Az 1787-től, 2008-ig terjedő 221 éves időszakban 9 jelentősebb méretű nyomda működött Szombathelyen. Ma már ez is, mint annyi minden más, csak múlt idő. A mostani részben az ezek közül leghosszabb ideig működő üzemnek és annak híres-hírhedt alapító tulajdonosának történetét elevenítjük fel.
A város szívében található Forró utca 1894-től viseli Kossuth Lajos nevét. Az ókori Savaria déli városkapujánál található környéken pár évvel később egy hihetetlenül agilis újságíró-szerkesztő egy szép, eklektikus stílusú épületben, illetve annak alagsorában, megteremti „birodalmának” alapjait.
A Vasvármegye Nyomdavállalatot Lékay-Lingauer Albin alapította 1907. május 29-én és a Kossuth Lajos utca 6. szám alatt lévő csinos kis egyemeletes, gangos házának alagsorában kialakított nyomdájában megkezdte a Vasvármegye és a Vasmegyei Független Hírlap előállítását, miután megszerezte annak nyomtatási jogait. De ki is volt ez a - már neve alapján sem mindennapi - ember?
Lingauer 1877. március 1-jén született Gönyűn. 3 éves korában, 1880-ban került Szombathelyre. Jogi tanulmányokat folytatott a fővárosban. Előbb pénzügyi tisztviselőként, majd Radó Pál Vas vármegyei főispán titkáraként tevékenykedett, „megrögzött” lojalistaként. Budapesten az Országos Hírlap belső munkatársa lett, de Rákosi Jenő ajánlásának köszönhetően, az Apponyi-párti Jászberényi Hírlap újságírójaként is tevékenykedett.
1901-ben tért vissza véglegesen a vasi megyeszékhelyre, ahol a Vasvármegye című lapnál előbb segédszerkesztői, később szerkesztői feladatokat látott el. A korábban Seiler Henrik nyomdájában, Kőváry Béla szerkesztésében készült pártonkívüli politikai, társadalmi és közgazdasági hetilapnak 1905-ben jutott hozzá a tulajdonjogához, melyet ezután először heti kétszer jelentetett meg, majd villámgyorsan napilappá varázsolta azt, méghozzá országosan elismert, rendkívül olvasott napilappá.
Kinevezte magát felelős-szerkesztőnek és rövid időn belül hatalmas ismertségre tett szert, jelentős befolyást és tekintélyt szerezve magának és újságjának is.
Ebben a gyors felemelkedésben azért valljuk be, nem kis szerepet játszott – a „könyörtelen” stílusú, de minőségi újságírói tevékenységen túl – az a hozomány is, melyet Lingauer a gazdag borkereskedőnek, az egykori Szarvas (Sabaria) vendéglő (ma Pannónia) és a pályaudvari „resti” üzemeltetőjének Hainzmann János lányának, Malvinnak feleségül vételét követően kapott. Ennek a vagyonnak is köszönhető az 1907-es nagy „bevásárlás”.
A Kossuth Lajos 6. szám alatti ház alagsorban volt a nyomda, az épület földszintjén, a Lingauer család otthona kapott helyet, az emeleten pedig a lap szerkesztősége vert tanyát.
A gönyűi származású férfi
a szombathelyi közélet egyik központi figurájává vált,
tagja lett a Torna (ma Zrínyi Ilona) utcában székelő „Ébredés” szabadkőművespáholynak. (A páholyok működését 1920-ban betiltották.)Az I. világháborúban aktívan részt vett, népfelkelő hadnagyként háromszor sebesült meg, 1918-ban Krusevácon (Szerbia) városparancsnokká nevezték ki. 1919-ben a Tanácsköztársaság idején Bécsbe, majd Szerbiába menekült. Annak bukása után részt vett a hazai jobboldali politikai mozgalmakban. 1920-ban a kőszegi kerület nemzetgyűlési képviselője lett. A ciklus lejártát követően még háromszor választották meg. (Nemzetgyűlési, majd országgyűlési képviselőnek, 1926-tól mindezt már a Keresztény Gazdasági és Szociális Párt tagjaként.)
1921-ben, az első visszatérési kísérletekor találkozott és tárgyalt IV. Károly királlyal, akinek Prónay Pál (a fehérterrorhoz köthető Rongyos Gárda elnevezésű szabadcsapat vezetője) Szombathelyre hívását javasolta. Majd mégis
egy különös egyezséget kötött az 1. Teleki-kormánnyal.
Az egységes nemzeti hangulat, az új hatalmi „felállás” nyugat-magyarországi propagálásáért cserébe egymillió korona támogatást kapott a Vasvármegye Nyomdavállalat, amiből Lingauer rotációs nyomdagépet vásárolt cégének. A legendás lojalista azonban a „kérést” nem teljesítette maradéktalanul, így a vállalat nem kapott a továbbiakban közületi megrendeléseket. 1923-ban a cég a jövője érdekében idegen tőkeinjekcióra szorult.
