A vasúti sínekre csúszott a Suzuki és szembenézett az érkező vonattal

Nem tudott lehajtani a sínekről.
 
 

A vasúti sínekre csúszott a Suzuki és szembenézett az érkező vonattal

Nem tudott lehajtani a sínekről.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

A vasúti sínekre csúszott a Suzuki és szembenézett az érkező vonattal

Nem tudott lehajtani a sínekről.

Tavaly, november 8-án egy 21 éves férfi Suzukijával Hajdúböszörmény felől Hajdúvid irányába haladt, amikor megcsúszott és az utat keresztező vasúti sínre csúszott. Nem tudott lehajtani a sínekről, amikor észrevette, hogy egy személyvonat tart felé.

A szerelvény vezetője szerencsére idejében meg tudott állni az elakadt jármű előtt, így nem következett be tragédia.

A vizsgálat megállapította, hogy az autó vezetője a jármű sebességét nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg. A rendőrség az ügyet vasúti közlekedés biztonság elleni bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt vádemelési javaslattal adta át az ügyészségnek.

 

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés