24 év után új polgármestere lesz Bécsnek

A szociáldemokrata dr. Michael Ludwig számára kulcsfontosságú szempont számára a társadalmi igazságosság és egyenlőség.

2018. május 24-én a bécsi közgyűlés megválasztotta az osztrák főváros új polgármesterét, Dr. Michael Ludwigot. A szociáldemokrata politikus (SPÖ) 1999 óta tagja a bécsi közgyűlésnek, 2007 óta pedig lakhatásért, lakásépítésért és városmegújításért felelős városi tanácsnok volt. 2009 és 2010 között ő volt Bécs második polgármester-helyettese.

Ő Bécs új polgármestere. Fotó: PID / Martin Votava
PID / Martin Votava

A hivatalos közlemény szerint Ludwig célja, hogy felkészítse Bécset a jövőre és elősegítse a város további fejlődését. Csapatával tovább szeretné erősíteni az osztrák főváros gazdaságát, a digitalizációra pedig lehetőségként tekint. Mivel fontosnak tartja, hogy a fejlődésből minden bécsi profitáljon, kulcsfontosságú szempont számára a társadalmi igazságosság és egyenlőség.

Céljai megvalósításában négy új ember segíti a városvezetésben: Peter Hanke, aki korábban a Wien Holding egyik ügyvezetője volt, a Pénzügyi, Gazdasági, Digitalizációs és Nemzetközi Ügycsoport vezetését veszi át. Veronica Kaup-Hasler az új felelőse a Kulturális és Tudományos Ügycsoportnak. Neki többek között az lesz a feladata, hogy felfrissítse és kizökkentse Bécs kulturális életét a jól bevésődött hagyományokból. Az egyik legnehezebb területet, a Szociális, Egészségügyi és Sport Ügycsoportot Peter Hacker, a Fonds Soziales Wien korábbi vezetője viszi tovább. Ludwig helyét Kathrin Gaal veszi át a Lakhatásért, Lakásépítésért és Városmegújításért felelős Ügycsoport élén, amelyet egy további területtel egészítettek ki: ezentúl ide tartoznak a nők helyzetével kapcsolatos feladatok is.

Bécs leköszönő polgármestere, Dr. Michael Häupl 1994. november 7-e óta töltötte be ezt a tisztséget. Polgármesteri pályafutása alatt Bécs éveken át a világ legélhetőbb városa címet viselte.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek