Jogerős ítélet a lúgos orvos ügyében

 
 

Jogerős ítélet a lúgos orvos ügyében

 
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Jogerős ítélet a lúgos orvos ügyében

Életveszélyt okozó testi sértés és más bűncselekmények miatt 11 év letöltendő börtönre ítélte a Kúria Bene Krisztiánt, az budai Irgalmasrendi Kórház egykori főigazgatóját, aki 2013 márciusában lúggal csonkította meg volt barátnőjét, Erikát, miután nem tudta feldolgozni, hogy a nő szakított vele. Az ítélet jogerős, az ellen fellebbezésnek helye nincs - írja a 444.hu.

A Kúria ezzel súlyosbított az Ítélőtábla februári ítéletén, akkor kilenc évre ítélték az orvost. Az indoklás szerint azért szabtak ki Benére minden korábbinál súlyosabb ítéletet, mert a támadás után bezárta a lakásába a nőt, és telefonját is elvette, hogy Erika ne tudjon segítséget kérni, így pedig aljas indokból követte el a személyes szabadság megsértését és a kifosztást, amit súlyosabban kell büntetni.

A férfi még 2013-ban injekcióval elkábította szeretőjét, majd az öntudatlan nő nemi szervére öntött lúgot azért, mert nem akart összeköltözni vele, de elhagyni sem akarta. A nő életveszélyesen sérült, több operáción átesett, nemi életét nem tudja többet teljes értékűen élni, maradandó károsodásokat szenvedett.

 

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés