Misztikus Izland, Bori és Atom 

Ilyen misztikus hely Izland – szombathelyi fotóspár kiállításában lehet gyönyörködni a könyvtárban

Zergi Bori és Garai Antal fotóit állították ki a Berzsenyi Dániel Könyvtárban. Mi is ott voltunk a megnyitón.
 
 

Ilyen misztikus hely Izland – szombathelyi fotóspár kiállításában lehet gyönyörködni a könyvtárban

Zergi Bori és Garai Antal fotóit állították ki a Berzsenyi Dániel Könyvtárban. Mi is ott voltunk a megnyitón.
 
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Ilyen misztikus hely Izland – szombathelyi fotóspár kiállításában lehet gyönyörködni a könyvtárban

Zergi Bori és Garai Antal fotóit állították ki a Berzsenyi Dániel Könyvtárban. Mi is ott voltunk a megnyitón.

Kollégáról mindig jó írni – még akkor is, ha a közös munka lassan egy messzi-messzi galaxisba és másik univerzumba vész. Ugyanis az újságírás, mint olyan, éppen átalakul, és ha átalakul, akkor az át van alakulva (de nagyon), mint azt a Ponyvaregényből pontosan tudjuk. Hogy mivé is, azt hagyjuk inkább, szóval a kolléga szó abból a korszakból származik, amikor olyan fogalmak játszottak, hogy tudás, tehetség, saját stílus, érzékenység a világra, összetartás, egymás emelése és segítése.

És bekerülni a csapatba nem valami szektás sutyerák vagy súlyosan fogalmatlan nímand választása vagy más és egyéb szempontok alapján lehetett, hanem a fentiek alapján, ugyanis akiben ezek megvannak, az rongy ember már nem lehet, és ilyesformán alkalmas a történések hiteles rögzítésre.

Garai Antallal még 1942 tavaszán ismerkedtem meg, írnám, ha ez lenne A Tanú remake-jének a forgatókönyve, és már akkor sejtettem, hogy lesz belőle valami. Kiválóan mesélt képekkel és szavakkal egyaránt, és mindez később csak fokozódott, ahogy egyre jobban magára talált. A fotók amolyan „Atomosak” lettek, mindig talált valami részletet, nézőpontot, szemszöget, sziklaperemet vagy akármit, ahonnét „lőve” az egész egy kicsit másképp látszott. Na, jó: nagyon.

Ha Garai Antal szeretné a futballt (de szerencséjére nem szereti), akkor azt mondanám, olyan spíler, akiért kimennek a nézők a meccsre, mert jó nézni, ahogy játszik. Egyszerűbben: nagyon jó ránézni a fotóira, nem egyszer, hanem sokszor, és csak utána kezd felderengeni, hogy miért is úgy és akkor lett beemelve a gép lencséjén keresztül a relatív öröklétbe a pillanat, a hangulat, a táj.

Párjával, Zergi Borbálával kétszer is ellátogattak Izlandra. Ebben az a kaland, hogy Bori is fotós spíler, a természetben készült fotóin minimum egy tündér, varázsló vagy valami más mesebeli hős ott bujkál, még akkor is, ha amúgy nem látjuk őket, de mindenesetre készséggel elhisszük jelenlétüket. Így, kettesben, nekivágni a legendák és mítoszok földjének, már alapon jó felállás és egyben garancia arra, hogy ha tényleg van varázslat a zord szigeten, az egyszerre kétfelől és kétféleképpen lesz lekapva.

Azt hiszem, ez így is történt: az utazásokon rengeteg kép készült, ezekből látható most pár darab a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtárban megnyílt kiállításon, fekete-fehérben. Hogy miért is így: mert Fűzfa Balázs irodalomtörténész skandináv krimikről készült előadását illusztrálták. (Tudják: tetovált lány, kissé fura újságíró, nyomozás, hekkelt rendszer, hirtelen szex – ez is még abból a korszakból, amikor a zsurnaliszták azt keresték, miről akarnak bizonyos emberek nagyon kussolni.)

Szóval, észak, sötét történetek, hozzájuk noir fotók – magam is kedvet is kaptam egy jóféle skandináv krimi megírásához, csak hát itt az élet folyton felülírja a maga fordulataival a legvadabbra húzott sztorit is.

Amúgy nekem speciel jobban bejön Izland színesben, főleg mióta az egész ország elutazott a foci Eb-re, ahol aztán a legmenőbb szurkolást tolták (amit amúgy a skót Motherwell drukkereitől vettek át hasznosításra és fejlesztettek tökéletesre) és mindeközben úgy kezelték a pénzügyi válságot, hogy a nagy bankokat hagyták csődbe menni, a töketlen vezetőket elszámoltatták, programot dolgoztak ki lakáshitelek elengedésére. Ja és másfél év alatt tanultak meg futballozni, hangárokban, mert télen azért elég nagy a hó arrafele.

Garai Antal megnyugtatott, hogy lesz könyv is az utazásokról, színes fotókkal, amíg az elkészül, addig is átdobott párat. Mivel az izlandiak több mint fele eleve hisz a tündérek és manók (a rejtőzködő népség, a Huldufolk) létezésében, érdemes a fotográfiákon jól körülnézni, hátha Bori vagy Atom elkapott egyet közülük, ahogy éppen valamelyik sziklahasadékban merengenek a világ nagy kérdésein vagy az Eb-meccsek ismétlésein.

Török Tibor eredeti írása a Facebook oldalán jelent meg.

Örülünk, hogy Garai Antal Atom a Nyugat.hu is munkatársaként is dolgozott.

Bori, Atom és Izland - Bori szavaival:

A fotózás révén ismerkedtünk meg, egy kiállításmegnyitón találkoztunk. Hamar kiderült, hogy mind a ketten nagyon vonzódunk a fotográfia, és az északi tájak iránt. Amikor először utaztunk Izlandra, azzal nagy álmunk teljesült. Az északi tájak fotózása mellett az ottani életstílust, filozófiát is igyekszünk beleépíteni a mindennapjainkba.

Anti már 15 éve foglalkozik fotózással, több, mint 10 évig fotóriporterként dolgozott. Én (Bori) 7 éve foglalkozom fotózással, leginkább a portrék, enteriőrök, kietlen tájak fényképezése köt le. Ma már mindketten szabadúszó fotográfusok vagyunk, amit nagyon élvezünk. Sok időt szentelünk a fotózásnak, ami nem csak a munkánk, hanem a hobbink is, életünk fontos része. Az évek során együtt formálódott ki a stílusunk, ma már mindketten a letisztult, egyszerű dolgokat szeretjük. Ez jellemő fotóinkra és az utómunkánkra is.

Izlandról sok embernek a zöldellő mezők, csillogó vízesések, kitörő gejzírek jutnak eszébe. Erre a kiállításra próbáltunk egy olyan anyagot összerakni, ami inkább egy másik, misztikus, szürreális szemszögből mutatja meg ennek a fantasztikus szigetnek a tájait, részleteit. Ezek a fotók akár egy skandináv krimi történetének képkockái is lehetnének. A képek mindegyike második izlandi utazásunk során készült, a teljes szigeten körbementünk lakóautóval. Mindkettőnknek leginkább a sziget nyugati és északi részei tetszettek, fotóink többségét is ezekről a helyekről válogattuk. Semmi közepén lévő házikók, ködbe burkolódzó hegyek, elhagyott hajó és repülőroncsok övezték az utunkat.

A kedvenc képem a saját fotóim közül a fekete homokon kiterülő elpusztult sirály, ami számomra nagyon vészjósló, riasztó pillanat volt, ugyanakkor különleges érzéseket váltott ki belőlem, ahogy felette álltam.

Anti kedvence a saját munkái közül a magányosan álldogáló kőház, amit a nyugati fjorodkon fotózott. Órákig mentünk a semmi közepén, fekete hegyek között, köves utakon, és egy pici, havas rész tűnt fel, ennek a közepében állt ez a misztikus ház. Talán trollok lakták. :)

 

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés