Hírek rovat
A drogstratégia a Szigeten
- A nemzeti drog ellenes stratégia céljait a civil szervezetek segítsége és közreműködése nélkül nem lehet elérni - erről az Ifjúsági és Sport Minisztérium kábítószer ügyekért felelős helyettes államtitkára beszélt csütörtökön a Pepsi Szigeten, ahol a Civil Faluban a témáról szóló kerekasztal-beszélgetésen vett részt. Topolánszky Ákos a szigeten megjelent 27, a fiatalok kábítószer prevenciójában aktív szerepet vállaló szervezet vezetőivel találkozott. A helyettes államtitkár úgy vélte, a civilek szerepe elsősorban abban áll, hogy feltárják a drogokkal kapcsolatos társadalmi problémákat, és szükség esetén a fiataloknak utat mutassanak: hogyan, illetve milyen szakintézmények segítségével tudnak megszabadulni szenvedélyüktől.
Bankrablás Szombathelyen - nagy erőkkel keresik a rablót
Ma délután egy fegyveres férfi kirabolta a Körmendi Takarékszövetkezet Thököly utcai fiókját. Körülbelül 3 órakor riasztotta egy biztonságtechnikai cég a rendőrséget, hogy megtámadták egy pénzintézetet. Mint kiderült, röviddel 3 óra előtt ment be egy körülbelül 30 éves 170-175 centiméter magas, sötétkék baseball sapkát (elején világos mintával) és drapp szabadidoruhát (a nadrágon 2-3 centiméter széles sötétkék csíkkal) viselő ismeretlen férfi a Körmend és Vidéke Takarékszövetkezet Szombathely Thököly utcában lévő fiókjába. Az ott dolgozó alkalmazottat fegyverrel kényszeríttette közel egymillió forint készpénz átadására. Ezután futva elmenekült a , a Fő tér irányába menekült el. A rendőrség pillanatok alatt lezárta a belvárost, de ellenőrzik a vasút- és autóbusz pályaudvart, és a városból kivezető utakat is. A rendőrség kéri, hogy akik az esetet látták, illetve az ismeretlen férfiről, a rablás körülményeiről bármilyen információval rendelkeznek jelentkezzenek a 107-es segélyhívón, vagy bármelyik rendőrnél.
Magyar javaslat az ET előtt
Magyar kezdeményezésre, több mint húsz támogató aláírással került az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlésének házbizottsága elé csütörtökön az a javaslat, amely a nemzeti kisebbségek önazonosságának védelmét szolgáló, úgynevezett határokon átnyúló együttműködés kérdését ajánlja a nemzetközi szervezet figyelmébe - közölték a Strasbourgban lévő magyar delegációból. Az aláírók azt indítványozzák, hogy az ET vizsgálja meg, mennyiben teljesítik a tagországok a páneurópai szervezet ajánlásaiban megfogalmazott elveket és elvárásokat. A kezdeményezéshez csatlakozott több nyugat-európai - brit, német, dán - politikus, néhányan közülük a román indítványtól visszalépve sorakoztak fel a beadványhoz. Az aláírók között a magyar országgyűlési küldöttség tagjai mellett szerepel a Magyarországgal szomszédos államok parlamentjének több képviselője is. Strasbourgi tájékoztatás szerint elszigetelődni látszik az a korábbi román kezdeményezés, amely a magyar státustörvénnyel kapcsolatos kifogásokhoz kívánt egyetértő véleményeket összegyűjteni. Surján László, a magyar delegáció vezetője a kérdéssel kapcsolatban fontosnak mondta, hogy az Európa Tanács fokozott figyelmet fordítson a határokon túl élő nemzeti kisebbségek védelmére, a rájuk vonatkozó nemzetközi kötelezettségek teljesítésére. Mint kifejtette, a kérdés elemzése hozzájárulhat ahhoz, hogy a magyar státustörvény olyan európai összefüggésrendszerbe helyeződjön el, amely meggyőzően bizonyíthatja, hogy a törvény nincs ellentmondásban a nemzetközi normákka
Belvárosi aligátor
Minden bizonnyal egy megunt hüllőt eresztettek el a Central Parkban, ahol egy környezetvédő puszta kézzel fogta el azt az aligátort, melyre napokon át rendőrök, tévések, profi befogók vadásztak. Az alig 60 centis állatot először a múlt héten látták meg a járókelők a park egyik tavában.
Nagykanizsa - Haladás: 1-2
Góllövők: Námethi, Horváth. Ezzel a győzelmével a Haladás biztosan feljutott az NBI-be. Részletes tudósítás itt.
Vonattal ütközőt - megúszta
Ma délután a Szombathelyt Kőszeggel összekötő vasúti sín repülőtéri átjárójánál szerencsés kimenetelű baleset történt. Egy mikrobusz sofőrje - a szemébe sütő nap miatt - nem vette észre a vasúti kereszteződésben lévő lámpa piros jelzést. A sínekre hajtott, és a mikrobusz hátulját elkapta a menetrendszerűen közlekedő "Piroska" mozdonya. A sofőr a csodával határos módon sérülés nélkül megúszta az ütközést, és a mozdonyvezetőnek sem történt baja.
Második lett a teremfoci-bajnokságban a Haladás
A Dunaújvárosban rendezett Nemzeti Terem Labdarugó-bajnokágon második lett a Haladás. miután büntetőkkel kikapott a Siófoktól.
Amerika megtámadta Afgaisztánt
Megindult az amerikai légicsapás Afganisztán ellen. Kabulban robbanások hallatszanak. A légvédelmi ütegek folyamatosan lőnek.
Borsodi liga végeredmények
Győr-Debrecen: 0:1, Ferencváros-Zalaegeszeg: 0:1, Vasas-MTK 0-1, Videoton-Sopron 1-0
Mendreczky az elnök
A Magyar Televízió kuratóriuma Mendreczky Károlyt választotta elnökké. Ismeretes, hogy négy jelölt volt a tisztségre. A 25 tagú testületből csak két kurátor hiányzott, s a szavazáson 19 igen és 4 nem voksot kapott az intézmény jelenlegi ügyvezető alelnöke. A frissen megválasztott elnök a bemutatkozó beszélgetésen azt mondta, hogy nem értékesítik a televízió archívumát, mert az nemzeti kincs, melyre hosszú távon van szükség.
Alex mégis elmegy
Bár úgy nézett ki, hogy A Haladás megegyezett Alex-el, és menedzserével Zicoval is, a brazil focista mégsem maradt Szombathelyen. A játékos ugyanis tegnap este már nem jelent meg az edzésen, majd telefonon arról értesítette a Haladás vezetőit, hogy aláírta a szerződést a Kispesttel. A Haladás honlapja
Kiadták Milosevicset
A szerb kormány szóvivője csütörtökön megerősítette, hogy Slobodan Milosevic volt jugoszláv elnököt átadták a hágai Nemzetközi Törvényszék képviselőinek. A szóvivő közölte, hogy a szerb kormány döntése értelmében közvetlenül alkalmazzák a hágai törvényszék alapszabályát. A kormányülésen a kabinet minden minisztere emellett szavazott, egyedül a Vojislav Kostunica jugoszláv elnök vezette Szerbiai Demokrata Párt képviselői tartózkodtak - tette hozzá a szóvivő a B92 rádió jelentése szerint.
Torgyán és az üldözési mánia
Szomorú, ha egy politikus azt hiszi, hogy üldözik, el lehet képzelni, hogy milyen szorongásos lelkiállapotban van - mondta Szentgyörgyvölgyi Péter kisgazda frakcióvezető csütörtöki sajtótájékoztatóján, Torgyán József pártelnök szerdai bejelentésére reagálva, miszerint merénylet készül ellene. Szentgyörgyvölgyi Péter szerint az, hogy Torgyán József egyben megjelölte utódját, nem egy demokratikus párt működésére vall, "hanem, mintha egy kis monarchiáról lenne szó, ahol örökölni lehet a posztokat". Álláspontja szerint ez ellentétes az alkotmánnyal, a párttörvénnyel és az egyesülésről szóló törvénnyel. "Ez nagyon nagy veszély, a történelemben voltak példák arra, hogy egy demokratikus pártként induló szervezetből miként lett terrorisztikus, diktatúrába torkolló párt" - fogalmazott. Szentgyörgyvölgyi Péter elmondta: jövő hétfőn valószínűleg csak akkor tartanak frakcióülést, ha addigra a képviselőcsoport valamely tagja mentelmi jogának felfüggesztését kérik. Az ombudsmanok mandátumának lejárta kapcsán megjegyezte, hogy a legutóbbi egyeztetésen némi közeledés volt észlelhető az ellenzék és a koalíció között. Véleménye szerint az ombudsmanokat nem szabad újraválasztani, mert az az egész rendszerre rossz hatással lenne. Szentgyörgyvölgyi Péter szavai szerint, ha abból indulnának ki az egyeztetéseken, hogy a négy helyett csak két ombudsman van, és ezek közül az egyiket az ellenzék, a másikat a koalíció jelöli, akkor közelebb lehetne jutni a megoldáshoz. Hozzátette: most már a másik oldalnak is új neveket kellene mondania, hiszen az egyértelmű, hogy nem lehet szó a jelenlegi ombudsmanok újraválasztásáról.
