Hoffmann Rózsa Szombathelyen

A jogász- és a közgazdászképzésben is lesznek államilag finanszírozott helyek - jelentette ki az MTI kérdésére pénteken Szombathelyen Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár. A felsőoktatási törvénynek kell kijelölnie a felsőoktatás működésének és fejlesztésének kereteit, valamint a keretszámok meghatározásának módját, egyelőre azonban még nem tartanak itt, keretszámokat mondani egyelőre nem lehet - közölte az államtitkár. A sajtótájékoztatón az államtitkár hangsúlyozta: minden önkormányzat visszaveheti és fenntarthatja iskoláját, ez alól a nagyvárosok sem kivételek, szavai szerint a jövőben ettől függetlenül megváltoznak a fenntartói feladatok, a szerepek, az iskolák önállósága mindenütt növekszik a pedagógiai programok jóváhagyásával. Hoffmann Rózsa szintén kérdésre válaszolva elmondta: továbbra sem kívánják az iskolákban kötelezővé tenni a hitoktatást, de "minden eszközzel segíteni igyekeznek", hogy lehetőleg minél több iskolában mód legyen a fakultatív hitoktatásra.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek