Lelepleződött a vasi olimpikonok fala

A „2008 Peking” felirat alatt is bőven hagytak helyet a márványtáblán, hiszen senki sem hiszi, hogy a vasi sportolók valaha is alábbadnak az eredményözönből.

„A béke vagy te, Sport! / a népeket egymáshoz fűző szép szalag: / és testvérré lesznek mind általad, / önuralomban, rendben és erőben. / Mert önbecsülést tanulnak az ifjak / tőled, s más népek jellemét is éppúgy / megértik s nagyra tartják, hogyha te / tanítod őket túlszárnyalni egymást: / mert versenyed a béke versenye” – szólaltak meg az olimpiai himnusz után Pierre de Coubertin „Óda a sporthoz” című költeményének sorai a Vas Megyei Sportigazgatóság épülete előtt, hétfő délelőttjén.

A fenti sorokhoz híven aktív élsportolók, visszavonult sportnagyságok, a sajtó, helyi politikusok és további érdeklődők nyugodt várakozása közepette leplezték le a vas megyei olimpikonok falát: a 2,3 X 1,3 méteres, Csinger Péter kőfaragó mester által felajánlott és elkészített márványtömbön huszonnyolc olyan vasi sportoló neve olvasható, akiket az az életre szóló élmény ért, hogy kijuthattak a sportesemények ókorban fogant szupertornájára.

Sajnos közülük hárman, Bechtold Jakab sportlövő, Pados Gusztáv díjlovagló és Komatits József tőrvívó már nem lehettek jelen az átadón: emlékükre koszorút helyeztek el.

Az ünnepséget egyébként – többek között Jakabházyné Mező Mária, a Magyar Olimpiai Akadámia főtitkárának jelenlétében – Kovács Ferenc, megyei közgyűlési elnök nyitotta meg, tájékoztatva az egybegyűlteket: két hónappal ezelőtt Keszthelyen már állítottak egy, a rendszeresen ott táborozó vasi dobóbajnokok előtt tisztelgő emlékfalatat, ezért elemi érdekként mutatkozott, hogy nekünk is legyen egy ilyen, és jól is tette a közgyűlés, hogy megszavazta ezt, hiszen „kötelességünk tisztelegni e sportolók előtt.”

Az elnök méltatta azokat a sportembereket, akik kijutottak az ötkarikás játékokra, hiszen „nem egyszerű elérni ezt a szintet: állhatatos kitartás, sok mindenről lemondás, és nagyon céltudatos életmód szükségeltetik hozzá.” Reményét fejezte ki az iránt is, hogy „a tábla bővítésére mielőbb szükség legyen”. Hagytak is helyet rajta bőven: hiszen egy év múlva már a pekingi nyári játékokon bizonyíthatják büszkeségeink, hogy igenis van még vér a vasi pucában.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Sport