Gránátot találtak egy vonaton Miskolcon

Ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást.
 
 

Gránátot találtak egy vonaton Miskolcon

Ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Gránátot találtak egy vonaton Miskolcon

Ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást.

Szabó Csilla, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense kedden azt mondta az MTI-nek, hogy egy Budapestről Miskolcra közlekedő InterCity takarításánál bukkantak az erősen rozsdás lőszerre még hétfő délután.

A szerelvényt már a gránát megtalálása előtt félrevontatták. A dolgozók értesítették a rendőrséget, a Készenléti Rendőrség tűzszerészei pedig megállapították, hogy éles volt a lőszer, majd elszállították.

Robbanóanyaggal, robbanószerrel visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást - közölte Szabó Csilla.

A sajtóreferens kitért arra, hogy senki sem sérült meg, és a rendkívüli esemény nem okozott fennakadást a pályaudvar forgalmában.

A MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága az MTI megkeresésére azt közölte kedden, hogy a Tiszai pályaudvar utasforgalom elől elzárt tárolóvágányán, egy kocsi előterében lévő szemétgyűjtőben találták meg a rozsdás gránátot a takarítók hétfő délután 4 óra után. A robbanótestet este fél 8 után szállították el - tették hozzá.

 

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés