Sokkoló rovat
Öt ember sérült egy balesetben Csákánydoroszlónál
Az egyik sérültet kritikus állapotban szállították kórházba. A 8-as főutat teljesen le kellett zárni egy időre.
2
Pónilovakat találtak egy szombathelyi lakótelepen
Nem vicc! A legelésző állatokat befogták és biztonságos helyre vitték.
2
Elguruló busz ütött el egy embert Dozmaton
Információink szerint a polgármester sérült meg, a tűzoltók tudták csak kiszabadítani a jármű alól.
1
Kisdiákokat molesztálhatott egy vasi falu iskolaigazgatója
Legalábbis emiatt jelentették fel egy vasi falu köztiszteletben álló tanárát – tudta meg a Blikk.
4
Két és fél évig nem vezethet a Hende Csabával karambolozó ralis
Ítéletet hirdetett a bíróság a volt miniszter 2013-as balesete után indult eljárásban.
12
Ittas volt a sofőr, a balesetben meghalt az utas
Úgy tudjuk, ittas volt annak a Ford Escortnak a sofőrje, ami péntek éjjel szenvedett balesetet Csepreg és Horvátzsidány között, Csepreg határában.
Így zajlik a halálos baleset utáni műszaki mentés Kislődnél
A totálkáros, söröshordókat szállító nyergesvontatót mentették a halálos áldozatot követelő kislődi baleset után.
Tűz ütött ki Csényén, és hasadóanyagok is veszélybe kerültek
A körmendi tűzoltók hamar úrrá lettek az extrém helyzeten, a nap folyamán többször is.
Kábítószerre és bulira költötték a rabolt pénzt a fiatalok
Egy 30 centiméter pengehosszúságú kést szorított a postásnő nyakához a szemceruzával kikent arcú fiatal Karakóban.
2
Törtek-zúztak az ultrák éjszaka Budapesten
A belvárosban ultrák randalíroztak, 17 embert állítottak elő a rendőrök. Videók is vannak.
2
Megsérült a vétkes sofőr - Audi elé hajtott a Ford Szombathelyen
Figyelmetlenül akart rákanyarodni a Petőfi Sándor utcára az Ady térnél egy Ford sofőrje és a védett úton érkező, belváros felé tartó Audi elé került.
Meghalt a Mercedes elé hajtó Fiat utasa
Védett úton közlekedő Mercedes elé hajtott egy Fiat Sárvár közelében. A Fiat utasát tűzoltók szabadították ki és a mentők sokáig próbálkoztak az újraélesztésével, de nem jártak sikerrel.
2
Epilepsziás rohamot kapott, autó elé esett a biciklis Szombathelyen
A férfi megsérült, kórházba szállították.
Traktort előző busszal ütközött egy Skoda Kelédnél
Az utasok nélküli munkásbusz egy kanyarból kiérve traktor előzésébe kezdett, de ütközött a szemből érkező, szintén kanyarból kibukkanó személyautóval.