"Tessék mondani, ez operettsiker volt?" Tiszta szívvel, Jordán Tamás Sebővel

Nincs sértődés
Azonban így is sikerült meglepni: amikor nem sokkal hét után két fekete inges őszülő halánték tűnt fel a színpadon, ismerős arcok ugyan, ám Hernádi Judit és Gálffi László helyett Jordán Tamás és Sebő Ferenc. Rózsaszín Love letters? A Weöres Színház igazgatója kissé zavartan bejelentette, a ma esti program az utolsó pillanatban megváltozott: Gálffi beteget jelentett. A direktor nem akarta pácban hagyni közönségét, így hát hívta Sebőt, aki szabaddá tette magát aznap estére. (És milyen jó…) Jordán kedvesen megjegyezte: aki akar, maradhat és meghallgathatja őket, aki nem, az elmehet, nincs sértődés.

Majd egy későbbi időpontban, szeptemberben újra összeverbuválják a bérleteseket, és bepótolják a mai előadást. A művészek eztán pár percre diszkréten távoztak. Szék-szomszédom morcos lett kicsit, miért is nem közölték vele ezt már odakint, talán akkor be se jön, de most, hogy leült, esze ágában sem volt távozni. Egy fiatalember hátul felállt, mindenki más, talán tiszteletből, talán, mert valóban kíváncsiak voltak, maradtak.

Szólt az ember
Jordán és Sebő József Attila összeállítása pontosan harminc éve járja az országot. Az est apropója egy televíziós felkérés volt, mesélte Jordán: József Attila 70. születésnapja alkalmából Fehér György és Edelényi János vezetésével a MTV készített egy ötször húsz perces összeállítást, amelyben három színész: Cserhalmi Anna, Latinovits Zoltán és ő mondott verset, valamint a Sebő együttes muzsikált. A tv-műsor azóta sem készült el, ám született belőle egy barátság, és egy harminc év múltán is élvezhető, sikeres produkció. – Ahogy a direktor mesélni kezdett, a közönség soraiban oldódott a feszültség, mire a versek és dalok felcsendültek, már székszomszédom is ráhangolódott a változásra. Meg is jegyezte: végül is, erre is eljöhetett volna.

Nehéz szavakba önteni, miben is jó még mindig Jordán és Sebő együtt. Mitől kezd vibrálni a levegő. A szavak súlyosak lesznek, az ezerszer elkoptatott verssorok is újra átélhetővé válnak. Hátborzongatóak, gyönyörűek, megannyi dráma, hiába ismerjük kívülről őket. Ahogy Jordán és Sebő, a maguk természetességével József Attilát idéznek, azt hallani kell. Jordán valóban párbeszédet folytat közönségével, a verseken keresztül velünk beszélget. És ha már hallottuk is őket, akkor is jó még egyszer, újra és újra. Fiatalos hevesség helyett összecsiszolódott, érett hangzás. Mennyivel másként szól egy hatvanastól, hogy „„Húsz esztendőm hatalom, húsz esztendőm eladom...” …
Jó volt ez így, nem elsőre, sokadszorra is. De igazán nincs mit mesélni róla. Elég annyi, székszomszédom, és a mögöttem ülő: ha ismerte a sorokat, félhangosan mondta együtt a verselővel. „Nincsen apám, se anyám, se istenem, se hazám … „– mint a Szózatot, fújták körülöttem a tisztes urak és hölgyek.

A nézők vastapssal köszönték meg Jordán Tamásnak és Sebő Ferencnek a beugrást. Szívből jött. „Tessék mondani, ez operettsiker volt? – kérdezte huncutul Jordán – Mert akkor jogunk van a ráadáshoz.” Hallgattuk volna még őket, ha le nem jár az egy felvonásnyi idő.

Szünet. A bérletesek jó része távozott, székszomszédom még maradt, újabb párbeszéd következett, kicsit másképp, a nézőtérről az új direktort kérdezgették, miként alakul majd a szombathelyi Weöres Sándor Színház, hol lehet majd bérletet venni. Arról is faggatták, miért is akar a Nemzeti direktora épp Szombathelyen színházat csinálni…
Szék-szomszédunk elmenőben még megjegyezte, nem is rossz ez így, hiszen a Weöres Sándor Színház jövője már biztosítva van. Bármi baj történik, mondjuk bukásra ítélt a darab, vagy unatkozik alatta a közönség, kilép a direktor a függöny mögül, és elszaval egy verset. Néha ennyi is elég.