Szólólemezzel jelentkezik a KFT dobosa

Márton András alaposan meglepett minket. Itt az első videoklip a lemezről.
 
 

Szólólemezzel jelentkezik a KFT dobosa

Márton András alaposan meglepett minket. Itt az első videoklip a lemezről.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Szólólemezzel jelentkezik a KFT dobosa

Márton András alaposan meglepett minket. Itt az első videoklip a lemezről.

Több mint három és fél évtizede, egész pontosan az 1981-es Táncdalfesztivál óta ismerjük, számtalan alkalommal láthattuk színpadon, mégis, igazi meglepetés, hogy szólóalbummal rukkol elő Márton András.

Persze veretes hagyománya van a popzene történelmében a dobfelszerelés mögül a mikrofonhoz előrelépő dobosnak - Ringo Starr, Phil Collins, Don Henley, hogy csak néhány nevet említsük. Márton András most első kislemezdalát, a Csak alszom című számot és annak klipjét mutatja be, a teljes album, a Szívgárda december elején érkezik.

Mártont persze eddig is sokoldalú embernek ismerhettük meg. Amellett, hogy a KFT dobosa, ő a zenekar menedzsere-producere a nyolcvanas évek óta, írt dalokat is zenekarnak, sőt énekelt is KFT-lemezen. Mi több: a KFT nagyobb koncertjeinek a forgatókönyvét is ő állította össze. Fordított Beatles-dalszövegeket, valamint szerkesztett és kiadott napilap stílusú történelemkönyvet SzemTanú címmel. Elindítója és szervezője volt eddig három David Bowie-emlékkoncertnek, szervezett kortárs zenei együttest ScArt néven, melyben az űr hangjaira alapozva játszottak instrumentális zenét (s ezzel a formációval Fonogram díjat nyertek). 2006-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét kapta. Van egy bogárhátú VW-je, szeret biciklizni, a körültekintő táplálkozás híve.

Egy dolog azonban még hiányzott ebből a színes és sokrétű portfólióból: egy szólólemez.

A nagylemezt felvezető kislemezdal, a Csak alszom egy fura állapotról szól: "Egy dal arról a helyzetről, amikor az ember nincs jelen a saját életében, egyszercsak azon kapja magát, hogy átaludta az élete kis vagy nagy részét - a mindfulness tökéletes ellentéte" - mondja Márton. A dal klipjét Karsai Kata, az SZFE elsőéves hallgatója és Erdész Tamás rendezte, a helyszínek többek közt az A38 Hajó, a Lupa Beach és a biatorbágyi viadukt.

A dal október 25-től hallgatható és vásárolható meg az ismert online felületeken.

Ami pedig az albumot illeti, az tulajdonképpen nem is teljesen közelmúltbéli történet, hiszen a Szívgárda című nagylemez címadó dalának alapja 15 éve született. Most ez a szám (melyben a KFT tagjai is közreműködnek) is elkészült -- és mellé még 4. Az albumon összesen 9 dal szerepel majd: az 5 új dal mellett 4, a KFT-albumokról már ismert Márton-szerzemény, mindegyiket Márton András énekli és dobolja. A nagylemez december 7-én jelenik meg fizikai formátumban és online.

Az album elkészítését az Indiegogón közösségi finanszírozással, előrendeléssel már most is lehet támogatni. A támogatásért cserébe Márton András válogatott izgalmakat és különlegességeket kínál: a támogató hozzájuthat cintányérból készült lámpához, részt vehet a még zajló stúdiómunkában, de nyerhet személyes beszélgetést vacsorameghívással. A CD és letölthető digitális formátum mellett egy lemezbemutató rendezvényre is bejelentkezhetnek az érdeklődők.

 

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés