Tűz a Falco-ban -szokásosan nagy a titzkolózás

Tűz ütött ki keden reggel a Falco Forgácslapgyártó Zrt. szombathelyi gyárában. Információink szerint az aprítéküzem egyik berendezése kapott lángra. A fokozottan tűzveszélyes üzembe nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók, a szombathelyiek öt, a sárváriak pedig kettő járművel. A részletekről a Falco hagyományainak megfelelően nem tudunk beszámolni. Sem azt nem tudtuk meg, van-e sérült, sem az anyagi kár mértékét nem sikerült kideríteni. Az illetékesek sem személyesen, sem telefonon nem hajlandók felvilágosítást nyújtani a sajtónak. Ez az utóbbi évek kisebb-nagyobb Falco tüzeinél is így volt, így elgondolkodtató, vajon a közelben élők, illetve a közeli üzemek időben tudomást szereznének-e arról, ha olyasmi történne a gyárban, amit az illetékesek már nem tudnak kontrollálni?

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek