Megvolt az idei év utolsó nagy szalagvágása Szombathelyen

Átadták a Berzsenyi teret.
 
 

Megvolt az idei év utolsó nagy szalagvágása Szombathelyen

Átadták a Berzsenyi teret.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Megvolt az idei év utolsó nagy szalagvágása Szombathelyen

Átadták a Berzsenyi teret.

Ma délután átadták a 900 millió forintnyi állami pénzből megújult szombathelyi Berzsenyi teret. A tér avatása tíz perccel három óra előtt vette kezdetét. A fúvósok kíséretében sétált át a Fő térről az ünneplő városvezetői tömeg és az őket kísérő néhány nézelődő.

Elsőként Hende Csaba, Szombathely országgyűlési képviselője mondott beszédet, amiben idézte a ma reggel megjelent, a tér tervezőjével készült interjúnkat. (Az erre vonatkozó rész 18:40-től kezdődik a videónkban.)

Nyugat.hu

Átadjuk a felújított szombathelyi Berzsenyi teret

Majd Puskás Tivadar is szót kapott. Szombathely polgármestere többek között azt mondta, a tér mostantól nem az átutazás tere, hanem a megérkezés tere lesz.

A teret végül Császár István egyházmegyei helynök áldotta meg.

Napok óta borzolja a közlekedők kedélyét, az a balra kanyarodást tiltó tábla, amit a Széchenyi utca végére tettek ki a közlekedés-szervezők. A tábla azért sem indokolt, mert a Széchenyire merőleges Szily János utcán amúgy innentől is lehet balra közlekedni. Azt szerettük volna megkérdezni Puskás polgármestertől, hogy terveznek-e módosítást ezen a ponton a jövőben. A polgármester titkára azonban az avatás után azt mondta, hogy Puskás nem ér rá, nem tud a rendelkezésünkre állni. Ez a jelenet videónk 45 percénél nézhető meg.

 

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés