Közélet rovat
A mandátuma visszaadására szólította fel Tóth Judit képviselőt a körmendi Változást a Városért Egyesület
Tóth az egyesület kompenzációs listájáról került be a testületbe, miután Patonay Imre átadta neki a helyét.
Horváth Soma is kivette a részét a szombatelyi Derkovits városrészen szervezett szemétszedésből
A megmozduláson a városrész képviselője mellett civilek is részt vettek.
Akkor mecset a mecset, ha a lelkek ott vannak benne – muszlim imaház nyílt Szombathelyen
A Hunyadi János utca egykori borozója immár az Úr házaként folytatja.
Már a következő tanévtől leállítanák a pedagógusok teljesítményértékelési rendszerét
A törvényjavaslatot benyújtó tiszás képviselők szerint a mostani rendszer a valós teljesítmény mérésére nem alkalmas.
Indokolatlannak és politikai indíttatásúnak tartja az ellene indult eljárást az Integritás Hatóság elnöke
Bíró Ferenc szerint az ellene indított eljárás egy koncepciós megtorló akció része, amelynek célja személye, és rajta keresztül a hatóság hiteltelenítése.
Szerdától új szakaszába lép a szombathelyi "mozaikos" kereszteződés felújítása
Egy fontos forgalmi változás is életbe lép.
A Fidesz-kormány még tavaly visszakérte a Hévizi Tófürdő ideiglenes épületére szánt 300 milliót
Varga Balázs országgyűlési képviselő szerint ez a pénz finoman szólva sem lett volna elég a probléma átmeneti megoldására.
1
Vádat emelt az Integritás Hatóság elnökével szemben a Központi Nyomozó Főügyészség
Bíró Ferencet hivatali visszaélés, közokirat-hamisítás és különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettével vádolják.
Magyar Péter: Vitnyéden migránstábort akart építeni a Fidesz
A Nyugat.hu már tavaly helyszíni riportba számolt be, mi is törtenik ott.
3
Vagyontalan, kezdő tiszások, gyarapodó fideszesek - A vasi országgyűlési képviselők zsebében turkáltunk
Az új Országgyűlés tagjai leadták vagyonnyilatkozataikat, valószínűleg ebben a formában utoljára.
1
Azzal fenyegetett két szombathelyi közterület-felügyelőt egy férfi és egy nő, hogy megölik őket
A vádlottak büntetőjogi felelősségéről a Szombathelyi Járásbíróság fog dönteni.
Grósz Judit lesz a közmédia miniszteri biztosa
Grósz korábban az RTL Magyarország digitális területekért felelős vezérigazgató-helyettese volt.
Nyitott autókból lopott értéktárgyakat egy jánosházi férfi
Pénzt, iratokat, bőröndöt és az abban tárolt ruhákat, kozmetikai cikkeket is elvitte.
4
Mi lesz az MCC több mint 1,2 milliárd forintból felújított szombathelyi központjával, ha tényleg átalakítják az intézményt?
Megkerestük a szombathelyi képzési központ vezetőjét, de választ nem kaptunk.
3
Varju László lett a DK elnöke
A volt országgyűlési képviselő 2025-ben nyert újra időközi választáson, miután lemondott a mandátumáról, 2026-ban viszont kikapott.
4
Csökkentsék legalább a felére a polgármesterek fizetését! - Olvasóink szavaztak
A többség egyetért azzal, hogy kevesebb pénz is elég a polgármestereknek, de vannak, akik szerint döntse el ezt az adott település.
2
Magyar Péter: Ma a Parlament felfüggeszti a devizahiteles ügyek végrehajtását
A kormányfő szerint ezen kívül csökkentik a képviselői fizetést és költségkeretet.
700 milliós állami támogatást kap a Tisza Párt, de a Fidesznek sem kell panaszkodnia
A támogatás összegét a választási eredmények alapján számolják ki, Magyar Péter a rendszer felülvizsgálatát kezdeményezte.
Hamisan vádolta bántalmazással ismerősét egy vasi nő
A vádlott büntetőjogi felelősségéről a Sárvári Járásbíróság fog dönteni.