Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Vas megyei technológiával fertőtlenítik a vezető budapesti kórházakat – és ez minden cég számára elérhető

Az ExOzone az élelmiszeripar után most a koronavírus elleni küzdelemben is bizonyít. De kik ők, és hogyan történik a fertőtlenítés a gyakorlatban?
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Amikor megnéztük az Ozonepartner.com weboldalt, első benyomásunk az volt, hogy ez egy amerikai technológia, amelyet Magyarországon is használnak.

A szabad sajtó nem létezhet nélküled. Támogasd a Nyugat.hu-t!
Támogatom

De miután felvettük a kapcsolatot a céggel, nemcsak az derült ki, hogy ennek az ellenkezője az igaz, de az is, hogy Vas megyéből indult el a történet.

A részleteket Vig Balázs és a Lippai Ádám, az Ozone Partner Kft. ügyvezetői mesélték el.

Koltay Péter és Koltay Rita körülbelül egy évtizeddel ezelőtt szabadalmaztatták az ózont fejlesztő készüléküket, amely később komoly szakmai fejlesztéseken esett át.

A terméket – tudtuk meg - jelenleg is Vas megyében gyártják, innen exportálják külföldre is. Az egyik legfontosabb felvevőpiac az Egyesült Államok, ahol körülbelül két évvel ezelőtt sikerült megvetniük a lábukat. De már van képviseletük Kanadában is.

Az ExOzone technológia ipari méterekben is hozza az elvárásokat
Ozone Partner Kft.

Mindez azt is jelenti, a vállalkozás nem a mostani koronavírus-járvány hullámait igyekszik meglovagolni, merthogy a technológia – és a hozzá tartozó szakmai tapasztalat - jóval régebbi.

Korábban elsősorban az élelmiszeripar volt a vállalkozás fókuszában, de különböző egészségügyi intézményekben is használták, nagyon jó eredménnyel.

Ez utóbbi helyszíneknek most a világjárvány következtében természetesen kiemelt figyelem jut.

Hol használják?

Jelenleg ezzel a technológiával fertőtlenítenek a fővárosi Kútvölgyi és Szent László Kórházakban, amelyek a koronavírus elleni küzdelem bástyái, de az ExOzone technológiát használják például heti rendszerességgel Szombathely összes háziorvosi rendelőjében is.

Ezen kívül irodákban, szerelőcsarnokokban, raktárakban, komplett üzemrészekben is alkalmazzák, csakúgy mint a különleges tisztaságot igénylő orvosiműszer-gyártásnál, de ilyennel fertőtlenítik a Volán-buszokat is.

Ezzel fertőtlenítik a fővárosban a koronavírus-elleni harc bástyáinak számító fővárosi kórházakat is
Ozone Partner Kft.

Az ExOzone-t jelenleg amerikai kórházakban is használják. A helyiségeken kívül fertőtlenítenek vele orvosi N95-ös maszkokat is, amelyek az eljárás után is megőrzik a minőségüket, így többször lehet őket használni. (Ez egyben a folyamatos maszkhiány problémájára is megoldást ad: a kétórás kezelés a vizsgálatok szerint 100%-os fertőtlenítési eredményt hoz.)

Mi a lényege az ózonos fertőtlenítésnek?

A két szakembert arra kértük, hogy magyarázza el nekünk ennek a technológia lényegét.

Ezek szerint az ózon (O3) egy természetes, oxidációs anyag, alapból is megtalálható körülöttünk, ez véd minket például a napsugárzás káros hatásai ellen.

Merthogy nem vegyszer, sem a vírusok, sem a baktériumok nem tudnak rezisztenciát kiépíteni ellene.

A programozható, automata készülék a környezet levegőjét alakítja át ózongázzá, ami keringés közben fertőtleníti a helyiséget – ahol a kezelés alatt nem tartózkodhat ember, állat vagy növény.

Az ózon gáz halmazállapotú, így homogén oszlik el, ami azt jelenti, hogy minden felületi pont fertőtlenítve lesz, az asztal aljától a gépek belsejéig.

Ezt követi egy kb. egyórás utókezelés, aminek az a szerepe, hogy gyorsítsa ózon oxigénre való visszabomlását. Vegyszermaradvány nem marad utána, így veszélytelen, nincs hosszabb távú hatása.

Mennyiben más az ExOzone?

A Vas megyéből indult technológia teljesítményével ugrik ki a mezőnyből – tudtuk meg.

Amíg a Kínából, Németországból stb. érkezett gépek 20-30 gramm ózont bocsátanak ki óránként, addig az ExOzone 450 grammot tud.

Szállodai szoba fertőtlenítése ExOzone-technológiával
Ozone Partner Kft.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a 60-80 légköbméteres terek helyett 700-800 légköbméteres, azaz ipari méretű helyiségeket, csarnokokat lehet gyorsan, hatékonyan és biztonságosan fertőtleníteni.

Minden vállalkozás számára elérhető

„Az utóbbi időben nagyon sok olyan cég állt rá az ózontechnológiára, akik korábban kapcsolódó területeken dolgoztak. Ők jellemzően a fent említett, kis teljesítményű gépekkel dolgoznak, amelyeknek megvan a maga helye és szerepe: kisebb helyeken például kiválóan működhetnek. A mi - laborvizsgálatokkal is alátámasztott technológiánk - viszont ipari méretekben is hozza az elvárásokat” - mondja Vig Balázs.

„Szolgáltatásunk része az is, hogy mindig alkalmazkodunk az adott rendszerhez. Nem probléma, ha éjszaka kell fertőtleníteni, mint ahogy az sem, ha hétvégén” - teszi hozzá Lippai Ádám.

A szakemberek azt ajánlják, a fertőtlenítés rendszeres legyen, alapesetben heti egy-két alkalom, ezzel már minimálisra lehet csökkenteni a kockázatot.

A részetekről szívesen adnak bővebb felvilágosítást.

Kapcsolat:


Telefon: +36302274940
E-mail: europe.office@ozonepartner.com

Weboldal

www.ozonepartner.com
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

(X)

Hirdetés