Vasárnap este a Hemo-ban (Verebes találóan jegyzi meg, ez a név, mint egy nemi-betegségé) pótszékes teltház, a borsos jegyár (négyezer) mellett is. Előttünk toronymagas fiatalember, mérgelődünk, oda a kilátás. Rámászunk a szomszéd hölgy nyakára és karfájára. A színpadon a díszletvilág szolid retro, a táncdalfesztiválok hangulatát idézi, középen az „Akacs 7”- re keresztelt szalonzenekar már a helykereséshez adja a ritmust, Müller Péter vezetésével. A kivetítőn egykorú Híradó-részletek peregnek. Lefordulunk a székről, ahogy Takács Marika a korabeli bevágáson angolul is köszönti az egybegyűlteket. Kicsit kínos, de a körülöttünk ülők nem tartják nevetségesnek.

Galéria: Szabó Tibor bocsánata

Nem, nem, nem, én sohasem leszek a játékszered…

A két konferanszié, az est házigazdái: Sztankay Orsi és Verebes zsűritagokat keresnek. Negyvennégy év alattiakat. Dermedten pillantunk körbe, a táncdalfesztiválok kamaszai közt behúzzuk fülünk-farkunk, homlokunkra ráncokat erőltetünk. Verebest nem lehet becsapni. Mi megyünk összébb, mindkét szomszédunk lökdös a karjával: magát nézi! – Hm… Nincs mit tenni, irány a színpad! Lőttek az objektivitásnak és a rálátásnak. Szerepet keresünk magunknak: legyünk műértő lepontozó Fáy Miklósok? Nyolcassal intézzük el Kelemen Zolit (nem jó elsőnek színpadra lépni), aztán nem igen mozdulunk lefelé.

Galéria: A vokalisták

Más ez a … - nem mondhatnánk, hogy színpadon lenni jó, ráadásul szűkösen vagyunk. Hangos a zenekar, a szereplőket rézsútosan, félig látjuk, nehezen élvezhető a koreográfia, és a vokálosok játéka kimarad. A szomszéd hölgy mellettünk egyre lelkesebben ringatózik, egy idő után megadjuk magunkat, ha nem vesszük fel a ritmust, elsodor bennünket … Vágódeszkából készült a pontozótáblánk. Szorgalmasan jegyzetelünk az elénk letett papírra, fölöslegesen, mert a kivetítőn is összesítenek. Muris a függöny mögé pillantani, elcsípjük amint Trokán Péter sajátos koreográfiával szórakoztat valakit.

Ádám hol vagy?

Nem tudunk elvonatkoztatni, Toldy Mária számait szeretjük, Kiss Marit is, dehogy adnánk rá tíz pontnál rosszabbat. Így vagyunk Szabó Tibkével is, két nekünk jelentéktelen dalocskából operát produkált, Korda György Bocsánatát parádésan dramatizálja. Ahogy Orosz Robi is ezt teszi, a hangja különösebben nem emlékezetes, de minden sorba életet lehel, és finoman parodizál.

Jordán Tamás szomorkás Hemo-dala, a „Mi fáj” versenyen kívül szólal meg, vele a direktor a jelennek üzen. Jogosan. Érezni, a közönség érzi és érti az idézőjelet.

Galéria: Kiss Mari

Kelemen Zoli rockosra vett Szécsi Pálja is személyes kedvencünk, ahogy Lévai Tímea magas-sarkús szeleskedése is. Unger Tünde Ádám hol vagy-jában a kor, és az akkori előadó, Fenyvesi Gabi mozgását remekül leutánozza, de ettől a számtól borsózik a hátunk, lepontozzuk, függetlenül a jó előadástól. Ilyen ez.

Szilveszteri másnaposság a hangulaton is érződik

Verebes és Sztankay Orsi átvezetései precízen kitaláltak, néha kicsit erőltetettek a történelmi párhuzamok, Verebes poénjain sem kacag mindenki, amúgy is visszafogott a közönség, a tapsokon kívül nem ereszti el magát. (Talán a szünetben egy pohár pezsgő, ahogy a főpróbán, sokat lendítene a dolgon…) Lehetne lazább, oldottabb, humorosabb, több aktuális-közéleti ficskával megspékelt. (Olykor kényszert érzünk arra, hogy a konferansziékat is pontozzuk). A választás amúgy találat: Verebes intelligens és humoros, egyszóval „jófej”, Szankay Orsi szép és kedves, alkalmanként szerepe szerint kicsit butácska, nem illik rá, ennél színesebb szöveget is írhattak volna neki.

Nem vártunk holnapig

Németh Judit „mindent visz”, a nap győztese, egy személyben megtestesíti és leénekli a kor sztárjait, jól áll neki Koncz Zsuzsa, Zalatnay Sarolta és Kovács Kati slágere. A táncdalfesztivál felülvizsgálata harmadik felvonásának győztese Zalatnay Nem várok holnapig-ja lett, Németh Judit egy ponttal megverte saját magát, a Nem leszek a játékszered-et.

Galéria: Németh Judit egy ponttal legyőzte saját magát

Várjuk a folytatást

Zsűritagként jutalmul, Verebes elmondása szerint, Jordán Tamásnál visszakérhetnénk a belépő árát (nem fogjuk:). Magunkban azért megjegyezzük: egy jelképes ajándéknak, például egy kedves oklevélnek örültünk volna…
Előadás végén beígérték a ’68-as átdolgozást… jövő szilveszterre. Apropó, ha lehet kérni: Mari Zsuzsitól a Mamát, miniszoknyás változatban, Lévai Timitől, eredeti mozgással…