Magukkal vitték a színészek a HEMO ajtaját

Búcsúmomentumként a szombathelyi színházi társulat le- és elemelt egy fehér öltőzőajtót a volt honvédségi épületből. A rongálás nyomán feljelentés nem történt.

A valahavolt szombathelyi kultúr-kaszárnya hétfő este, a Kötelező olvasmány februári fejezete után becsukta ajtaját. Másnap a szombathelyi színház első átmeneti otthonát, a Hemo-t építési területté nyilvánították.
A múlt azonban nem tűnik el nyomtalanul, eztán a szombathelyi színház hőskorára egy ajtó emlékeztet majd. A legutolsó, szombati Hemo-béli Liliom után, Kiss Mari ötlete nyomán ugyanis a társulat lekapta a férfi öltöző ajtaját, és a Hemo- búcsúztatón a színészek és a műszak dolgozói alkoholos filccel rárótták a neveiket. Akadt, aki szívecskével dobta fel a kollektív művet.

Az utolsó csukja be az ajtót!
wssz.hu

Az ajtó most raktáron várja, hogy visszaköltöztessék a „Csodapalotába”, a megújult Hemo-ba. Pontos helyét még keresik. Egy biztos, ötven év múlva, ha a filc-lenyomat addig kitart, bárki láthatja majd, kik vettek részt a szombathelyi színház alapításában.

A társulat az új színház megépüléséig az MMIK-ban honol

A nyertes kivitelező pályázatában az átalakítás befejezésének dátumaként szeptember 16-a szerepel. Ha csúsznak is – ígéri a direktor, Jordán Tamás – októberben mindenképpen visszaköltözhetnek. Az első előadást a megújult színházba januárra tervezik. A szombathelyi társulat viszont addig sem lógatja a lábát, a következő bemutató helyszíne a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban lesz, itt fut a bérlet utolsó előadásaként Michael Frayn: Még egyszer hátulról (Noises Off) című bohózata, Jordán Tamás rendezésében. Premier március 19-én.

A Színház
Az ajtó új helye
wssz.hu
Átköltözik az Anconai szerelmesek című zenés időutazás is, és a színészek újfent magukra szabják a régmúlt idők slágereit, felülvizsgálják a ’66-os táncdalfesztivált a Revűzióval. Az MMIK-ban lesz a bemutatója Háy János A Herner Ferike faterja című drámájának, Kelemen Zoltán rendezésében.

Czukor Balázs is készül a színinövendékekkel egy új bemutatóra a Bloom-házban, valamint Silló Sándor is a tanítványokkal rendez (a tervek szerint szintén az MMIK-ban).

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra