Személyi igazolványt legkorábban augusztus utolsó napjaiban, jogosítványt, útlevelet és lakcímkártyát pedig szinte már csak szeptemberben igényelhetünk a Vas Megyei Kormányhivatal Szombathelyi Járási Hivatalának honlapja szerint. Diákigazolvány igényléséhez ugyanakkor érdemes időben felkeresni az okmányirodát, ugyanis valószínű, hogy az iskolakezdéssel megnő a kártyát igénylők száma is. Az autóval kapcsolatos ügyeket szintén csak sokára intézhetjük. Ha kocsit szeretnénk átíratni, bejelenteni, forgalmit igényelni vagy módosítani, azt leghamarabb két hét múlva tehetjük meg Szombathelyen. Érdemes tehát valamelyik másik vasi hivatalt választani az ilyen ügyek intézéséhez.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!