Börtönre ítélte a bíróság, mert részegen halálos balesetet okozott, aztán a tárgyalás után megint ittasan vezetett

Hihetetlen emberek vannak.
 
 

Börtönre ítélte a bíróság, mert részegen halálos balesetet okozott, aztán a tárgyalás után megint ittasan vezetett

Hihetetlen emberek vannak.
 
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Börtönre ítélte a bíróság, mert részegen halálos balesetet okozott, aztán a tárgyalás után megint ittasan vezetett

Hihetetlen emberek vannak.

Halálos közúti baleset okozása miatt 2019. március 4-én letöltendő szabadságvesztésre ítélte a bíróság azt a férfit, aki a tárgyalás után két héttel ismételten ittasan vezetett autót, ezúttal Esztergomban éjjel – közölte a Tatabányai Törvényszék.

Még érvényes jogosítványa sem volt annak a férfinak, aki 2018. április 6-án este Tát lakott területén kívül autóval közlekedett. A záróvonalat figyelmen kívül hagyva előzni kezdett egy tehergépkocsit, annak ellenére, hogy a szembe sáv nem volt szabad. A motor – ami szintén a megengedettnél gyorsabban haladt – és az előzést végző autó összeütközött, a motor sofőrje pedig a kórházba szállítását követően életét vesztette.

Az ügyet 2019. március 4-én tárgyalta az Esztergomi Járásbíróság, és a férfit halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt 2 év 6 hónap fogházbüntetésre ítélte a férfit és 5 évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.

De a történetnek folytatása is van.

A férfi ennek ellenére – mivel még nem kezdte meg a fenti, jogerős szabadságvesztés letöltését – ismét volán mögé ült. 2019. március 16-án éjjel ittas állapotban, utasokat szállítva vezetett autót Esztergomban, mikor is elkapták a rendőrök.

Az Esztergomi Járásbíróság a férfit, mint visszaesőt ittas járművezetés vétsége miatt 10 hónap börtönbüntetésre ítélte, 5 évre eltiltotta a járművezetésről és 2 évre a közügyek gyakorlásától.

Az ítélet jogerős, így mind a két szabadságvesztést le kell töltenie.

 

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés