Sport rovat
1
Govens és Bruinsma győzelemmel tért vissza a Falcóba
Továbbra sem megy idegenben a Sopronnak, pedig most közel állt a bravúrhoz.
2
Govens a születésnapján tér vissza a Falcóba
Nyugat-magyarországi rangadó következik az Aréna Savariában.
5
Govens nem érzi, hogy lenne rajta nyomás
Négy konkrét ajánlat közül választott. Idén bajnok akar lenni a Falcóval.
5
Nagyot ünnepelnek Szilveszterkor a Falco szurkolók
A sárga-feketék nyertek Szegeden, Govens pedig visszatér.
Az újoncot fogadja a Falco
Már nem nyeretlen a TF, de így is a sárga-feketék az egyértelmű esélyesek.
Újabb győzelmével már negyedik a Falco
Az első félidő alapján egyértelmű volt a meccs, a második félidőre felébredt a KTE, amely majdnem meglepte a vasiakat.
Eredményes vasi teniszezők a csapatbajnokságon
A kőszegi lányok és a haladásos fiú is ötödikek lettek.
Veretlen maradt hazai pályán a Falco
Simább is lehetett volna, végül kiizzadták az Alba ellenit a vasiak.
Női kézi: Csak a szokásos
A tabella élén tízből tíz győzelemmel az SZKKA áll, a Haladás tízből tíz vereséggel utolsó, egyedüli pont nélküli csapatként a mezőnyben.