Szombathely az a város, melynek kapualjai, bérházai mögött húzódó rejtett telkek elfeledett emlékfoszlányai sokszor többet árulnak el a város múltjáról, lelkének szétlyuggatott bársonyredőiről, mint az utcafront néhol csillogó, néhol koszlott kirakata.
Szakmájának nagy tudású mestere, a korszak egyik legjobb kőfaragó-szobrásza egy szép napon elhatározta, hogy Szombathelyre teszi át székhelyét. A fogadtatás azonban „keményre” sikeredett, keményebbre, mint azok a kövek, melyek életre keltek a művészi iparos tehetséges kezei alatt.
Kondor József kőfaragó, Kondor Béla Munkácsy és Kossuth-díjas festőművész nagybátyja, a kiegyezés évében, 1867-ben született Kőszegen, polgárcsalád gyermekeként. Mesterségét a fővárosban és Grazban tanulta. Önálló vállalkozását, iparos működését, a ma Celldömölkhöz tartozó Kiscellben kezdte meg 1896-ban.
Műhelyét a Kossuth Lajos utcai házának udvarán alakította ki. (Kiscell és Nemesdömölk 1903-ban egyesült Celldömölk néven.) Tanulmányait folytatta a munka mellett, a 20. század első felében Bécsben megszerezte a szobrász minősítést is. Elismert, híres mester lett, a Monarchia egész területéről jártak hozzá kőfaragó tanoncok, hogy eltanulják tőle a szakma minden csínját-bínját.
1909-ben úgy döntött, hogy tevékenységét - műhelykapacitását bővítve - Szombathelyen folytatja tovább. Nagyon magasnak számító összegért, 22 000 koronáért megvásárolt, egy - ma a Széll Kálmán utca 36.-34/a egy részét átölelő, illetve a mostani épületek mögött elterülő - telket, hogy felépítse rajta új házát, valamint kőfaragó műhelyét és raktárát.
Azonban nem várt nehézségekbe ütközött.
Előbb házának építési engedélyét utasították el, mivel a hatóság szerint egy földszintes épület - ez volt a terv - nem illik az utcaképbe.
Válaszlépésként, Kondor Weiss Oszkárral és cégével emeletes lakóházat terveztetett.Ezt követően a szomszédos telektulajdonosok „megtorpedózták” az üzemberuházást, mondván a kőfaragás rendkívül egészség- és környezetkárosító, nagy zajjal járó tevékenység, amely jelentősen csökkenti az életminőségüket, valamint ingatlanjaik értékét. Panaszuknak első lépcsőben helyt adott a város mérnöki hivatala is. Döntésüket esztétikai és „városrendészeti” szempontokkal indokolták.
Kondor József úgy vélelmezte, hogy az akadályoztatás mögött valójában a konkurencia állt, hiszen néhány méterre Kondor telkétől, a szomszédos Szentmártonban két kőfaragó manufaktúra is virágzott, a legendás Hudetz, valamint a Viola műhely. A Kondor és a Hudetz cég a későbbiekben is konkurenciái maradtak egymásnak.
Csak érdekességképpen említem meg, hogy a Hudetz műhely szimbólumává, logójává vált Mária-szobor - mely jelenleg a Szent Márton temető mellett található – esetében, meglehetősen szokatlan módon Mária a kisdedet nem a bal, hanem a jobb karjában tartja, és bal kezében fogja a jogart. (Kondorék minden esetben a hagyományos ábrázolást – kisded bal kézben, jogar a jobban - alkalmazták.)
Megpróbáltam utánanézni, ez a különleges Hudetz-féle ábrázolásmód honnan származhat. Mindössze egy nyomot találtam, azt sem a szobrászatban, vagy a festészetben, hanem sajátságos módon a numizmatikában. II. Rákóczi Ferencnek van egy rendkívül ritka, 1707-ből, Kassáról származó polturája. (De készültek hasonlók Munkácson és Szepesváron is.) Ezen, illetve ezeken látható hasonló Mária ábrázolás.
A poltura egy történelmi magyar pénzegység, másfelet jelent, de a kifejezés maga lengyel eredetű. I. Lipót uralkodásának idején kezdték el verni az ezüst polturát, a hazánkba áramló lengyel aprópénzek hatására. Lehet, hogy van összefüggés ez és a szlávosan, lengyelesen csengő Hudetz név között? Ez már legyen a művészettörténészek feladata, inkább visszakanyarodom az eredeti témánkhoz.
Kondor felvette a kesztyűt.
„Harcát” siker koronázta, 1912 márciusában a belügyminiszter határozatában a Kondor cég működésének akadályozására felhozott indokokat törvényileg alaptalannak nyilvánította.
Így elhárult minden akadály, Kondor felépíthette műhelyét és raktárát is (háza is elkészült) és elkezdhette szombathelyi vállalkozását, mely sikertörténetnek mondható.A nagy lendülettel termelő, minőségi munkát végző Kondor-cég az alapfunkciójának tekinthető kegyeleti (sírkőkészítés) megbízásokon kívül, jelentős mennyiségű ettől eltérő megrendelést is kapott.
Szinte nincsen olyan település a megyében, ahol a műhely által készített, különböző emlékművek, kőkeresztek, Jézus és Mária ábrázolások ne lennének megtalálhatók.
Éppen ezért a végtelenül hosszú felsorolást most mellőzném. De a cég munkáival találkozhatunk Zala, Veszprém, Győr-Moson-Sopron megyei városokban, községekben, valamint a Muravidéken (jelenleg Szlovénia) is.A legjobb években, több mint 30 embert alkalmaztak, a kisebb gyárként funkcionáló vállalkozás a város kiemelt adózójának számított. A szombathelyi iparkiállításon Kondor József munkásságát aranyéremmel jutalmazták 1928-ban.
Kondor fiai, Károly és Béla is aktívan bekapcsolódtak a cég munkájába és 1930-tól már Kondor József fiai néven folytatták apjuk iparát. A mester 1935- ben, 68 éves korában hunyt el, azonban a vállalkozás zavartalanul működött tovább.
Jelentős mennyiségű munkájuk található például a Szent Kvirin Szalézi Plébániatemplom kriptájában, de tőlük rendelték meg Éhen Gyula szobrának javítási munkálatait, vagy a szovjet hősi emlékmű talapzatát 1950-ben.
Aztán jött az államosítás. Házukba társbérlőket telepítettek, a tágas tereket több lakássá darabolták, ebből egyet a felső szinten azért ők is megtarthattak. Az épület homlokzatát a kor szellemének megfelelően „leegyszerűsítették”. Az üzem egy jelentős hányadát szintén elkobozták (ez főleg a raktárakat érintette) ezekben komfort nélküli szükséglakásokat alakítottak ki, melyeket kiutaltak hátrányos helyzetű, vagy annak vélt, esetleg bélyegzett társadalmi csoportok tagjainak.
A műhely számukra meghagyott, házuk mögötti részében azonban egészen az 1960-as évek közepéig folyt a „termelés”.
Innen került ki többek között az egészségügyi szakközépiskola, az SZTK, A Derkovits lakótelep alapköve, vagy a Hősök szobrának alapzati köve.
Azonban 1965-ben elhunyt a család addig még életben lévő kőfaragó mestere, József második fia, az ipart folytató Béla. (Nem összekeverendő Kondor József testvérének fiával, a híres festőművésszel!) Két leánygyermeke értelemszerűen nem tudta tovább vinni az ipart, így a nagy hagyományokkal rendelkező kőfaragó manufaktúra végérvényesen megszűnt. A helyiségek egy részében kisiparosok műhelyei leltek otthonra.
Az egykori hosszú, egybefüggő épületegységben, a Kondor cég „lelkében” jelenleg garázsokat és tárolóhelyiségeket találunk, kisebb része üresen áll. A Kondor-ház (Széll Kálmán utca 36.) lakásait ma is lakják, az épület általános állapota megfelelőnek mondható.
Kondorék egykori otthona, az 1968 után épült Széll Kálmán utca 34. és 34/a alatt található szalagház, valamint a mögötte létesített, tiranai külvárosra emlékeztető végtelen garázserdő mára már teljesen eltakarja az egykor virágzó, megannyi szépséget létrehozó üzemet.
A kő emberei, nem voltak kőemberek. Emlékezzünk rájuk!
És úgy általában: emlékezzünk! Október vége, november eleje hatványozottan ennek az időszaka. Hiszen a „valódi” halál a feledés, ami talán magának az életnek, a létezés értelmének annulálása, tagadása.
Emlékezzünk!