Vasi Titánok – Fiatal egyesület, nagy tervekkel

2003-ban alakultak, céljuk az utánpótlás- és az egészségnevelés. Az egyesület elnöke: Vida Ferenc.
 
 

Vasi Titánok – Fiatal egyesület, nagy tervekkel

2003-ban alakultak, céljuk az utánpótlás- és az egészségnevelés. Az egyesület elnöke: Vida Ferenc.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Vasi Titánok – Fiatal egyesület, nagy tervekkel

2003-ban alakultak, céljuk az utánpótlás- és az egészségnevelés. Az egyesület elnöke: Vida Ferenc.

A szombathelyi amatőr focit bemutató körképünket a Vasi Titánokkal folytatjuk.

Kitűnő körülmények
Az őszi szezont a megyei másodosztályban kezdő labdarúgóklub 2003-ban alakult, elsődleges céljául az utánpótlást és az egészségnevelést tűzve ki. Az egyesület elnöke: Vida Ferenc. A csapat a hazai mérkőzéseit a Király Sportcentrumban játssza. Ha valaki esetleg még nem járt volna arra, a sporttelep példaértékű, kifogástalan körülmények között lehet itt sportolni. A megközelíthetőséggel sincs gond, hiszen a belvárosból, helyi tömegközlekedéssel is, 10 perc alatt kinn vagyunk.

„Most akkor ki kivel van?”
Odaérkezésünkkor épp edzőmérkőzéshez készülődtek a fiúk, vagyis az edzés ugrott mára. De nem is baj, úgy az igazi, ha rögtön "élesben" látjuk a csapatot. Egy korláton támaszkodó szurkolótól tudjuk meg, hogy az ellenfél Vasszilvágy. Rajta kívül egyébként szép számmal fedezünk fel szurkolókat a pálya körül, ami az edzőmeccs jellegét figyelembe véve azért meglepő. Nincs is baj a motivációval, lelkesen küzdenek a pályán lévők. A mérkőzés előtt némi bonyodalom keletkezik abból, hogy mindkét fél kék színű felsőt hozott magával. „Most akkor ki kivel van?” Dobja fel valaki a kérdést. „Legalább bárkinek lehet passzolni” – vetődik fel egy lehetséges megoldás. Ez persze nem járható út, így a probléma megoldására végül a hazai csapat sárga megkülönböztető mellényt húz a mez fölé.

Ami a meccsen elsőre feltűnik: meglepően mély a pálya
Bár igaz, hogy ma kiadós eső volt, látszik azonban, rendszeres öntözésben sincs hiány. Így gyakran csak sárdagasztás folyik a pályán. Különösen igaz ez a játéktér egy bizonyos pontjára, ahol egy percen belül ketten is elmerülnek a tócsában. Kintről már-már ijesztő látványt nyújt a mocsárból életét hősiesen menteni próbáló játékosok látványa. Szerencsére mindenki megmenekül, viszont egy-egy ilyen "fürdő" után a továbbiakban ismét elég bajossá válik megállapítani, hogy az illető melyik csapat színeiben is rúgja a labdát.

Ifi csapat kölcsönbe
A félidőben váltunk néhány szót a csapatot edzőként is gardírozó Vida Ferenccel (akik jártasak a szombathelyi könnyűzenei életben, azoknak a Lord együttesből is ismerős lehet a név). Megtudjuk, hogy az egyesület jelenleg csak labdarúgó szakosztályt működtet, heti két edzéssel készülnek a meccsekre. Némi meglepődéssel hallottuk, hogy bár eredetileg az utánpótlás-nevelést tűzték ki elsődleges célként, pillanatnyilag ilyen-olyan okokból nem működtetnek utánpótláscsapatot. Ez idén változni fog, hiszen a felsőbb osztályban való szereplés egyik feltétele az ifi csapat. A klub ezért egy korosztályos csapat szerepeltetéséről megállapodást kötött a Haladással, de a fiatalok játékjoga marad az NB2-es klubnál. Sokan közülük a mai edzőmérkőzésen is a pályán vannak. Megtudjuk a mestertől, hogy ő maga is most látja először az ifjú "Titánokat", ez a szemünkben mindenesetre tovább emeli a mai mérkőzés fontosságát.

Sportszerű meccs, de hová tűnt Dénes?
A második félidő előtt négytagú hölgykoszorú vonul el mellettünk azt tudakolva, hogy "Dénes játszik-e?" A kérdésre nem tudunk választ adni, így számunkra Dénes további szereplését is homály fedi. Időközben fölénybe kerül a vendégcsapat, de a fizikai adottságokat elnézve ez nem is meglepő. Átlagosan egy fej és 10 kg a különbség a vendégek javára. A fiúk testi épségéért azért nem kell aggódnunk, csak verbálisan zajlanak kisebb-nagyobb összeütközések. "Te, nem az ellenfél jönne?" Merül fel a kérdés a pálya szélén egy bedobás elvégzésekor. De rögtön választ is kapunk, mert a vendégjátékos odahajítja a labdát egy hazainak. Ezzel némi derültséget okoz a kispadokon, mi pedig megállapítjuk, hogy tényleg sportszerű a meccs. Az ezúttal alkalmi játékvezetőként is ténykedő Vida Ferencre amúgy nem lehet panasz, döntéseit minden esetben vita nélkül veszik tudomásul.

Most akkor szúnyog, vagy szárnyas hangya?
Az addig nyugodtan csordogáló meccs aztán egy pillanat alatt felélénkül, amikor egy látványos akció végén gólt szereznek a hazaiak. Ekkor némi nézeteltérés alakul ki a vendég védősor és a csapat többi része között. "Nézitek a meccset, b...meg!" - fogalmazza meg észrevételeit a hátsó alakzat egyik oszlopa. Eredményeképpen az újrakezdés után láthatóan keményebben teszik oda magukat Vasszilvágy büszkeségei. Ennek egyik megnyilvánulásként a hozzánk közelebb álló bekk egy keményebb belépő után elég határozottan rendreutasítja a nálánál jóval fiatalabb ellenfelét, ezzel rögtön magára vonva a vehemensebb hazai szurkolók haragját. Szerencsére némi szópárbajon túl komolyabb atrocitásokra nem kerül sor. "Rohadt sok a szúnyog!" Állapítjuk meg közben. "Nem szúnyog az, hanem szárnyas hangya!" Kapjuk azonnal a kiigazítást, és a feltámadó indulatok enyhítése végett nem is nagyon kívánunk vitázni a dolgon. Elvégre ők vannak hazai pályán…

Amikor nem az eredmény számít
Közeleg a meccs vége, ezt jelzi, hogy fáradnak a pályán. Egyre több lesz a szöveg és szaporodnak a cserejátékosok is. Érdekes, de ekkor merül fel bennünk először, hogy akkor most végül is mennyi lehet az eredmény? 1-0! Kapjuk egy elvonuló cserejátékostól a választ, ami azért is furcsa, mert gyors fejszámolás után megállapítjuk, hogy csak a második félidőben három gólt láttunk... De tulajdonképpen igaza van, előkészületi meccsen még nem az eredmény számít. A csapatok egyébként a meccs végéig lelkesek, becsülettel kifutja magát mindenki. Teljesen jogos tehát az edzői dicséret.
Nekünk pedig nem marad más dolgunk, mint hogy további húsz szúnyog (bocsánat, szárnyas hangya!) elpusztítása után belülről is tüzetesebben szemügyre vegyük a létesítmény hörpintőjét.

Örömök és csalódások
A csapat megalakulásától kezdve a körzeti bajnokságban szerepelt, és rögtön az első évben a második helyen végzett, Tavaly viszont remek tavaszt produkálva megnyerte a megyei harmadosztályú bajnokságot. A siker különösen elismerésre méltó, ha tudjuk, hogy a csapat az őszi záráskor még 8 pontos hátrányban volt az első helyezetthez képest, ebből sikerült aztán a zárásra 5 pontos előnyt kovácsolni. Az idény végén végül 21 győzelem, 6 döntetlen, 3 vereség és 69 szerzett pont szerepelt a mérlegen. A kimagasló tavaszi szereplést mutatja az is, hogy ebben az időszakban mindössze egyetlen vereséget szenvedett a társulat, és 10 mérkőzésen keresztül sikerült veretlenségüket megőrizni. A csapat legjobb góllövője Dobány Lajos volt, 24 találattal. A szép eredmény elérésében több, korábban felsőbb osztályokban is megfordult játékos segített (a teljesség igénye nélkül: Dobány Lajos, Dr. Görög István, Reiner László, Vörös Csaba, Tóth Gyula). Az első helyhez persze kellett a keret többi tagjának jó játéka is. Némi ürömöt jelentett az örömben, hogy több helyen is, talán az irigység, talán valami más miatt sokszor érthetetlen megnyilvánulásoknak, atrocitásoknak voltak kitéve az egykor még körülrajongott NB1-es játékosok.
A klubnál nem elégedtek meg ezzel a szerepléssel, az elsődleges cél nem a megyei másodosztályban való bent ragadás, hanem a további előrelépés. És az elszántságot, a futball iránti elkötelezettséget, a játékos anyagot, valamint a létesítményi adottságokat figyelembe véve, rövid időn belül a megyei első osztályú szereplés sem elképzelhetetlen. Ennek érdekében több új játékos is érkezett a csapathoz, de céljaik eléréséhez mind fiatal, mind felnőtt játékosok további jelentkezését szívesen veszik.
 

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés