Ezekről a gyerekekről már lemondott a hatalom

Szekrényes Miklós könyvtáros-magyartanár-író olyan gyerekekkel találja meg a közös hangot, akikkel mások csak üvöltözésig jutnak. A legkeményebb miskolci srácok járnak be hozzá, hogy elmeséljék, mi bántja őket az életben.
 
 

Ezekről a gyerekekről már lemondott a hatalom

Szekrényes Miklós könyvtáros-magyartanár-író olyan gyerekekkel találja meg a közös hangot, akikkel mások csak üvöltözésig jutnak. A legkeményebb miskolci srácok járnak be hozzá, hogy elmeséljék, mi bántja őket az életben.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Ezekről a gyerekekről már lemondott a hatalom

Szekrényes Miklós könyvtáros-magyartanár-író olyan gyerekekkel találja meg a közös hangot, akikkel mások csak üvöltözésig jutnak. A legkeményebb miskolci srácok járnak be hozzá, hogy elmeséljék, mi bántja őket az életben.

Szekrényes Miklós könyvtáros-magyartanár-író olyan gyerekekkel találja meg a közös hangot, akikkel mások csak üvöltözésig jutnak. A legkeményebb miskolci srácok járnak be hozzá, hogy elmeséljék, mi bántja őket az életben. Megbíznak benne, mert embernek látják, aki tud boldog és szomorú lenni. Ha kell, órákat beszél a rapről és a kortárs költészetről, a gyerekek pedig csodálják, hogy még 2Pacet is ismeri. Szekrényes az iskola mellett fociedzősködik és novellákat ír, nemrég jelent meg kötete Budifoci címmel. Szeptember óta dolgozik a miskolci II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában, előtte a közeli Sajóvámoson tanított, ahonnan a válása után jött el. Az első miskolci félévéről beszélgettünk vele.

Az ország egyik leghátrányosabb helyzetű iskolájában dolgozik, ahová Lyukóvölgyből is járnak be gyerekek. Vannak köztük állami gondozottak és olyan családok gyerekei is, akiket kitelepítettek a Számozott utcákból. Mi jut el önhöz ebből, amikor bemegy magyarórát tartani?

Az intézménynek két tagiskolája van, mindkét helyen könyvtáros vagyok, csak átmenetileg tanítottam az év elején. A könyvtár viszont kellően alkalmas arra, hogy akiket nem hallgatnak meg otthon, meg amúgy se kíváncsi rájuk senki, azok kibeszéljék, amit ki akarnak beszélni. Ezekből a történetekből áll össze számomra, hogy nagyon sokan mélyszegénységből jönnek, ahol sokszor az ennivalóval és a lakhatással is probléma van. Sok gyerek jön olyan családból, ahol mondjuk az apuka már sokat ült börtönben.

Kinek a története volt a legemlékezetesebb?

Talán azé a srácé, akinek az apja húsz évnél is többet ült. Ő is állandóan verekedésbe keveredik az iskolában, ma is ki kellett hívni a rendőrséget. Nekem elmesélte, hogy az utcán is verekedett már, pedig egyébként jó eszű gyerek, csak nincs más minta előtte, mint az erőszak.

Hogyhogy ilyen nyíltan mesél önnek erről?

Egy ilyen iskolában egész más a közösség, mint mondjuk Sajóvámoson, az előző munkahelyemen, ahol védett környezetben nőnek fel a gyerekek. Kicsi a falu, a tanárok ismerik a gyerekek szüleit, akár tanították is őket. Itt viszont nehézkes kapcsolatot tartani a szülőkkel, a gyerekközösségek pedig az erőszak mentén hierarchizáltak. Ha bekerül egy tanár, akkor természetesen a diákok megpróbálják feszegetni a határokat. Ha az első egy-két hónapban az ember a helyén kezeli a gesztusaikat, akkor előbb-utóbb azt veszi észre, hogy megnyílnak előtte.

Hogyan próbálták feszegetni a határokat?

Apró gesztusokra gondolok, például, amikor ökölpacsival akarnak köszönni.

És ökölpacsizik velük?

Nem, de próbálkoznak. Olyan szöveget eresztenek el hozzá, mintha a baráti társaságukban lennének. Vagy olyan sértő szövegeket nyomnak folyamatosan, amikről úgy gondolják, hogy előbb-utóbb biztosan kiakasztanak. Ez elsőre frusztráló az embernek, olyan, mint amikor bekerülsz egy börtönbe. Ők akarnak diktálni, tematizálni akarnak minden percet, órát és napot. Aki nem bírja ezt a nyomást, az két dolgot tehet: ordibálni kezd, vagy egy idő után feladja, és elmegy másik iskolába.

Ön elengedte a füle mellett a sértéseket?

Nem, mert akkor azt hinnék, hogy bármit mondhatnak. De visszavágni sem szabad, mert akkor ugyanazon a pályán játszotok, ahonnan éppen ki szeretnéd mozdítani. Nincs más lehetőség, mint mindenkivel megtalálni a közös hangot, különben feladtad a lehetőségét, hogy emberekként kommunikáljatok egymással.

Fel tudja idézni azt a pontot, amikortól ez a srác már nem provokálta, hanem megbízott önben?

Nem, mert ez egy folyamat, egyszer csak észrevettem, hogy “jé, már egész más a kapcsolatunk, mint az elején volt”. Fél év elteltével szívesen jönnek a gyerekek a könyvtárba, de nem azért, hogy provokáljanak, hanem mert egy közösségi tér lett számukra. Szívesen jönnek azok is, akik a nagyszünetben azért nem mennek le az udvarra, mert félnek, hogy bántani fogják őket, de szívesen jönnek az agresszív gyerekek is. Nem tudom, őket mi érdekli, de például feltételezik rólam, hogy szeretem a focit, úgyhogy focis videókat mutogatnak nekem a telefonjaikon.

Amiről most következményként beszél, az talán maga a módszer, nem? Pont ez, hogy nyitott arra, amiről beszélni akarnak.

Másképp nem megy. Nagyon fontos a beszélgetés, akár négyszemközt, de kisebb csoportokban is. Nagyon érdekes, hogy vannak gyerekek, akik bejönnek hozzám a szünetben, és ha valaki más is be akar jönni, akkor azt nem engedik be. Azt mondják, “most mi beszélgetünk a tanár úrral, neki nem kell, hogy hallja”. Valószínűleg a saját társaikkal nem szeretnék megosztani, amit velem. Persze az is benne van, hogy ha egy idegen emberrel beszélnek, akkor elég, ha meghallgatják őket. Egyelőre itt tartunk, a legtöbb gyerek elfogadott, ezután kell kezdeni velük valamit.

Korábban azt mondta egy interjúban, hogy csak úgy van értelme magyartanárnak lenni, ha odaviszi a kortárs irodalmat a gyerekeknek. Ezért amíg a közeli Sajóvámoson tanított, évekig szervezett író-olvasó találkozókat felnőtteknek és gyerekeknek. De mi a helyzet az új iskolájában? Ott is lehet kortárssal foglalkozni?

Amikor először bementem magyarórát tartani az egyik miskolci osztályba, előre felírták a táblára, hogy “2Pac” és hogy “B.I.G.”. Egyből láttam, hogy van az osztályban egy vezérfigura, aki tiszta fehér ruhában, fehér baseball sapkában ült. De ahogy ült, már abból sugárzott a kérdés: “Na, mit fog szólni ez a fickó? “. Megkérdeztem, ki írta ezt a táblára, mire ő rögtön: “Én. Talán valami baj van vele?” Azt mondtam, nem, hiszen 2Pac az egyik legnagyobb rapper, aki valaha élt. “Ismeri 2Pac-et?” – csodálkozott. Azon az órán végig 2Pacről beszélgettünk, és a srác elmondta, hogy a bandájával saját erőből neveztek egy videoklip-pályázatra. Mondtam, hogy ez nagyon jó, de ha legközelebb ilyen pályázatot találnak, szóljanak, mert épp most indult egy médiaszak profin felszerelt stúdióval a Zrínyi Gimnáziumban, van ott egy jó ismerősöm. Biztos örülnének, ha megcsinálhatnák a klipet.

Szóval itt 2Pac volt a kortárs irodalom?

Megbeszéltük, hogy a kortárs irodalom és a rap nem állnak olyan távol egymástól, hiszen a kettő határvidékén ott a slam poetry, ahonnan még a klasszikus irodalomba is vezethet út. Erre ráment egy pár óra, de azt gondolom, ezeknek a gyerekeknek nem feltétlenül az előírt tananyagot kell nyomatni, inkább olyasmire van szükség, ami az ő nyelvükön szól, és megértik.

Csak ezeknek a gyerekeknek?

Egyre inkább úgy gondolom, hogy nemcsak nekik.

