Rába, Te kedves öreg folyó

Egy kellemes csütörtök délután a vízen.
 
 

Rába, Te kedves öreg folyó

Egy kellemes csütörtök délután a vízen.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Rába, Te kedves öreg folyó

Egy kellemes csütörtök délután a vízen.

Már régóta terveztem hajóra szállni, és közelebbről megismerkedni folyónkkal, a Rábával. Kiskorom óta kerülgettük egymást, óvva intettek haragjától: Ne menj bele! Vigyázz elragad, elvisz a sodrás!

Osztálykirándulások, biciklitúrák, szalonnasütések, kedves emlékek, melyek partjához kötnek, de valahogy mindig féltem tőle. A kiszámíthatatlanság, a fegyelmezetlenség, a sodrás és a rossz hírek felőle. Ennek ellenére mindig csalogatott, s amikor átsétáltam a felette átívelő hídon, bámulattal csodáltam szépségét és titokzatosságát.

Emlékszem, kilenc éves lehettem, amikor egy hűvösebb estén családommal biciklire ültünk, és kitekertünk Sárvár város szélére. Kérdezgettem, hogy mi történt, mit nézünk meg? Mire kiértünk, tisztán láttam, ami beigazolta számomra azt, amit eddig is gondoltam: a folyó gátat lépett és egészen a hegyközség lábáig rohant. A szívem a torkomban dobogott, és arra gondoltam, hogy ugye nem fordul a másik irányba és nem önti el az otthonunkat?

Ez már tényleg múlt és történelem. A folyócska, azóta folyik szépen medrében, hol magasabban, hol alacsonyabban. Azóta is barátkozom vele. Olyannyira, hogy eldöntöttem, kajakba szállok, és megnézem, milyen is, ha a Rábán vagyok és nem csak a távolból nézem.

Korábban már kenuztam és sárkányhajóztam a Dunán, csónakáztam tavakon, de a megyénket átszelő folyóval valahogy sosem jöttünk össze.

Csütörtök délutánra beszélem meg ismerőseimmel a találkozót, egy Sárvártól nem messze fekvő kis faluba, ahol viszonylag nyugodtan hajóra tudunk szállni. Amikor megérkezem, kissé megdöbbenve nyugtázom: három kajak hever a földön. Azt hittem kettes kajakkal megyünk.

Úgy tűnik, mégsem lesz olyan sima ez az első randi

Nagyot nyelek, majd megkérdem: egyedül fogok menni? Igen – válaszolja az ismerősöm – úgy gondoltam, így kényelmesebb lesz.

Gyors oktatás a parton, elvégre eddig csak kenulapátot fogtam, aminek egy tolla van, és máris vízre szállás. Persze óvnak, mint egy kis hímes tojást, többször bemutatják, hogyan is kell beszállni, én pedig – mindenféle nagyképűség nélkül – egy pillanat alatt a kajakban vagyok, a vízen! A Rábán. Az általam olyannyira félelmetesnek vélt Rábán.

Gyönyörű volt, kiszámítható és nyugodt. Pont az ellenkezője, mint amit korábban feltételeztem róla. Ha nem lettem volna tapasztalatlan kajakos, biztos vagyok benne, hogy euforikus élmény lett volna, már az első pillanattól. Így pedig csak barátkoztam a hajóval, a lapáttal, az egyensúllyal, az irányváltásokkal.

Szépen lassan, körülbelül húsz perc után már úgy éreztem, uralom a hajót, a folyót. Már nem csak a lapátot és a kezemet néztem, hanem a természeti csodát, ami elém tárult. A fákat, a megrágott gyökereket, a bokrokat, a madarakat, ahogy a természet elemei ott előttem találkoznak össze.

Rousseau-i életérzés töltött el. Nem gondoltam semmi másra, teljesen kikapcsoltam. Nem volt se probléma, se munka, csak mi voltunk és a meg nem hódított természet. Lefelé csordogáltunk, így könnyű volt, nem volt ellenállás. Bölcs tanárom nyilván előre megírta a tantervet.

Körülbelül négy kilométer és egy óra lassú utazás, nézelődés után, visszafordultunk. Szélcsend volt, a nap már csak halványan aranyozta be a fák lombjait. A víz felszíne, mint egy kifeszített tükör terült el előttünk. Visszautunk során benéztünk a folyó fölé ívelő fák törzse alá, ahol kis gombák vetették meg otthonukat.

Igaz, a csuklóm már kezdett fáradni, de egy pillanatra sem éreztem azt, hogy abba akarom hagyni. Menjünk csak! Szerencsére harmadik útitársunk szorgalmazta, hogy még egy kicsit hajózzunk felfelé, hadd tapasztaljam meg, milyen az, ha egy kisebb sodrásban kell evezni. Azért tartottam tőle, de tapasztalt oktatóm mindenre felkészített és utasításait követve, pillanatok alatt újra nyugodt vízen találtam magam.

Két óra hajókázás után kikötöttünk. Egy élmény volt. Megismerkedhettem közelebbről az én távoli gyermekkori ismerősömmel, aki már nem is olyan félelmetes számomra. Lehet, hogy barátok leszünk?

 

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés