Osztrák rendszámú autóból szórtak ki szemetet Kőszeg közelében

Egy autós észrevette, lefotózta, és számok is kérte rajtuk. Nem örültek neki.
 
 

Osztrák rendszámú autóból szórtak ki szemetet Kőszeg közelében

Egy autós észrevette, lefotózta, és számok is kérte rajtuk. Nem örültek neki.
 
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Osztrák rendszámú autóból szórtak ki szemetet Kőszeg közelében

Egy autós észrevette, lefotózta, és számok is kérte rajtuk. Nem örültek neki.

A fényképeket Csizmazia Henriettától kapta laptársunk, a 112press.hu. Megtudták tőle, hogy a képen látható az idős asszony éppen egy mosogatótálcából öntötte ki a szemetet az út szélére, amikor elhaladtak mellettük. A jármű vezetője visszafordult, hogy megkérdezzék, mit csinálnak, miért szemetelnek.

Az asszony addigra már az üres tálcát tette vissza a csomagtartóba, ahol sok hulladék volt még. A felháborodott autós számon kérte az asszonyt a szemetelésért, azonban mind a férfi, mind a nő tagadta, hogy ilyet csináltak volna. A pár németül beszélt.

Némi szóváltás után a stájerországi, hartberg-fürstenfeldi rendszámú KIA elhagyta a helyszínt, előtte azonban Henrietta néhány szemetet még visszaszórt az autóba.

Fontos a tettenérés

Mielőtt a teljes népharag az osztrákokra zúdulna hozzá kell tennünk, hogy az utak mellett, erdei utaknál, mezőgazdasági utak mellé lepakolt szeméthalmokért túlnyomórészt hazai szemetelők felelősek. Aki éppen szemétlerakást lát, kérjük lehetőség szerint készítsen fényképet a cselekményről. Sokat segít, ha látszik a rendszám, vagy az elkövető is. A képeket pedig ezután el kell juttatni az adott település jegyzőjének, hogy hivatalból eljárjanak a szemetelővel szemben.

Ha nincs mód fényképezésre, akkor a rendszámot, a pontos időpontot és helyet kell feljegyezni, majd ezeket az adatokat eljuttatni a megfelelő helyre.

 

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés