A szombathelyi belváros második pólusát akarták létrehozni a Berzsenyi térrel

Ha kilombosodik az elültetett ötvennégy fa, akkor mutatja meg magát igazán a tér - mondja a tervező.
 
 

A szombathelyi belváros második pólusát akarták létrehozni a Berzsenyi térrel

Ha kilombosodik az elültetett ötvennégy fa, akkor mutatja meg magát igazán a tér - mondja a tervező.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

A szombathelyi belváros második pólusát akarták létrehozni a Berzsenyi térrel

Ha kilombosodik az elültetett ötvennégy fa, akkor mutatja meg magát igazán a tér - mondja a tervező.

Ma adják át Szombathely legújabb közterét, a Berzsenyi Dániel teret. Hétfőn élő Facebook-közvetítéssel mutattuk meg milyen lett a tér - illetve azt is elmagyaráztuk, hogy hogyan változott meg a közlekedési rend. Aki lemaradt volna, most újra nézheti:

Nyugat.hu

Bejárjuk a forgalomnak frissen átadott szombathelyi Berzsenyi teret

Már a közvetítés alatt is sok olvasónk fejezte ki nemtetszését a tér csupaszsága miatt. Mi is úgy láttuk, elég kevés a zöld és a tér szinte csak térkőből áll. Így hát megkerestük a terület tervezőjét, Mangliár Lászlót, hogy kiderítsük mi volt az alapkoncepciója.

„Az egész tervezés úgy kezdődött, hogy vettem egy kávét és leültem a térre. Pontosabban csak le akartam ülni, mivel nem volt egy pad sem. Egyedül a Berzsenyi-szobor tövében tudtam megpihenni. Nézelődtem és azt láttam, hogy a járókelők szűk járdákon sétálnak az épületek tövében közben pedig a téren zsúfoltan állnak az autók. Ezen akartam változtatni. ” - kezdte Mangliár.

„Több változat is készült a térre. Volt olyan, amin negyven autónak hagytunk parkolót. Volt olyan, amin húsznak - és akadt olyan is, amin egynek se. Végül ez az utolsó lett a befutó, ezt preferálták a környék intézményeinek vezetői is. A koncepció végül is az lett, hogy a Berzsenyi tér ne a Fő tér parkolója legyen, hanem egy különálló egység - kvázi egy második pólus a belvárosban, ahol akár rendezvényeket is lehet tartani. Ehhez a téren az infrastruktúrát is kialakítottuk. Elültettünk 54 fát, amik becslésem szerint 5 év múlva teljesen kilombosodnak, így megváltoztatják a mostani hangulatot. A fák mellett elültettünk 700 örökzöldet, 1200 évelőt és 1600 talajtakaró növényt. A zöldfelület nőtt. Régen is rengeteg burkolt felület volt, de azon autók álltak, ezért nappal nem látszott. Az autókat a bokrok szépen takarták, de azok meg tönkretették a tér átláthatóságát. ”

„Bár szerettünk volna a csatlakozó utcákban még több fát ültetni, ezt sajnos a burkolatok alatt húzódó gerincvezetékek miatt nem tudtuk megtenni. Viszont azt látom, hogy ez alatt a pár nap alatt a városlakók már birtokba is vették a Berzsenyi teret. A gyalogosok ott sétálnak át, ahol kedvük tartja - nyitottabb szabadabb lett ez a környék. A kapcsolódó utcákban a lehető legtöbb szabályos parkolót alakítottunk ki. A hiányzó parkolók kérdését pedig egy picit odébb, a Kőszegi utcában oldották meg. A tér negyven megszűnő parkolója helyett ott ötvenet alakított ki a város. ”

A tervezőtől azt is megkérdeztük, hogy a Széchenyi utca balra kanyarodási tilalmát ki találta ki.

„Ez a városvezetők elképzelése volt - ami véleményem szerint hiba volt részükről. Az átmenő forgalmat kívánták csökkenteni, de én mindig azon a véleményen voltam, hogy ebből több gond lesz, mint haszon. Ahogy most látom, a városvezetők hamarosan tárgyalni is fogják az ügyet. ”

A belváros forgalmi rendjét alaposan felforgatta, hogy a Szily János utcát lezárták az építkezés idejére. Azt a Fő téri városmaketten mutattuk meg, hogy a lezárásával miként nőtt meg a forgalom a Thököly és a Petőfi utcákon.

Nyugat.hu

Hát ezért áll be mindennap a Petőfi és a Thököly utca Szombathelyen

Feltettük azt a kérdést is, hogy készült-e előzetes tanulmány arról, hogy a Szily János utca Hollán Ernő utca felőli részének egyirányúsításával nő-e a forgalom a belváros többi utcáján.

„Készült tanulmány - és azt mutatta, hogy nőni fog, de ez csak csekély mértékben. Bár korábban sokan menekülő útnak használták a Szily János utcát, ez csúcsidőben mégsem jelentett feltétlenül rövidítést: előfordult ugyanis, hogy a kocsisor a Kiskar utcai kereszteződéstől a Püspöki palotáig állt” - tette hozzá Mangliár László.

 

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés