A romák szerint ők csak védekeztek

Nemrég írtunk arról, hogy egy szombathelyi szórakozóhelyen állítólag nagyon megvertek egy teremőrt a romák. Most ők mondják el, szerintük mi is történt.
 
 

A romák szerint ők csak védekeztek

Nemrég írtunk arról, hogy egy szombathelyi szórakozóhelyen állítólag nagyon megvertek egy teremőrt a romák. Most ők mondják el, szerintük mi is történt.
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

A romák szerint ők csak védekeztek

Nemrég írtunk arról, hogy egy szombathelyi szórakozóhelyen állítólag nagyon megvertek egy teremőrt a romák. Most ők mondják el, szerintük mi is történt.

A tavalyi verekedésről – egy teremőr és a romák csaptak össze – és annak bírósági utóéletéről szóló cikkünk után lapunkat megkereste a szombathelyi cigány kisebbségi önkormányzat elnöke, Vajda László Orfeusz, és a verekedési ügy egyik vádlottja, Vajda Rudolf. Mint mondták, azért jöttek, hogy tisztázzák az ügyet.

„Csak négyen voltunk”

Az elején mindketten leszögezték, hogy bíznak az igazságszolgáltatásban, a bíróság majd eldönti, kinek mekkora felelőssége van az ügyben. Ám szerintük a teremőr, Tóth József állításai nem mindenben állják meg a helyüket.

Vajda Rudolf ott volt azon az ominózus éjszakán, ő volt az, akire az előző cikkben úgy utaltunk, hogy a verekedés elejére nem emlékszik, mert ittassága miatt éppen rosszul volt és hányt. Elismerte, hogy valóban így volt és nem emlékszik mindenre. Arra viszont igen, hogy csak négyen mentek a szórakozóhelyhez, három férfi és egy nő, szó sincs arról, hogy nyolcvan-kilencen lettek volna.

Az sem igaz, hogy félmeztelenek voltak, rendesen fel voltak öltözve. Ahogy az sem igaz, hogy ki vannak tiltva más szórakozóhelyekről, mint mondta, nem is érti, ezt honnan vette Tóth.

„Mi csak védekeztünk ”

Mire ő odaért a bejárathoz, addigra két társát már leütötte a biztonsági őr, ők később azt mondták: azzal fogadták őket, ide romák nem mehetnek be, a tiltakozásukra pedig Tóth támadt rájuk, először gázspray-vel, majd viperával. Azt állítja, hogy a teremfelügyelő volt az, aki poharakkal, üvegekkel dobálta őket, közülük ketten is megsérültek, ezt a látleletek igazolják.

Vajda Rudolf kijelentette, senki sem szúrta meg Tóthtot, lehet, hogy amikor elesett az üvegek miatt, akkor érte a sérülés a vállát, mert a padló tele volt üvegcserepekkel, amit Tóth tördelt össze Azt is megjegyezte, hogy senki sem akarta megölni a teremfelügyelőt, ő volt az aki támadólag lépett fel, ők csak védekeztek.

Amikor elhagyták a helyet, azt látták, hogy a többi diszkóból sok kidobó érkezik kocsival, és nem volt kétséges, mit akarnak. Az volt a szerencséjük, hogy közben megjöttek a rendőrök, és azzal menekültek meg, hogy elvitték őket. Így az elszállítás ellen nem is tiltakoztak.

„Több biztonsági őr volt”

Vajda azt mondja, csodálkozik is az egészen, hiszen Tóth Józseffel baráti viszonyban voltak, soha semmi probléma nem volt köztük, azon az estén is barátként üdvözölték, és a teremőr volt az, aki rájuk támadt. Azt is állítja: Tóth nem volt egyedül a verekedés közben, voltak, akik segítettek neki, több kidobó volt a szórakozóhelyen.

A bírósági tárgyalásra őket nem kísérte el senki, sem barát, sem családtag, csak a négy vádlott volt jelen – meséli tovább. Tóth Józsefet viszont hat-hét, nagydarab kidobó kísérte el, akik a tárgyalás közben folyamatosan huhogtak és közbekiabáltak. A bíró, a teremőrök segítségével kiküldte őket a folyosóra, majd rendőrök vezették ki őket az épületből. Onnan viszont nem távoztak, hanem folyamatosan fenyegetőztek – állítja.

Vajda Rudolf azt is kijelentette, furcsállja, hogy Tóth most fogadott ügyvédet, bár ehhez nyilvánvalóan joga van. Miután Tóthnak az első tárgyaláskor még nem volt ügyvédje, szerinte Tóth érezheti, hogy ebben az ügyben ő is vesztes lesz. Mert a verekedést ő provokálta ki, és a közülük is többen megsérültek.

„Nem kell romaügyet kreálni”

Elmesélte, az első tárgyalás után Tóth felhívta őt azzal, hogy a régi barátságra való tekintettel tisztázzák az ügyet, ő ebbe bele is egyezett. Ám Tóth utána már nem hívta.

Vajda László Orfeusz, a roma kisebbségi önkormányzat elnöke hozzátette, Tóthnak szerinte is van félnivalója az igazságszolgáltatástól, mivel a valóságot teljesen elferdítve, magát hősként feltüntetve meséli azt. Hőst akar csináltatni magából, a kitalált, jól kiszínezett sztori által. Azt is valószínűnek tartja, hogy szélsőjobboldali csoportok biztatására állt ki a nyilvánosság elé. Mert az eset után a szélsőjobbos portálok valóban hősként emlegették, és romaügyet kreáltak az esetből.

Ő is hangsúlyozta, hogy korábban jó kapcsolatban voltak Tóthtal, eljártak egymás rendezvényeire, az egésznek nem volt semmi előjele. Vajda László szerint nem szabad ebből romaügyet kreálni, a városban eddig nem voltak ilyen problémák, szeretné, ha ezután sem lennének.

Most a vízcsapból is ez folyik – mondta –, és felháborítónak tartotta, hogy Tóth ügyvédje a történtekből az olaszliszkai és a többi gyilkossággal vont párhuzamot. Az országban sok erőszakos bűncselekmény, gyilkosság történik, amit nem a romák követnek el, ezeket az ügyeket mégsem veszik elő később. Kijelentette, a romák is magyar állampolgárok, mindannyiuknak van neve, nem névtelen csoportként kell őket emlegetni. Végül ő is azt mondta: bízik az igazságszolgáltatásban, és a bíróság majd eldönti, kinek van igaza az ügyben.

 

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés