Veszélybe sodorják az egyházak a sikeres falusi iskolákat

A magyar iskolák általában alig tudnak mit kezdeni a gyerekek otthonról hozott hátrányaival. Helyi szinten azonban vannak sikeres iskolák, akár csak néhány kilométerre olyanoktól, ahol minden erőfeszítés kudarcba fullad – írja az Abcúg.
 
 

Veszélybe sodorják az egyházak a sikeres falusi iskolákat

A magyar iskolák általában alig tudnak mit kezdeni a gyerekek otthonról hozott hátrányaival. Helyi szinten azonban vannak sikeres iskolák, akár csak néhány kilométerre olyanoktól, ahol minden erőfeszítés kudarcba fullad – írja az Abcúg.
 
 
 
 
 
Tetszünk, ugye? Akkor lájkolj minket! 
 

Veszélybe sodorják az egyházak a sikeres falusi iskolákat

A magyar iskolák általában alig tudnak mit kezdeni a gyerekek otthonról hozott hátrányaival. Helyi szinten azonban vannak sikeres iskolák, akár csak néhány kilométerre olyanoktól, ahol minden erőfeszítés kudarcba fullad – írja az Abcúg.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kutatói azt vizsgálják, mi okozhatja ezeket az eltéréseket. Kiderült, hogy a kis, falusi iskolák a legeredményesebbek, akár azért, mert annyi továbbképzésre küldik a tanáraikat, akár azért, mert dolgozik ott egy nagy tekintélyű, elhivatott pedagógus. Közben viszont ezek az intézmények is veszélyben vannak, mert a jobb helyzetű szülőknek ez nem elég, sokan inkább a szomszéd település egyházi iskolájába viszik a gyereküket.

Vajon mitől függ, hogy egy iskola képes-e kezdeni valamit a hátrányos helyzetű, roma gyerekekkel? Miért van az, hogy bizonyos településeken a legrosszabb körülményekből érkező gyerekek is középiskolába mennek, máshol meg nem? Hogyan befolyásolják ezt a tanárok, és milyen hatással bírnak a tágabb környezet szereplői, a helyi vezetők vagy a nem roma szülők?

Rendszerszinten a magyar iskolák alig képesek ellensúlyozni az otthonról hozott hátrányokat. Ezt általában a PISA-mérések szokták megmutatni, legutóbb ebben a cikkben írtunk róla. Helyi szinten azonban találunk olyan iskolákat, amelyek a nehéz körülmények közt is sikeresek. Ugyanígy előfordulhat, hogy néhány kilométerrel odébb, egy hasonló helyzetű településen már kudarcba fullad a tanárok erőfeszítése.

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) munkatársai, Papp Z. Attila, Neumann Eszter és Patákfalvi-Czirják Ágnes egy most futó kutatásban olyan sikeres általános iskolákat vizsgálnak, amelyek tartósan kiugró eredményeket értek el a hátrányos helyzetű tanulók oktatásában. Ezeket aztán olyan intézményekkel hasonlítják össze, amelyek hasonló adottságú településen működnek, mégsem olyan sikeresek. Most összefoglaljuk az első eredményeket, amelyekről bővebben a teljes tanulmányban olvashat.

A kis, falusi iskolák csinálják jól

Kérdés persze, mi alapján lehet egyáltalán mérni egy iskola sikerességét. Milyen statisztikákat érdemes használni, és elegendő-e csak a számokat elemezni? A kutatók egyrészt az Országos Kompetenciamérés 2013 és 2016 közti eredményeiből indultak ki, amelyek hosszú távon mutatják az összes magyar iskola teljesítményét. Másrészt a kiválasztott intézményekben terepmunkát is végeztek, hogy közelebbről lássák az iskolák belső működését.

Fontos, hogy nem egyéni szinten vizsgálták a diákokat, tehát nem arra voltak kíváncsiak, hogy milyen személyes képességekkel, egyéni erőfeszítésekkel lehet kitörni a hátrányos helyzetből. Sőt, a kutatók kritizálják is az egyéni felelősségre koncentráló felfogásokat, amelyek szerint az emberek alkalmazkodóképességét kellene javítani. Helyette magukat az iskolákat és tágabb környezetüket elemezték.

A statisztikai elemzés alapján úgy tűnik, nagyobb eséllyel találni a hátrányok leküzdésében sikeres iskolákat a kisebb méretű, falusi intézmények közt. (Ezeket reziliens iskoláknak nevezik, ami egyszerűen azt jelenti, hogy hátrányos helyzetük ellenére is képesek kimagasló eredményeket elérni).

Kiderült az is, hogy a reziliens iskolákat nem a térségi iskolai verseny termeli ki. Vagyis nem attól lesz jó egy iskola, hogy a környéken több iskola is működik, amelyek fokozzák a versenyt. A tanulmány szerint „ez arra utal, hogy az iskolák bizonyos értelemben magukra maradva, véletlenül vagy kényszerből, nem tudatosan vagy éppen nem egy határozott stratégia miatt váltak rezilienssé”.

Nagyobb eséllyel találni ilyen iskolákat a központi és nyugat-dunántúli régióban, ami azért érdekes, mert ezek szerint pont nem Kelet-Magyarországon sikeresek, ahol több hátrányos helyzetű és/vagy roma gyerek él.

Sikeresebbek ott, ahol már teljesen gettósodtak

A terepmunkához gettósodó vagy teljesen gettósodott iskolákat kerestek. Előbbi azt jelenti, hogy az iskolavezetés legalább számottevőnek (30-50 százalék), utóbbi pedig azt, hogy magasnak (50 százalék feletti) tartja a roma gyerekek arányát (ezt az adatot a kompetenciamérésben gyűjtik). A kiválasztásnál figyeltek arra is, hogy

mennyire reziliens maga a település, vagyis: mekkora különbség van a romák és a nem romák foglalkoztatottsága és munkanélkülisége között az adott településen (minél kisebb, annál reziliensebb),

mennyire konfliktusos a helyi környezet, vagyis: mennyire élnek elkülönülten a romák, és mennyire erős a szélsőjobboldal (ezt a Jobbik 2014-es eredményei alapján, a helyi médiadiskurzus és az önkormányzatok esélyegyenlőségi tervének elemzésével, valamint korábbi kutatások alapján mérték).

Mindezt összevetve kerestek négy olyan, sikeres iskolát, amelyek reziliens és konfliktusos településen vannak. A két reziliens települést Borsod és Baranya megyéből, a két konfliktusost pedig Szabolcs és Jász-Nagykun-Szolnok megyéből választották ki. Az összehasonlítás kedvéért minden iskolának kerestek egy-egy átlagos teljesítményű párt ugyanabból a tankerületből, figyelve arra, hogy hasonló méretűek legyenek, és nagyjából megegyezzen a romák-nem romák aránya is.

Érdekes módon úgy tűnik, nagyobb eséllyel találni sikeres iskolákat a teljesen gettósodott kategóriában, mint az elvileg előnyösebb helyzetű, „csak” gettósodó intézményekben, aminek az okait később fogják vizsgálni. Kiderült az is, hogy négy olyan iskolában, ahol 2016-ban még 40 százalék körül volt a romák aránya, 2018-ra ez 50 százalék felé nőtt. Szolnok megyében azért, mert az egyházi iskolák elszívták a jobb helyzetű gyerekeket, Baranyában pedig a nem roma családok elköltözése miatt.

A terepmunka során mind a nyolc iskolában interjúztak az osztályfőnökökkel, gyerekcsoportokkal, iskolánként 5-6 szülővel, óramegfigyeléseket végeztek, valamint szociometriát készítettek minden nyolcadikos osztályban. (Ez egy olyan mérés, ami az osztályba járó gyerekek közti személyes viszonyokat vizsgálja. Kiderül belőle például, hogy a roma diákok mennyire részei a közösségnek, mennyire barátkoznak velük a többiek).

Az előzetes eredmények szerint nagyon fontos a szülők és a helyi társadalom támogatása. „A sikeres iskolákban a tanárok szakadatlan keresik a diákjaik számára legmegfelelőbb pedagógiai megoldásokat, és az iskola mögött egy támogató, helyi értelmiségi réteg áll. Nyolcadikos gyerekekkel beszélgetve azt láttuk, hogy érték számukra a továbbtanulás. A középiskolai továbbtanulás akkor válhat a jövőképük részévé, hogyha a gyerekek előtt állnak olyan helyi példaképek (például egy pedagógus vagy lelkész), akik a tanuláson keresztül törtek ki a szegény sorból. Ez pedig azokban a közösségekben valósulhat meg, ahol a roma és nem roma közösségek intenzív, napi kapcsolatban vannak egymással a munkaerőpiacon, vegyes óvodai csoportokban, iskolai osztályokban, családi kapcsolatokon keresztül és a helyi közösségi eseményeken (bálok, falunap)”- áll az MTA összefoglalójában.

Az egyházi iskolák veszélyeztetik a létüket

Az iskolák jó teljesítménye azonban nehezen fenntartható, és erősen függ az iskolaválasztási trendektől. Vagyis attól, hogy a jobb helyzetű szülők mennyire viszik el a gyerekeiket más településre, vállalva az ingázás terheit is.

Elsőre azt hihetnénk, hogy ez nem érinti a sikeres iskolákat: bizonyára a nem roma szülők is látják, ha a falu iskolája színvonalasan működik, és még a kompetencia-rangsorban is előkelő helyen van. Ez azonban többségük számára nem elég meggyőző, és inkább a környékbeli egyházi iskolát választják. Emiatt sok sikeres, falusi iskolában a saját létezésüket féltik a környékbeli egyházi iskoláktól. (Az egyházi iskolák térnyeréséről ebben a cikkben olvashat, itt pedig egy helyi példán is bemutattuk a folyamat hátrányait).

Hasonlóval találkoztunk mi is, amikor a gyulaházai Dr. Kozma Pál Általános Iskolában jártunk. A szabolcsi intézmény minden körülmény ellenére ellenére évek óta jól teljesít a kompetenciaméréseken, külön projekteket indítottak a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek, fejlesztették a pedagógiai programjukat. Baráth Sándor igazgató akkor azt mondta az Abcúgnak, „azzal, hogy jól dolgozunk, magunk alatt vágjuk a fát. Aki jól tanult, már elment. Sorolhatnám a jogászokat, orvosokat, egy sem jött vissza”. Ugyanígy náluk is felmerült az egyházi iskolák problémája.

A kutatók több helyen azzal szembesültek, hogy a helyi elit már lemondott az iskolájáról, a szegregálódó intézmények pedig szigetekké váltak. (A kutatásnak pont az a címe, hogy Az iskola nem sziget, amivel arra utaltak, hogy az iskolák működését egy sor más, társadalmi folyamat befolyásolja). Egy alföldi, két tagintézményből álló, gettósodó iskola például ősztől két külön intézményként fog működni, az egyik telephely egyházi fenntartásban, a másik pedig államiban. A tanulmány szerint eddig működött köztük valamiféle beiskolázási egyensúly, mostantól viszont a romák várhatóan az állami iskolában fognak ragadni.

A központi irányelv szerint nem is olyan fontos a kompetencia

A sikeres iskolák közt eddig kétféle típust különböztettek meg. Az egyik csoportba olyan innovatív iskolák tartoznak, amelyek több EU-s kompetenciafejlesztést célzó pályázaton részt vettek, és a tanártovábbképzések beépültek az iskola hétköznapjaiba (ilyennek tűnt a már említett, gyulaházai iskola is).

A másik csoportot „tesztre tanító” iskoláknak nevezték: itt az elmúlt húsz évben nem történt komolyabb pedagógiai fejlesztés, viszont a kompetenciamérés felelőse (általában a matematikatanár) olyan központi szereplő az iskolában, akinek hallgatnak a szavára, ezért célzottan, intenzíven készítik az osztályokat a felmérésre.

A kutatók szerint a 2010-es oktatáspolitikai változásokkal a kompetenciafejlesztés vesztett a súlyából, ezért az erre koncentráló iskoláknak „meg kell találniuk a nemzeti alaptanterv tradicionálisabb szemléletének, illetve a kompetenciaalapú pedagógiai szemlélet összehangolásának módját”. Az iskolavezetőkkel készült interjúk alapján a sikeres iskolák számára a legnagyobb kihívást az jelenti, hogy „továbbra is biztosítani tudják a hátránykompenzációs munka finanszírozási és szakmai feltételeit”.

A kutatás hátralévő egy évében tovább elemzik a statisztikai eredményeket és a terepmunka tanulságait. Arra kíváncsiak, hogy az egyéni kitörési utak hogyan értelmezhetők a helyi társadalmi viszonyok közt, és hogy adott közösségben milyen tényezők segítik vagy gátolják szélesebb rétegek oktatási felemelkedését.

 

 

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

 

 


 
 

 
 
 

 
 

 
 
 
 
 
 
 

Hirdetés

Hirdetés