Téli wellness akciók hazánk legszebb tájain

Hazánk remek adottságokkal rendelkezik, ami a gyógyvizeket illeti, s idegenforgalmi kínálatunk jelentős részét teszik ki azok az élmény-, és gyógyfürdők, melyek teljes körű kikapcsolódást biztosítanak az egész család számára.

Amennyiben otthonától távol eső helyszínre esett választása, fontos, hogy olyan szálláshely mellett döntsön, mely igényesen kialakított, jól felszerelt szobákkal, és a ház falain belül igénybe vehető wellness szolgáltatásokkal várja a vendégeket.

Érdemes néha időt szánni arra, hogy a mindennapi rohanásból, és a hétköznapok mókuskerekéből kicsit kiszakadjon, és új energiákkal töltődjön fel. Wellness hétvége iránt érdeklődve a wellnessakcio.hu remek választásnak bizonyul, hiszen segítségével tájékozódhat azokról a kedvezményes lehetőségekről, melyekkel Magyarország kedvelt üdülővárosaiban várják a szállodák. Az árak mellett természetesen az sem mindegy, hogy milyen szolgáltatások vehetőek igénybe a hotelben, rendelkezik-e fedett medencével, vagy biztosított-e az étkezés a vendégek számára. A legjobb wellness hétvége ajánlatok között válogatva hívjuk fel most figyelmét néhányra, melyek lehetővé teszik a rekreációt, és a testi-lelki feltöltődést.

Hotel Piroska Bük **** - Bük

A megújult Hotel Piroska Bük **** a tőle már megszokott minőséget kínálja a vendégek számára, s teszi ezt családias környezetben, meleg hangulatot árasztó szobákkal felszerelve. A szálloda falain belül hárommedencés élményfürdő áll a víz szerelmeseinek rendelkezésére, de a méregtelenítést, fogyást, és megtisztulást lehetővé tevő szaunavilág, és a gyógyászati részleg sem hiányozhatnak a kínálatból. A hotel ingyenes buszjáratot biztosít a népszerű Büki Gyógy- és Élményfürdőhöz, hogy a pihenésre szánt idő valóban felhőtlenül, és kényelmesen teljen.

Nyugat.hu

A város frekventált pontján elhelyezkedő Hotel Piroska Bük **** a legmagasabb színvonalon igyekszik kiszolgálni vendégei igényét, s a terület egyedüli négycsillagos szállodájaként biztosítja a minőségi wellness élményt minden korosztály számára. Bük gazdag programkínálattal várja a turistákat az év bármely időszakában.

Erzsébet Park Hotel *** - Parádfürdő

Hazánk vadregényes vidékén, a Mátrában található az Erzsébet Park Hotel***, amely télen-nyáron remek programlehetőségekkel várja a fürdőzés és a sport megszállottjait. Az őspark övezte szálloda hatalmas kinti medencével, és két fedett wellness részleggel is áll a vendégek rendelkezésére, akik ülő-, és úszómedencét, török gőzfürdőt, és finn szaunát éppen úgy igénybe vehetnek, mint a konditermet, az aroma-, és sókabint, vagy például a teniszpályát.

Nyugat.hu

Az étkezést igazi kulináris élményt nyújtó étterem biztosítja, de kávézó, valamint bár is szolgálja a teljes körű ellátást. Rekreációs és terápiás kezelések iránt érdeklődők is megtalálják számításukat az Erzsébet Park Hotel*** szolgáltatásai között, de a bowling és biliárd kedvelőinek sem kell hiányolniuk a pihenésre szánt időből a játékot. Az épület két szárnyában összesen 99 szoba biztosítja a vendégek elhelyezését, méghozzá tágas, kényelmes és ízlésesen berendezett apartmanokban, vagy igény szerint standard szobákban.

Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!