De nekik különösen, vagy ugyanannyira, mint másoknak? Vessük össze mondjuk a sajóvámosi gyerekekkel, akik valamivel jobb helyzetűek.

Nekik is bevittem a kortárs irodalmat. De ott jólnevelt gyerekek voltak, ők nem mondták ki olyan nyíltan, ha unták Jókait, inkább arról szóltak, ha valami tetszett nekik. Na, ezek a miskolci gyerekek nem mondják, hogy "hú, ez de klassz volt", mert ami a tankönyvben van, az számukra eleve úgy szar, ahogy van. Néha hajlok rá, hogy igazat adjak nekik.

Sok tanár hiába szeretne kortársat tanítani, azt mondják, nincs rá mozgásterük. Alig pár órát ad a kerettanterv arra, hogy szabadon választott szerzővel foglalkozzanak.

Szerintem az olyan iskolákat, mint a mienk, kellőképpen magukra hagyták ahhoz, hogy ne ragaszkodjunk a tanmenethez. Egy sajóvámosi iskolában sem olyan jó a helyzet, de ott, ha nagyon muszáj, le lehet nyomni úgy egy évet, hogy végig követed az előírást. Itt viszont lehetetlen, és ezt mindenki tudja. Ha azt vesszük, hogy hetedikben nagyrészt funkcionális analfabéták ülnek, akkor nem biztos, hogy olyasmit kell tanítani, ami eleve az értő olvasásra épít.

Milyen kortárs szerzőket mutatott meg egy jólnevelt sajóvámosi osztálynak, és milyeneket mutat meg itt? Van különbség abban, hogy mi jut el jobban a gyerekekhez?

A sajóvámosiaknál inkább a tananyaghoz kapcsolódóan mutattam meg másokat, itt pedig inkább az a feladat, hogy megmutassam, az irodalom nem egy halott dolog, hanem létezik, és akár a gyerekek is csinálhatják. Akkor hiszik el, hogy ez egy élő valami, ha látnak olyasvalakit, aki az ő nyelvükön beszél erről. Ezért gondolom, hogy a slam poetry egy jó irány lehet. Sajóvámoson már az is a határok feszegetésének számított, amikor eljött Kiss Judit Ágnes a Viharlámpa projekttel, és előadták az Anarchista rapet. Itt lehet, hogy meg se moccannának a gyerekek, ezért Miskolcra mindenképp olyanokat hívnék, akiknek slammer múltjuk van, mondjuk Simon Marcit, Kemény Zsófit vagy Horváth Benjit. De mondok mást: Miskolcon volt a Deákpoézis nevű országos verseny eredményhirdetése, ahol 17-18 éves gyerekek megdöbbentően erős szövegeket olvastak fel, akár közülük is meg lehetne hívni valakit.

Alsósoknak viszont már két ilyen rendezvényt is tartott.

Igen, az egyik tagiskolába Harcos Bálintot, a másikba Turbuly Lillát hívtuk meg, mindketten rímes gyerektörténeteket olvastak fel, imádták őket. A Harcos Bálinté jobban sikerült, mert a gyerekek szanaszét ülhettek a földön vagy a padokon. Olyan reakcióik voltak, mint egy bábszínházban, szurkoltak a szereplőknek. A másik alkalommal viszont a gyerekek székeken ültek, néha mosolyogtak, de úgy érezték, az az elvárás, hogy szépen végigüljék az egészet. Nem gondolom, hogy Turbuly Lilla lett volna ennek az oka, inkább az, hogy abban a tagiskolában alsós koruktól kezdve elég szigorú rendszabályokhoz szoktatják a gyerekeket, nem is nagyon hagyják őket egyedül közlekedni. De még nem dolgozom itt elég régóta ahhoz, hogy felülírjam a tanítók elvárásait. Lehet, hogy idén már a nagyobbaknak is csinálunk hasonlót.

Összességében ez nem egy klasszikus tanárfelfogás.

Fogalmam sincs, milyen a klasszikus tanárfelfogás. Azt látom, hogy erősen megnehezítik az ilyesmit, de ha az ember olyan iskolában tanít, ahol a hatalom eleve lemondott a gyerekekről,

ott valószínűleg könnyebben megengedhet magának dolgokat.

Fociedzőként is jellemző önre ez a hozzáállás?

