Kiöltözve, hogy Csabi beléjük szeressen
A hat órás kapunyitásra fittyet hányva már 5:50-kor alig volt szabad ülőhely a csarnokban. A közönség életkora az egészen kicsiktől a nagymamákig terjedt, a családi tévénézésből családi koncertlátogatás lett. Egyébként megnézném azt az alternatív koncertet, ahol az emberek képesek kapunyitás előtt megérkezni. (Ott általában az előzenekar leszerelésekor esnek be az underground arcok.) A hétre kiírt kezdésig még folyamatosan szivárogtak be az emberek, így az állóhelyek is felteltek lassan. Izgatott lányok igyekeztek az első sorba préselődni, teljes harci díszben. Talán arra vártak, hogy Vastag Csabi a színpadról lepillantva rögtön beléjük szeressen.
Altató olasz melódiák
Azonban az
igazi sztárok
érkezésére még várniuk kellett. Negyed órás késéssel csapott húrjaiba a L' italiano, a múlt századból itt marad olasz zenekar. Bár a cél nyilván a közönség alaphangulatának megteremtése volt, de valahogy ez nem jött össze a Lasciatemi cantare és hasonló szakállas olasz slágerekkel. A Szardíniáról érkezett énekes hosszú és kedves olasz monológokkal szórakoztatott minket - kár, hogy nem értettük. Hiába zártak háromnegyed óra szenvedés után a We no speak americanoval, már minden kisgyerek anyukája ölében aludt.Szerkesztőségi titkok
Aki ezt a hangulatot fel tudja dobni, abban tényleg megvan az
iksz
. Aztán Vastag Csaba lazán kisétált az aprócska színpad elejére - a fényképezőgépek és videokamerák a színpad felé irányultak, az első sor pedig azonnal felébredt. MikorFüles
is a színpadra érkezett, az ülőhelyeken is tenyércsattogtatás vette kezdetét.Ugyan ez szakmai titok, de elárulom, hogy előzőleg a szerkesztőségben többen kérték, hogy ne húzzam le Norbi produkcióját, mire akkor diplomatikusan csak azt feleltem, ha nem fogja széthörögni az estét, akkor lehet róla szó. Most egy szavam se lehet ellene, nem csak hogy nem
hörögte szét
a számokat, de bugyuta táncával, és a számok közti átvezetőivel tényleg feldobott.Hozott nektek még egy számot a Jézuska! Sajnos elfelejtettem melyiket, de arra emlékszem, hogy ez az ing benne volt. Ismerős valakinek ez az ing?
Wolf Kati a Király!
A műsor rászoktatott minket arra, hogyha ezek a srácok a színpadra állnak, utána pár perces kritikát kell róluk mondani mindenkinek, el kell döntenünk, melyikük volt a legjobb, melyiküket ejtenénk ki. Nem fogom magamban vissza ezt a berögződést, nálam Wolf Kati nyert az este. Mondják, hogy a tévé kövérít, lehet. a hangot is torzítja valamilyen módon, így lehet csak, hogy Wolf Kati nem jutott el a fináléba. Vagy a pasikat alapvetően nehezebb rávenni, hogy helyes lányokra szavazzanak, mint fordítva?
A közönségcentrikussá különdíját Nikolasznak osztanám ki, aki legalább száz emberrel pacsizott le már az első három szám alatt. Sajnos, mellette nem maradt energiája rá, hogy a tiszta hangokra is figyeljen - bár tudom, hogy ezért a kijelentésemért mennyi kritikus kommentet fogok kapni.