Kékszakállú az Iseumban 

Hogyan szeress? Férfi és női játszmák egy szombathelyi éjszakában

A kékszakállú száz évesen is telibe talált, az 5. ajtónál kijöttek a könnyeim, annyira szép volt a hangzás az Iseumban. Elmaradt a teltház, viszont mesésen ragyogtak a csillagok.
 
 

Hogyan szeress? Férfi és női játszmák egy szombathelyi éjszakában

A kékszakállú száz évesen is telibe talált, az 5. ajtónál kijöttek a könnyeim, annyira szép volt a hangzás az Iseumban. Elmaradt a teltház, viszont mesésen ragyogtak a csillagok.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Hogyan szeress? Férfi és női játszmák egy szombathelyi éjszakában

A kékszakállú száz évesen is telibe talált, az 5. ajtónál kijöttek a könnyeim, annyira szép volt a hangzás az Iseumban. Elmaradt a teltház, viszont mesésen ragyogtak a csillagok.

Érdemes volt egy napot várni: amit vasárnap este elmosott az eső, azt hétfőn kamatostul megadta az ég. Csillagfény, holdvilág, a szél is pont a kezdésre elállt. Párás lett ugyan a levegő, ez a hangszereknek biztos nem kedvezett, de nekünk tökéletes volt. Valamivel több, mint félháznyi közönség jött el, a Bartók Teremben ez is teltház lett volna, de nagy ez az iseumi lelátó. Bánhatja, aki kihagyta, mert ilyen hangzásban, élő díszletben, világszínvonalú énekesekkel, szabadtéren Bartók egyetlen kétszemélyes operáját hallgatni, rendkívüli élmény volt.

Idefelé az autóban még azon viccelődtünk, akár aktualizálni is lehetne Bartók Kékszakállújának dialógusait, persze opera stílusban, olyan konyhaasztal mellett elhangzó hétköznapi párbeszédekkel, mint: „Tedd be a mikróba a karajt... add ide a kenyeret... Judit, Judit, mi történt megint a munkahelyeden? ” De ez csak vicc, Balázs Béla szép dialógusai úgy ahogy vannak tökéletesek, tartalmasak, ugyanakkor végletekig tömény és egyszerű mondatok.

Mindezt csak azért írtam le, mert Poulenc: La voix humaine (Az emberi hang) című egyfelvonásos operája is pont ezt hozta, egy modern opera, aminek apropója egy telefonhívás. Váradi Zita háziköpenyben, néha fotelből énekelte végig, már csak a hajcsavarók hiányoztak, de ha egy bánatos nő semmi mást nem vár, csak egy telefonhívást, akkor nem a hajával van elfoglalva.

Nagyon megvan az érzés, milyen egy ilyen telefonbeszélgetés... szakítás után, amikor dobtak, és csak várod, hogy valami ürüggyel felhívjanak, de aztán tudod, hogy mégse, beveszed a gyógyszert. Aztán titokban persze bízol, hogy majd csörren a telefon, egész nap csak ezt várod. Na, ezt az érzést hozza vissza a darab. Az elhagyott nő kétségbeesett monológját ráadásul nem akárki jegyezte le, hanem Jean Cocteau.

Rövid szünet, aztán megnyílnak a a férfi lelkének titkos ajtói

Bartók Béla egyetlen operája, A kékszakállú herceg vára nem csupán a legsikeresebb magyar zenemű, hanem a világon az egyik legtöbbet játszott opera. Szombathelyen is többször hallhattuk már, mindig más, meg is lepődöm, hogy többedszerre is mennyire magával tud ragadni. Hallottam Kováts Kolossal, Kovács Istvánnal most pedig újra Cser Krisztiánnal.

„Hol, volt, hol nem: kint-e vagy bent?

A Savaria Szimfonikusok utoljára két éve, a Bartók Teremben adták elő, akkor is Cser Krisztián személyesítette meg a kevés szavú férfit, partnere Meláth Andrea volt.

A mostani Juditunk, Komlósi Ildikó sem kispályás operaénekes. A kékszakállú Juditjának egyik legavatottabb tolmácsolójaként tartják számon a világban. Egyedülálló, amit ezen az estén is a hangjával csinál.

Ami a lényeg, hihetetlen szépen szólnak együtt, remek ötlet volt a zenekart az énekesek köré felpakolni a színpadra. Az ötödik ajtónál kijönnek a könnyeim, annyira berobban, katartikus a hangzás. Félig inkább koncertszerű az előadás, bár a színészek nemcsak hangjukkal, gesztusaikkal is élnek, próbálják bejátszani a színpad központi részét is. Amit kapunk félig koncertszerű, félig teátrális élmény. A zenekar, mint egy hatalmas tölcsér, a belső rezdülések kivetülése, a mindennapi szerelmi passiójáték megtestesítője.

Más kérdés, hogy én még merészebben használtam volna a téret, játszottam volna a fényekkel, önmagában a ruhákkal is - de ez persze a pénzen is múlik.

Kékszakáll várának szimbólumai egyetemesek, nem is kell túlmagyarázni őket: mint egy versenyzongora fekete-fehér billentyűi, egymást kiegészítő kontrák, születés és halál, férfi és nő, Judit és a Kékszakállú, a dúr és a moll játéka. A láthatatlan ajtók, amelyek átjárást biztosítanak két világállapot, ismert és ismeretlen, fény és sötétség, gazdagság és szegénység között. Nemcsak utat mutatnak, hanem arra is késztetnek, hogy át- és túllépjük rajtuk.

A Kékszakállú izgalmas keletkezéstörténete

Szövegkönyvét Balázs Béla először Kodálynak ajánlotta föl, de végül Bartók fantáziáját indította be hamarabb, aki még nem heverte ki, hogy Geyer Stefi hegedűművésznő kikosarazta. Bartók ebben a keserű, magányra berendezkedő hangulatban találkozott a librettóval, majd mire a zenemű elkészült, feleségül vette tanítványát, Ziegler Mártát, s egyfelvonásosát neki ajánlotta. Benyújtotta a Lipótvárosi Kaszinó operapályázatára is, de előadhatatlanságra hivatkozva visszautasították, így a bemutatóra csak 7 évvel később került sor Zádor Dezső rendezésében. Az ősbemutató díszleteit Bánffy Miklós tervezte, a két főszerepet Kálmán Oszkár és Haselbeck Olga énekelte, a karmester Egisto Tango volt, a regös szövegét pedig Palló Imre mondta el. Nyolc előadás után a darabot levették ugyan a műsorról, de 1936-tól ismét játszották, nagy sikerrel, ekkor indult el a nemzetközi hírnév felé. (Idézet az Operakalauz internetes oldalról.)

Aki lemaradt volna a tegnapi szombathelyi premierről, de mégis kíváncsi Bartók Kékszakállújára, megnézheti itt (a prológust Jordán Tamás mondja)...

 

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés