Száműzik idén télen a Sportligetből a teniszezőket?

Kaptunk egy fülest, és utánakérdeztünk, hogy mi is a helyzet a fűtött teniszsátorral.
 
 

Száműzik idén télen a Sportligetből a teniszezőket?

Kaptunk egy fülest, és utánakérdeztünk, hogy mi is a helyzet a fűtött teniszsátorral.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Száműzik idén télen a Sportligetből a teniszezőket?

Kaptunk egy fülest, és utánakérdeztünk, hogy mi is a helyzet a fűtött teniszsátorral.

Az új Haladás Sportkomplexummal mondhatni csak a baj van. Mi is beszámoltunk róla anno, hogy a régi stadion ledózerolásával kilakoltatták a Hali teniszeseit, mivel az újban inkább parkolókat terveztek a teniszpályák helyére. Ezzel szinte lehetetlen helyzetbe hozták a nagy múltú Haladás VSE tenisz szakosztályt, akik bár elfogadták sorsukat, reménykedtek abban, hogy ez az állapot rövidesen változni fog.

Ez volt három évvel ezelőtt, helyzetük pedig nem változott. Volt szó arról, hogy Zanaton kaphatnak helyet, valamint az is szóba jött, hogy a Cirkusz téren alakítanak ki nekik pályákat, de a finanszírozást a szakosztálynak kellett volna megoldania. Azóta a sportligeti és a Késmárk utcai pályákon edzenek más tenisz szakosztályokkal együtt, de az önkormányzat ígéretéből, miszerint közösen, mihamarabb megoldást fognak találni a problémára, még semmi sem sült ki. Pedig állítólag „a tenisz szakosztály elhelyezése érdekében 2016 áprilisáig kell megtenni a szükséges intézkedéseket” – vagyis hát kellett volna.

Az őszi-téli időszakban fűtött sátrakban biztosították az edzést a teniszezőknek, de most egy olvasónk azzal keresett fel minket, hogy információi szerint idén erre nem lesz lehetőség a Sportligetben – méghozzá pénzügyi okok miatt. „Ez azt jelenti, hogy a város télen használható hat pályájából csak három marad. A Sportligetben teniszezőknek nem marad más lehetőség, mint át próbálnak menni a Késmárk utcai pályákra, Kőszegre vagy Ausztriába” – írta levelében.

El is kezdtük beleásni magunkat a dologba és a Haladás VSE tenisz szakosztályának vezetőjétől, Szabó Hajnalkától megtudtuk, hogy ez valóban így van. Ő viszont továbbirányított Szoó Dánielhez, a Szombathelyi Sportközpont és Sportiskola Nonprofit Kft. tenisz szakosztályvezetőjéhez, aki szintén szűkszavú volt. Tőle annyit tudtunk meg, hogy nem a pénz áll a háttérben, de bővebb válasszal keressük a Sportiskola vezetőjét.

Sok-sok telefonálás után végül Karácsony Krisztina ügyvezető elárulta nekünk: egy beruházás miatt egyelőre valóban úgy néz ki, hogy télen nem lesz fűtött sátruk a teniszezőknek a Sportligetben. Jelenleg tárgyalások folynak a kivitelezővel kapcsolatban, valamint még azt sem tudni, hogy mikortól nyilvánítják majd munkaterületté. Így ennek függvényében még közel sem biztos, hogy „száműzik” a teniszezőket, hiszen az is előfordulhat, hogy nem haladnak a tárgyalással és felhúzzák a sátrat idén is. Azt viszont garantálják, hogy történjen bármi és kelljen bármennyit is várni a felújításra, sokkal minőségibb körülményeket biztosítanak majd a sportolók számára.

 

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés