Elfogták a zsámbéki halált okozó testi sértés elkövetőjét

Közölte az MTI-nek vasárnap a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott szóvivője.
 
 

Elfogták a zsámbéki halált okozó testi sértés elkövetőjét

Közölte az MTI-nek vasárnap a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott szóvivője.
 
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Elfogták a zsámbéki halált okozó testi sértés elkövetőjét

Közölte az MTI-nek vasárnap a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott szóvivője.

András Tamás elmondta, hogy a nyomozás jelenlegi állása szerint április 15-én hajnalban Zsámbékon egy társaság tagjai között szóváltást alakult ki, amelynek során az egyik résztvevő késsel megsebesített egy 27 éves férfit, aki ennek következtében olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy életét vesztette. A szóvivő beszélt arról, hogy sikerült azonosítaniuk a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, egy 17 éves fiatalt, akit a helyszínen elfogtak és előállítottak. Hozzátette, hogy az előállított fiatalember ellen halált okozó testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés