Bűnrészesség miatt feljelenti a DK Lázárt az Elios-ügyben

Ezt a párt helyettes szóvivője közölte vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
 
 

Bűnrészesség miatt feljelenti a DK Lázárt az Elios-ügyben

Ezt a párt helyettes szóvivője közölte vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Bűnrészesség miatt feljelenti a DK Lázárt az Elios-ügyben

Ezt a párt helyettes szóvivője közölte vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

Rónai Sándor úgy fogalmazott: Lázár János egy éve „nyilvánosan maga vallotta be, hogy Tiborcz Istvánnal együtt találták ki, hogyan lehet ellopni a közpénzt”.

Szavai szerint 13 milliárd forintjába került az országnak a csalás, amelyért akár húsz év börtön is járhat.

Orbán Viktor lehet az első olyan magyar miniszterelnök, akinek bezárják egy közvetlen családtagját - jelentette ki.

A helyettes szóvivő megjegyezte, hogy a Fidesz több mint egy hete nem tart sajtótájékoztatót, "menekül", még a szokásos kormányinfó is elmaradt.

Közölte, feljelentik a kormányfőt is, aki "minden bizonnyal bűnpártoló", és ha "eldől az első dominó, dőlni fog a többi is", jöhet majd Mészáros Lőrinc és a miniszterelnök "hirtelen meggazdagodó" édesapja, Orbán Győző. Szerinte Polt Péter legfőbb ügyésznek szintén mennie kell.

Egy másik kérdésre felelve kiemelte, hogy az egyéni választókerületekben lehet legyőzni Orbán Viktor rendszerét, amelyet az MSZP-vel és a Párbeszéddel együtt "takarítanak" majd el. A legfontosabb, hogy sikerült megvalósítani az "egy az egy ellen politikáját" - fűzte hozzá.

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés