A vak bűdi Rómeó a helyi romák utolsó mentsvára

A tiszavasvári bűdi cigánytelep egyetlen nem-roma lakója egy 45 éves látássérült férfi, aki, miután a szeme tönkrement, abban találta meg magát, hogy a helyi szegények pártfogója lett. A bűdi telepre egy roma lány után jött még huszonévesen, szerelme miatt azonban szülei kitagadták. Élete értelme négy éves kislánya, akit feleségével rögtön születése után, telepi roma szülőktől fogadtak örökbe nyílt örökbefogadással. Ismerjék meg Kiss Zsoltot!
 
 

A vak bűdi Rómeó a helyi romák utolsó mentsvára

A tiszavasvári bűdi cigánytelep egyetlen nem-roma lakója egy 45 éves látássérült férfi, aki, miután a szeme tönkrement, abban találta meg magát, hogy a helyi szegények pártfogója lett. A bűdi telepre egy roma lány után jött még huszonévesen, szerelme miatt azonban szülei kitagadták. Élete értelme négy éves kislánya, akit feleségével rögtön születése után, telepi roma szülőktől fogadtak örökbe nyílt örökbefogadással. Ismerjék meg Kiss Zsoltot!
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

A vak bűdi Rómeó a helyi romák utolsó mentsvára

A tiszavasvári bűdi cigánytelep egyetlen nem-roma lakója egy 45 éves látássérült férfi, aki, miután a szeme tönkrement, abban találta meg magát, hogy a helyi szegények pártfogója lett. A bűdi telepre egy roma lány után jött még huszonévesen, szerelme miatt azonban szülei kitagadták. Élete értelme négy éves kislánya, akit feleségével rögtön születése után, telepi roma szülőktől fogadtak örökbe nyílt örökbefogadással. Ismerjék meg Kiss Zsoltot!

„Ő a Kiss Zsolti”

– így emlegetik a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszavasváriban, annak is leginkább a bűdi telepnek nevezett, főleg szegény romák lakta városrészben a 45 éves Kiss Zsoltot. A látássérült férfi a cigánytelep szinte egyetlen nem-roma lakója, aki már lassan húsz éve él Tiszavasváriban. A telepen mindenki ismeri, nincs sok olyan család, akiknek még ne segített volna valahogy.

Zsolt már látássérült volt, amikor a telepre költözött, azt pedig, hogy a kilencvenes években egy szerencsétlen mozdulat miatt szinte teljesen megvakult, úgy sikerült feldolgoznia, hogy új értelmet talált a mindennapjainak. Volt állami gondozott fiatalok után a tiszavasvári szegények pártfogója lett.

Zsolt, még huszonévesen, néhány hetes pihenőre jött Tiszavasváriba egy barátja meghívására, de miután megismerte szerelmét, egy nála nem sokkal fiatalabb roma lányt, Erikát, rögtön a városban is maradt. Szülei viszont nem nézték jó szemmel, hogy fiúk egy roma lánnyal jár. Megpróbálták elszakítani Erikától, de amikor ez nem sikerült, ők szakították meg a kapcsolatot a fiúkkal.

Erika azóta Zsolt felesége, együtt nevelik négyéves kislányukat, Jázmint, akit telepi roma szülőktől fogadtak örökbe, már rögtön a születése után.

Egy átlagos napon

„A párjának nincs jövedelme, arról is nyilatkozni kell, ha jól tudom”

– magyaráz Zsolt egy fiatal roma lánnyal, Horváth Alexandrával az oldalán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisváros, Tiszavasvári önkormányzatának szociális ügyi ügyfélszolgálatánál.

Az ügyfélablak előtt állva a páros épp azt próbálja elintézni, hogy a lány és családja lakhatási támogatást kaphasson. A támogatás összege nem több mint háromezer forint, de Alexandra szerint ez is sokat számít: a feltöltőkártyás rendszerű áramellátásuk egy részét fedezi.

A támogatás igényléséhez három-négy oldalas kérvényt kell benyújtani, ami tele van nehezen érthető hivatalos megfogalmazásokkal, ráadásul arra is figyelni kell, hogy minden szükséges igazolást csatoljon az ügyfél a kérvényhez.

Alexandra, ha valamit nem ért, azt felolvassa Zsoltnak, aki, mint egy élő közigazgatási tankönyv, kívülről fújja az ügyintézési szabályokat, és most is tudja minden kérdésre a választ.

Nem csoda, hiszen már majdnem húsz éve, Tiszavasváriba költözése óta foglalkozik a helyi szegények ügyes-bajos dolgaival.

Főállású önkéntes segítő

Zsolt Tiszavasvári egyik szegregátumában, az úgynevezett bűdi telepen lakik, feleségével és négy éves kislányukkal. Egy nem sokkal ezelőtt készült riportunk kapcsán ismerkedtünk meg vele, mint a Haladjunk Csoport, egy főleg telepi romákból álló érdekérvényesítő civil közösség tagjával.

Akkor hallottunk róla, hogy Zsolt, a cigánytelep szinte egyetlen nem-roma lakója gyakorlatilag főállású önjelölt segítője a telepi szegényeknek. Ha kell, rokkant igazolványával kedvezményesen utaztatja a telepi nőket a nyíregyházi kórház nőgyógyászatára, vagy éppen hivatali ügyeik intézésében segít nekik, mint ahogy hétfő délelőtt is tette.

Zsolt még a kilencvenes években vesztette el szinte teljesen a látását, amikor nehezet emelt és a szeméről leszakadt a retinája, amit az orvosok nem tudtak már visszaállítani. A látássérülése szinte mindenféle munkavégzéstől elválasztja, a férfi azonban mégis talált értelmet az életének a balesete után.

Először egy állami gondozásból frissen kikerülő fiatalokat segítő szervezetnél, a Nyírség Jóléti Szolgálat Alapítványnál dolgozott pártfogóként, ami az alapítvány lakásotthonában élő fiatalok segítését jelentette. Bármilyen problémájuk volt, hozzá fordulhattak. Innen jön Zsolt tapasztalata és lelkesedése a segítő munka iránt.

„Egy barátom hívott el ide két hétre pihenni, ez volt húsz éve”

„Tiszavasváriba úgy kerültem, hogy egy nagyon kedves barátom meghívott magához két hétre pihenni, feltöltődni, de közben megismerkedtem a feleségemmel, és itt ragadtam”

– magyarázza Zsolt, miközben a városközpontból visszafelé tartunk a bűdi telepre. A következő állomás egy helyi roma család háza, ahol az egyik gyereknek, a csecsemőkora óta szívbeteg, pacemakerrel élő tizenéves Patríciának kell időpontot egyeztetni vizsgálatra egy fővárosi kórházba.

„Az ilyen hivatalos ügyeinkben mindig Zsolt segít, ő sokkal simábbal elintézi a dolgokat, mint én tudnám” – mondja Patrícia édesapja, Kovács József. Majd hozzáteszi: ha bármi van, csak üzennie kell Zsoltnak, aki legtöbbször még aznap megjelenik, hogy segítsen.

Miközben Zsolt az asszisztenssel egyezkedik, beszélgetünk Józseffel, és kiderül, hogy a családapának most különösen nagy szüksége van segítségre. Néhány hónapja ugyanis egyedül neveli négy gyerekét, mert az édesanyjuk “lelépett egy másik férfival”.

„Még úgy sem egyszerű átvenni a helyét, hogy a legfiatalabbik is már 13 éves” – teszi hozzá József. Az olyan dolgokra is, mint például, hogy Patrícia rendszeresen eljusson az előírt vizsgálatokra, a gyerekek anyja figyelt oda korábban. Az előző időpontra is azért nem ment el a kórházba József és Patrícia, mert azt az anya egyeztette le, aki miután elment, nem szólt róla, mikor lesz a vizsgálat.

Zsolt jelenti a majdnem ingyenes buszozást

Zsolt nem csak időpontot egyeztet, hanem a legtöbbször el is kíséri az orvoshoz a helyieket. A férfinek ugyanis 90 százalékos kedvezményes utazásra jogosító igazolványa van látássérülése miatt, a kedvezmény pedig az utazáskor egy fő kísérőre is vonatkozik.

„Nyíregyházára és vissza összesen körülbelül 1200 forintba kerülne egy teljesárú jegy, ami a telepen sokaknak sok pénznek számít, főleg, hogy egy hónapban akár többször is menni kell”

– magyarázza Zsolt, aki riportunk után pár nappal is épp a szabolcsi megyeszékhelyre utazik egy helyi családanyával, a 31 éves Ibolyával, aki a nyíregyházi kórház nőgyógyászatára készül ultrahang vizsgálatra. Tíz hetes terhes, a hatodik gyermekét várja.

„Eddig mind az öt gyerekemnél Zsolt segített, hogy eljussak a vizsgálatokra, most pedig ő segít, hogy a mostani terhességem után elköttethessem a petevezetékem. Nem tudnánk már több gyereket felnevelni”

– mondja Ibolya, a házuk előterében állva, karján a legkisebb kisfiával, aki még csak nem egész két éve született. Ahhoz, hogy egy ilyen beavatkozást végrehajtsanak, célszerű már a terhesség alatt egy állandó kezelőorvost választani és tervezetten szülni, Ibolya viszont eddig mindig spontán szült. Úgy tűnik, Zsolt ismeretsége révén most lehet saját orvosa.

Kvázi mediátor szerepben

Ibolya után a következő utunk egy másik bűdi telepi házhoz vezet, ahol egy 18 éves lány, Szinti, és mindössze pár évvel idősebb párja, Tibor nevelik nem egész egy éves kislányukat. Szinti akkor ismerkedett meg Zsolttal, amikor 16 évesen, terhesen elszökött egy mátészalkai nevelőotthonból barátjához Tiborhoz, Tiszavasváriba. A fiú ismerte Zsoltot.

„Zsolt volt az, aki rávett, hogy magamtól visszamenjek az otthonba, ahol a nevelőim még azt sem tudták, hogy terhes vagyok” – mondja Szinti. A lány 18 éves kora előtti nagykorúsítását Zsolt segített kérvényezni, de Szintiék így sem hozhatták haza a kisfiút, aki nem sokkal később megszületett.

„Holnap ezzel a kisfiúval találkozunk Nyíregyházán, ahová behozzák a nevelőszülei. Hosszú távon Szinti azt szeretné, ha újra ő nevelhetné az elsőszülött gyermekét, de addig, míg nincs munkája, biztosan nem kaphatja vissza a kisfiút. Addig viszont nem adják véglegesen örökbefogadó szülőkhöz, amíg az anyja rendszeresen találkozik vele. Itt jövök a képbe én” – magyarázza Zsolt, miközben Szinti csak bólogat a házuk tornácán.

Nem mindig egyértelmű a helyzet

Mióta Tiszavasváriban él, Zsolt több gyermekvédelmi ügybe is belefolyt már, amit sokszor nem néztek jó szemmel a városban dolgozó családgondozók. „Volt, hogy megkértek, ne zavarjam a munkájukat” – meséli Zsolt, aki viszont úgy érzi, sokszor hatékonyabban foglalkozik egy-egy család problémáival, mint a családvédelmi szakemberek. Egyszerűen, mert van rá ideje, lelkesedése, és mert nem kötik olyan szigorú szabályok, mint azokat, akik hivatásos családgondozóként végeznek nagyjából az övéhez hasonló munkát.

Zsolt sokszor volt már egyfajta mediátori szerepkörben is. Volt, hogy azt kellett megértetnie szülőkkel, miért döntött úgy a gyámhivatal, hogy kiemeli a családjából a gyereküket, de olyan is volt már, hogy ő vett észre valamilyen visszásságot abban, ahogy a gyermekvédelem eljárt egy-egy ügyben.

Szintiéktől hazafelé tartva arról mesél: egyszer, úgy tíz évvel ezelőtt egy gyerekeit egyedül nevelő, prostituáltként dolgozó anya kérte a segítségét, amikor a gyámhivatal kiemelte és ideiglenes hatályú elhelyezés alá vette a gyerekeket.

„Úgy kaphatta vissza őket, hogy bebizonyította: a gyerekeket semmilyen módon nem veszélyezteti az, hogy az anyjuk prostituált. Ez a nő nappal dolgozott, amikor a gyerekek iskolában, óvodában voltak. Reggel elvitte, délután hazahozta őket, este meg velük volt. A gyerekekkel az iskolában sem volt semmi gond.”

– magyarázza Zsolt. A szexmunkásokat rendszeresen fenyegeti ez a probléma. Noha a szexmunka már majdnem húsz éve legális pénzkereső tevékenységnek számít, a jelenlegi gyámhatósági gyakorlat tényleg elégnek tekinti a gyerek családból való kiemeléséhez azt a körülményt, hogy az egyik szülő szexmunkásként dolgozik.

Választania kellett szerelme és szülei között

Már kora délután van, mikor odaérünk Zsolték házához, ami a bűdi cigánytelep főutcája mentén áll. A szegényes, de takaros családi ház egyik szobájában Zsolt, felesége: Erika és négyéves kislányuk, Jázmin lakik, a másikban Zsolt sógora, Sándor.

Erika még dolgozik, ilyenkor Zsolt büszkén emlegeti, hogy felesége az önkormányzat alkalmazásában házi gondozó, időseket lát el otthonukban. „Szerintem nagy érdem manapság, ha egy roma nőben annyira megbíznak a magyarok, hogy rábízzák magukat” – büszkélkedik Zsolt.

Ha valaki, Zsolt biztosan tudja, mennyire erős tud lenni némelyekben a cigányellenesség.

A férfi szülei ugyanis már lassan húsz éve azért nem beszélnek a fiúkkal, mert egy roma nőt vett feleségül. Bár ők is a megyében, a Tiszavasváritól mindössze 50 kilométerre lévő Nagykállón laknak, ahol Zsolt is felnőtt, a férfi ide költözése óta nem látogatták meg őt, sem később a három fős kis családot.

„Miután Erikával összeköltöztünk, volt egy ajánlatuk: ha elhagyom őt és elköltözöm a telepről, akkor vesznek nekem egy lakást és havonta támogatnak majd pénzzel, hogy a rokkant-nyugdíjamat kiegészítsék. Én annyit kérdeztem tőlük: ha lesz is, aki főz, mos és takarít rám, kibe legyek szerelmes: a szakácsnőbe, vagy a bejárónőbe?”

– emlékszik vissza Zsolt, hogyan reagált, amikor szülei gyakorlatilag ultimátumot adtak neki. „Egyértelmű volt, hogy nem hagyom el Erikát” – tette hozzá.

Örökbe fogadtak egy kislányt, aki a telepre született

Zsolt és Erika már kezdettől fogva tudták, hogy Erika nem tud majd természetes módon teherbe esni, a pár ezért már a kétezres évek végén megpróbálkozott a lombikbébi programmal. Egy “próbálkozás” ára 1-1,5 millió forint volt akkor a most már államilag támogatott programban, Zsolték pedig háromszor futottak neki – sikertelenül.

A költségek fedezésére személyi kölcsönt vettek fel, amit azóta is nyögnek, de Erika közbejött balesete – és az ezzel járó jövedelemkiesés – miatt már nem a banknak, hanem egy adósságbehajtó cégnek, az eredeti szerződéshez képest jóval magasabb kamattal. „Jelenleg havi 80 ezer forintunk marad a törlesztőrészlet kifizetése után minden másra, semmi megtakarításunk nincsen” – mondja Zsolt. A család megélhetése jelenleg gyakorlatilag Erikán múlik, Zsolt rokkantsági nyugdíja: havi 43 ezer forint ugyanis önmagában semmire sem lenne elég.

A lombikbébi-program ugyan nem működött, 2013-ban azonban „óriási szerencse ért minket” - így meséli Zsolt, hogy élték meg, amikor egy akkoriban Tiszavasvárin lakó pár azzal kereste meg őket, hogy ha szeretnék, örökbe fogadhatják a születendő gyereküket.

„Ez a nyílt örökbefogadás. Ugyanúgy az államon keresztül történik, csak a vér szerinti szülők előre megegyeznek az örökbe fogadó szülőkkel”

– magyarázza Zsolt. Mivel Erikával ismerték a párt, örömmel belementek a dologba, és az anya terhességét is végigkísérhették.

2013 őszén egyenesen Zsolték házában indult meg a szülés – hirtelen elfolyt az anya magzatvize, mikor éppen Zsoltéknál volt. A kórházból már ide hozták haza Jázmint, aki Zsolt életének másik értelme. Most már óvodába jár, de a képeken, amiket az apa a kis szobában az ágy szélén ülve mutogat, még totyogós kislányként mosolyog.

 

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés