Szerelmi történet állhat a vasárnapi, hét áldozatot követelő Győr megyei baleset mögött

Az ütközés előtt a fiatal lány szakítani próbált a zűrös, nála idősebb férfivel.
 
 

Szerelmi történet állhat a vasárnapi, hét áldozatot követelő Győr megyei baleset mögött

Az ütközés előtt a fiatal lány szakítani próbált a zűrös, nála idősebb férfivel.
 
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Szerelmi történet állhat a vasárnapi, hét áldozatot követelő Győr megyei baleset mögött

Az ütközés előtt a fiatal lány szakítani próbált a zűrös, nála idősebb férfivel.
Ahogy arról lapunk is beszámolt, vasárnap hét halálos áldozatot követelő baleset történt a Győr-Moson-Soproni Mezőörs közelében. A balesetben – amely során a két autó ütközött össze majd gyulladt ki – egy kilencéves gyerek is meghalt.

Annyit a rendőri jelentésből lehetett tudni, hogy egy 28 éves férfi autójával Kisbér felől Mezőörs irányába tartott, és egy másik gépkocsi előzésébe kezdett. Amikor visszatért a saját sávjába, elvesztette uralmát a járműve felett és áttért a szemközti sávba, ahol összeütközött egy szabályosan közlekedő személyautóval. A balesetben mindkét jármű kigyulladt.

A szemközti sávba áttérő autóban utazó 28 éves győri férfi és 19 éves rédei utasa, egy nő, a szemből érkező személygépkocsiban pedig egy 37 éves bakonyszombathelyi nő és egy 9 éves gyermek, egy 25 éves és egy 36 éves kisbéri, valamint a 45 éves győri férfi vesztette életét a helyszínen.

A Bors utánajárt a baleset hátterének és arra a következtetésre jutott, hogy a tragédia hátterében szerelmi veszekedés állhat.

Az információi szerint a balesetet okozó győri férfi (Zoltán) és a rédei nő (Ramóna) a baleset előtt konfliktusba keveredett, mivel a nő szakítani akart a nála idősebb, furcsa fiúval, akinek – a helyiek szerint - korábban már voltak zűrös ügyei.

A férfi a baleset előtt szinte betuszkolta az autóba a lányt, és minden bizonnyal felfokozott idegállapotban volt, mikor fél óra múlva összeütközött az vétlen autóval, amiben öt utas ült.

„Nem tudom, hogyan lehet ezt ép ésszel kibírni, nem tudom feldolgozni ezt a fájdalmat. Most is az orvostól jövök, szeretnék nyugodtan gyászolni” – mondta könnyes szemmel az asszony a Borsnak.

Ramóna ismerősei is képtelenek megbocsátani Zoltánnak.

A tragédia öt család életét döntötte rommá.

 

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés