosszú, egybefüggő épületegységben, a Kondor cég „lelkében” jelenleg garázsokat és tárolóhelyiségeket találunk, kisebb része üresen áll. A Kondor-ház (Széll Kálmán utca 36.) lakásait ma is lakják, az épület általános állapota megfelelőnek mondható.
Kondorék egykori otthona, az 1968 után épült Széll Kálmán utca 34. és 34/a alatt található szalagház, valamint a mögötte létesített, tiranai külvárosra emlékeztető végtelen garázserdő mára már teljesen eltakarja az egykor virágzó, megannyi szépséget létrehozó üzemet.
A kő emberei, nem voltak kőemberek. Emlékezzünk rájuk!
És úgy általában: emlékezzünk! Október vége, november eleje hatványozottan ennek az időszaka. Hiszen a „valódi” halál a feledés, ami talán magának az életnek, a létezés értelmének annulálása, tagadása.
Emlékezzünk!
