Lemondott Keringer Zsolt, aki 15 éve vezette a Haladás Szurkolói Körét

„Nagyon fáj!” – mondta.
 
 

Lemondott Keringer Zsolt, aki 15 éve vezette a Haladás Szurkolói Körét

„Nagyon fáj!” – mondta.
 
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Lemondott Keringer Zsolt, aki 15 éve vezette a Haladás Szurkolói Körét

„Nagyon fáj!” – mondta.

Ma délelőtt került ki Keringer Zsolt Facebook-oldalára ez a rövid közlemény, amelyet a rangado.hu is közölt.

Tisztelt Szurkolótársaim!

Kedves Barátaim!

Ezúton szeretném mindenkinek megköszönni az elmúlt 15 évben kapott támogatást a szurkolói feladatok kapcsán végzett munkám során.

Úgy érzem most van itt az idő, hogy ezen munkámat befejezzem és a jövőben veletek együtt kizárólag Hali szurkolóként támogassam a csapatot!

Hajrá Hali!

Keringer Zsolt hosszú évek óta ott dolgozott a csapat mellett. 2002 óta volt tagja a Szurkolói Körnek, és szintén egy nehéz helyzetben, 2004-ben vette át az elnökséget. Ez volt az az év, amikor a Haladás majdnem megszűnt, mert Bíró Péter elhagyta a csapatot és az első osztályba való indulás jogát is magával vitte Pápára. Most ismét nehéz helyzetben van a Haladás, hiába az új stadion, szinte biztos, hogy kiesik az első osztályból.

Keringert telefonon értük le. Már a hangján is érződött, hogy egy nehéz döntést hozott meg. Mint közölte, nem szeretne nyilatkozni az ügyben. Csak annyit mondhat, hogy nagyon fáj ez a történetet.

 

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés