Négyen állnak bíróság elé kedden a West Balkán januári, három halálos áldozatot követelő tragédiája miatt indított büntetőügyben. A vizsgálat során arra derült fény, hogy a szórakozóhelyen tartott rendezvény szervezői lényegében az összes szabályt semmibe vették – idézi a Magyar Nemzetet az Index. K. Tamást, Cs. József Imrét és H. István Ferencet halálos tömegszerencsétlenséget okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségével vádolja a Fővárosi Főügyészség, egyikük számláján magánokirat-hamisítás is szerepel. Az elsőrendű terhelt Sz. Győző, a West Balkán Vendéglátó Kft. egyik ügyvezetője, ő adta bérbe a korábban a Nyugati téren lévő mulatót K.Tamásnak és Cs. Józsefnek, a tragikus véget ért rendezvény, a Noise Night Life szervezőinek. Valamennyi vádlott szabadlábon védekezik, annak ellenére, hogy az ügyészség letöltendő szabadságvesztést indítványoz a vádlottakra.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!