A nyomda Dunántúli Nyomdavállalat Rt. néven futott tovább, melyet papíron Lingauer veje, Breznay Pál vezetett tovább, a lapot pedig fiára, Lászlóra bízta. 1934-ben Kereskedelmi és Hírlapnyomda Rt. néven alapított új céget, ám 1936-tól ismételten a jól bevált Vasvármegye Nyomdavállalatként működött, nem is akármilyen gazdasági sikerekkel, köszönhetően az azóta rendeződött, újra kitűnővé váló politikai, valamint rokoni kapcsolatainak. (1933-tól már kizárólag az aktuális kormányt támogatta.)
Több fővárosi lap, valamint vadászati, honvédségi sajtótermék nyomtatási jogát is megszerezte. 1939-re a legnagyobb helyi riválist, a Pannónia Sajtóvállalat Rt.-t is kiütötte a nyeregből, így ő és cége egyeduralkodóvá lett a megyei és a nyugat-magyarországi sajtópiacon.
Magyarország 1941-es háborúba lépését követően írásaiban, közéleti
retorikájában és attitűdjében erősödtek a szélsőjobboldali elemek,
különösen az 1944. márciusi 19-i német megszállás, majd az októberi nyilas hatalomátvétel után.A várost 1945 elején ért intenzív bombatámadások a nyomdát, a szerkesztőséget és a kiadót sem kímélték. Megszűnt a gázszolgáltatás, a nyomdagépek egy része a portól és törmeléktől, használhatatlanná vált.
Lingauer a szovjetek elől menekülve előbb Kőszeg, aztán Keszthely környékén bujkált.
1947-ben Tolna megyében, a gemenci erdőben tartóztatta le az ÁVH,
ahol külsejét megváltoztatva, álruhában rejtőzködött. Népbíróság elé állították és 1948 júniusában 12 év börtönre ítélték. Az 1956-os forradalmi zűrzavar közepette Ausztriában élő fiához menekült. Linzben hunyt el 1962. március 31-én.
A II. világháború után a kommunista párt szerezte meg Lingauer egykori nyomdáját, ahol a Szovjet Hadsereg röplapjait állították elő Szabad Vasmegye Nyomda néven. Az 1949-es államosítást követően,
1952-től Szombathelyi Nyomdaipari Vállalat néven funkcionált tovább az üzem,
a megye egyetlen nyomdájaként.Korszerűsítették a gépparkot, aminek köszönhetően 1967-re már több tonna napilapot és nyomtatványt, valamint jelentős mennyiségű könyvet és vegyes nyomtatványt voltak képesek elkészíteni. Az azonban érzékelhető volt, hogy mivel helyhiány miatt az üzemet nem tudják tovább bővíteni, a megnövekedett igényeket ez a viszonylag kis alapterületű nyomda már nem tudja sokáig kielégíteni.
Így egy 1962-es döntés értelmében - melyet a megyei tanács hozott -
1967-ben a Perint patak partján megkezdődött a későbbi Sylvester János Nyomda és telephelyének építése,
kialakítása. Az új, korszerű üzemet 1969-ben adták át, ezzel véget ért Lingauer egykori vállalatának több mint hat évtizedes története.
Aztán Szent Quirinus püspök vesztőhelyének közelében, a Perint vadregényes környékén 2008-ban, nyár elején végleg bezárta kapuit a város utolsó nagy nyomdája is. Szomorú környék. Először úgy tűnt, hogy lakópark lesz itt, de a tervek belefulladtak a patakba, éppúgy, mint csaknem kétezer évvel korábban Quirinus, nyakában a malomkővel. Egyelőre nem kell senkinek a kibelezett, lepusztult telephely. De ez már egy másik fejezet.
Az egykori médiabirodalom helyi védelem alatt álló Kossuth Lajos utcai eklektikus épülete jelenleg kifejezetten jó állapotban van. A korábbi nyomda alagsori helyiségeiben kisipari műhelyek működnek. Az épületben néhány lakástulajdonos, valamint különböző szektorok szolgáltatói, vállalkozói, bérlők kaptak helyet a több mint százéves falak és korlátok ölelésében.
A nyomdák szerepét szép lassan átveszik a virtuális platformok. A sajtó, a médiumok is már leginkább ezeken a felületeken folytatják tevékenységüket, fejtik ki hatásukat. Elsősorban itt élnek, vagy élnek vissza egyre erősödő hatalmukkal. A hírek legfontosabb korábbi hordozói, a nyomtatott sajtótermékek egyre inkább háttérbe szorulnak. Ami nem változott, az a mindenkori hatalomnak, valamint annak gyakorlóinak és az őket alátámasztó és erősítő propagandának a működése, annak alapelvei.
És ami nem is fog soha megváltozni, az maga az emberi természet.
Légy része az igazságnak! 2023. november 27-től december 11-ig tart támogatás-gyűjtő kampányunk. Ennek során 3 millió forintot szeretnénk összegyűjteni. Minden forint számít!