Elkészült Schmuck könyve
Bal-eseteim (Első csapás) címmel, az MSZP belügyeivel foglalkozó könyvet jelentett meg Schmuck Andor, a Xénia Láz Egyesület korábbi prominens képviselője, Kiss Péter volt munkaügyi miniszter egykori közvetlen munkatársa, akit a múlt pénteken zárt ki pártja. Schmuck, aki újságírók előtt mutatta be könyvét, eredetileg tavaly márciusra ígérte a kötet kiadását - elmondta: a könyv lényegében azt tartalmazza, hogy milyen csapásokat kapott ő az elmúlt tíz évben, de készül egy második rész is, amely azokról a csapásokról szól majd, amelyeket mások mértek az MSZP-re. Az EPS Trade Kft. kiadásában megjelent kötet tartalomjegyzéke szerint Schmuck Andornak a tervek szerint októberben napvilágot látó "második csapása" várhatóan olyan fejezetcímeket tartalmaz majd, mint "Pártkampány, vagy magánzsebes akciók", illetve "Guruló parkolási fillérek". Az önéletrajzi jellegű könyv a megjelenés körülményei mellett foglalkozik többek között a Xénia Láz Egyesülettel, a szerző újpesti ténykedésével, a Munkaügyi Minisztériumban és a frakcióban végzett tevékenységével, Zámbó Jimmyhez fűződő barátságával, Tasnádi Péterrel való kapcsolatával, illetve a Korda-villában történtekkel. A szerző az MSZP-ből való - közlése szerint fegyelmi tárgyalás nélkül történt - kizárását úgy értékelte, hogy a párton belül nem igen szabad olyanokat gondolni, ami nem tetszik a párt vezetésének. Szerinte, ha az MSZP szombati kongresszusa után a miniszterelnök-jelölt köré felálló csapat azokból tevődik össze, akik asszisztáltak a kizárásához, az nem sok jót jelent a párt jövőjére nézve. Újságírói kérdésre válaszolva Schmuck Andor azt mondta: el kell gondolkodni azon, hogy kik miatt nem lehetett integrálni az MSZP-be Németh Miklóst. Szerinte ez még most sem késő, s ebben nagy felelőssége lesz Medgyessy Péternek és csapatának. "A megtisztulást, a megújulást szándékozik elősegíteni a maga szerény, de vélhetően konstruktív vitára ösztökélő eszközeivel" - jellemzi könyvét az első fejezetben a párton belüli nemzedékváltást sürgető Schmuck Andor, aki azt írja: "semmi mást nem akarok, mint a huszonnegyedik órában hozzásegíteni az MSZP-t az önkritikus megújuláshoz".
Kitelepített soporoniak - megsemmisített bomba
Tegnap este a Sopron Hotel melletti építkezésen földmunkálatok közben fémtárgynak ütközött egy markoló. A gépet azonnal leállították, és kézzel bontották ki a valamit, amiről kiderült, hogy egy tíz centiméter falvastagságú csőbomba. Azonnal hívták a tűzszerészeket, akik megállapították, hogy az 500 kilogrammos szerkezet - amely valószínűleg Sopron II. világháborús szönyegbombázásakor került ide - élesítve van. Miután egy ekkora bombának hatalmas a tűzrereje, nem lehetett vállalni a helyszínen való megsemmisítést. Úgy döntöttek: egy pár kilométerre lévő homokbányában robbantják fel. Mivel azonban a szállítás sem teljesen veszélytelen művelet, a bomba 600 méteres hatókörzetében mindenkit kitelepítettek. Ebbe beletartozott a teljes Várkerület is a bírósággal és a Városházával együtt, így a soproni városatyák mára tervezett ülését is el kellett halasztani. A közel 30 ezer ember már délelőtt elkezdte a "kiköltötőzést", s miután 17.00 órára mindenki eltávozott, a tűzszerészek nekifogtak a munkának. Fél hat körül mégis sikerült nekik a helyszínen felrobbantani a gyújtószerkezetet, így már csak a "döglött bombát" szállítják el. A soproniak pedig megkezdhették a visszaköltözést.