Mindig nagyon rossz csapataim voltak. Esterházy Péter azt mondta, hogy minden meccset akarni kell megnyerni, de én másképp látom ezt, valószínűleg azért, mert nem a győzelem miatt szeretem a focit, hanem mert azt látom, hogy képes közösségeket létrehozni. Sajóvámoson volt egy osztályom, akiket ötödikben kaptam meg. Járt oda egy srác, akit elsős koruktól kezdve kiközösítettek, ötödikre mindennaposak voltak a verekedések, hisztizések, de az is igaz, hogy ő nagyon könnyen bepöccent. Kitaláltam, hogy mivel többnyire fiúk jártak az osztályba, jelentkezzünk az U11-es megyei korosztályos bajnokságba. Eleinte a pályán is működött ez a reflex: nem passzoltak neki, és bármit csinált, egyből leszólták. De ahogy telt az idő, egyre fontosabb láncszeme lett a csapatnak. Addig futott az ellenfél után, amíg meg nem szerezte azt a nyomorult labdát, aztán továbbpasszolta a legközelebbi csapattársának. Szóval egy hihetetlenül jó védekező középpályás lett belőle. Az egyik hangadó srác önkéntelenül is megdicsérte az egyik meccs után, hogy "azért nem volt semmi, amit ma csináltál". Onnantól kezdve tudtam, hogy sínen van a dolog. A foci volt az egyetlen eszköz, amin keresztül el tudtam érni ezt a gyereket.

Akkor a foci is inkább a tanári munka része.

Így van. Épp egy miskolci könyvbemutatón ecseteltem, hogy mennyre utálom a focit és az egész közeget, ami az aljától a tetejéig körülveszi, mire felháborodott egy hölgy, hogy akkor én becsapom a gyerekeket. Nem-nem, mondtam, az egy dolog, hogy megpróbálom őket focizni is tanítani. A futball nem cél, hanem eszköz számomra.

Miskolcon nem működne ugyanez?

Egyelőre próbálom átcsábítani a felsősöket Sajóvámosra, ahol az U19-es csapatot edzem. Van, akinek már folyamatban van a leigazolása a helyi sportegyesületbe.

Nem okozott szerepkonfliktusokat, hogy az egyik nap magyarórát tartott a gyerekeknek, másnap meg focimeccsre ment velük?

Szerintem rossz felfogás, hogy a tanárnak arctalannak kell maradnia, akinek nincs élete az iskolán kívül. Ez olyan, mintha a tévébemondóról azt gondolnánk, hogy deréktól lefelé nincs teste. Szerintem csak akkor lehet hiteles egy tanár, ha látják, hogy neki is vannak örömei, bánatai, félelmei, tud mérges vagy szomorú lenni. Amikor kiabáltam, vagy szégyenszemre a bírót provokáltam, legalább látták, hogy emberrel van dolguk, nem egy tanárrobottal.

Semmilyen hatása nem volt arra, hogy mennyire vették önt komolyan az órákon?

Nem, sőt a régi tanítványaim ma is tanár uraznak, hiába múltak el harmincévesek. Úgy érzem, respektálnak, de nem azért, mert ezt vertem beléjük, hanem mert emberi módon közelítettem feléjük. Sajóvámoson az óvodástól a nyolcvan évesig mindenki tanár úrnak hív, ami néha még bosszant is.

Sajóvámoson még önkormányzati képviselő is lett, a szociális bizottságban dolgozik. Ott is találkozik olyan szociális problémákkal, mint tanárként?

Persze, de hát tanárként is azt csinálja az ember, hogy elmegy meglátogatni a családot, mert jó látni, honnan jön iskolába a gyerek. Mai napig sem tudom, honnan szerzett erőt magának az a sajóvámosi kislány, akinek az anyja és az apja is alkoholista volt. Néhány gyereket marhára megtanultam becsülni.

Gondolja, hogy a miskolci gyerekek is beengedik majd az otthonukba?

Gondolom, igen. Az egyik lány megígérte, hogy karácsony és szilveszter között meghívnak ebédre, mert a nagymamája állítólag isteni töltött káposztát csinál. Épp ma szóltam neki, hogy ez elmaradt, azt mondta, majd bepótoljuk. Másképp nem megy.

 

 

Támogass, hogy még több és jobb cikkeket írhassunk!

A Nyugat.hu, amit épp most olvasol, háttérhatalom nélkül, hirdetésekből és támogatásokból tartja fenn magát. Célunk a hiteles, igazságkereső hírgyártás, a jó tartalom. Ehhez kérjük támogatásodat! Kattints és légy részese a szabadságnak.

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés