A múlt hét pénteken szúrt szemet nekünk, hogy nem csak a dombormű hiányos a szombathelyi Bejczy utcai kormányablak homlokzatán, hanem az az alatti gránitlapok is egyre fogyatkoznak. Vandalizmusa gondoltunk, ám utánajárásunkkor kiderült, hogy a SZOVA karbantartás miatt szedte le ideiglenesen a burkolatot.
Ma délelőtt pedig legnagyobb örömünkre azt vettük észre, hogy a szakemberek éppen ragasztják vissza a gránitot az épületre. Mindenképpen elismerésünk a gyorsaságért. Bízunk benne, hogy hamarosan Kiss Sándor és Szilágyi István térplasztikája is visszanyeri régi, épp állapotát.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!