Hiába a törvény, még mindig rengeteg a diszkriminatív álláshirdetés Magyarországon. Szombathelyen is bőven olvashat ilyen hirdetéseket az álláskereső a legkülönfélébb helyi vagy regionális újságokban, de bizonyos üzletek, vendéglátóipari egységek kirakataira ragasztott cédulákon is.
De mitől diszkriminatív egy álláshirdetés? Például attól, hogy a munkaadó kertelés nélkül kijelenti benne, hogy ő bizony csakis nőt, lányt, férfit, vagy éppen fiút hajlandó alkalmazni. Akkor meg végképp kirekesztő az álláshirdetés, ha a feladója még arra is nyomatékosan felhívja a figyelmet, hogy milyen korú embereknek érdemes pályázniuk az állásra. Talán mondani sem kell, hogy a magasságos munkaadók szinte kivétel nélkül fiatalok jelentkezését várják, középkorú, vagy éppen idősödő munkaerőt igen kevesen látnának szívesen a cégüknél.
Így megy ez még most is Magyarországon, pedig a 2003. CXXV. törvény szigorúan tiltja a munkaadóknak, hogy a hirdetések szövegében úgynevezett védett, vagyis a személyiség lényegi vonását képező tulajdonságok alapján diszkrimináljanak, hogy a munka jellegével össze nem függő, megkülönböztetést eredményező jelentkezési feltételeket (kor, nem) szabjanak meg.
Ki az alkalmasabb?
Kivételt csak akkor tehetnek, ha a munka jellege megkívánja a megkülönböztetést, tehát minden további nélkül kereshet valaki férfit például vonuló tűzoltónak, fakitermelőnek, vagy nőt divatbemutatói modellnek, repülőtéri motozónak.
A törvényalkotó nyilvánvalóan azt szerette volna (szeretné) elérni a szóban forgó szabályozással, hogy nagy létszámú csoportok ne szoruljanak ki a munkaerőpiacról önhibájukon kívül, hogy nekik is esélyük legyen a normális életre.
A munkaadók nem jelentéktelen része azonban egyszerűen fittyet hány a törvényre, s továbbra is lelkesen tudatja boldog-boldogtalannal, hogy jó kézügyességű (fiatal) női munkaerőt, pultoslányt, titkárnőt, takarítónőt, felszolgálónőt, vagy éppen felszolgálófiút, férfi csapost, állatgondozót, miegyebet fogadna szolgálatába. Azt azonban sosem kötik senki orrára, hogy szerintük miért alkalmasabb mondjuk a felszolgálói munkakör betöltésére egy nő, vagy éppen egy férfi.
Nagy kérdés persze az is, hogy miért sérthetnek ennyire háborítatlanul törvényt a munkaadók. Elsősorban azért, mert azt, hogy álláshirdetések megfelelnek-e a jogszabályoknak, nem igazán ellenőrzi senki. Eljárás csak akkor indul a diszkriminatív hirdetések feladói ellen, ha valamely pórul járt álláskereső bejelentést tesz ellenük, mondjuk az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál, és sikerül bebizonyítania, hogy a megkülönböztető feltételek miatt nem kapta meg a munkát.
Nem is tudják, hogy törvényt sértenek
Ilyen bejelentést azonban elég ritkán tesz bárki is, hiszen a legtöbben úgy gondolják, hogy így sem jutnának hozzá az álláshoz, ha meg mégis, akkor abban nem lenne sok köszönet. A diszkriminatív álláshirdetések feladóinak egy része egyébként nem is tudja, hogy törvényt sért, de bőven akadnak olyanok is, akik megfontoltan, hideg számításból járnak el úgy, ahogyan eljárnak.
Egy szombathelyi vendéglátóhely például nem is olyan régen felszolgálófiút, később pedig eladólányt keresett. Vettük a bátorságot, és megkérdeztük a hely vezetőjétől, hogy tisztában van-e azzal, hogy a hirdetése törvénybe ütközik. A vezető jól tudta, hogy a hirdetése nem felel meg a jogszabályoknak, de azt is egyértelműen, keményen kinyilvánította, hogy szerinte rossz a törvény. Hát engedtessék már meg, mondta, hogy ő döntse el, kivel akar dolgozni, ha egyszer ő adja a fizetést, ha ő biztosítja az alkalmazottja megélhetését.
S ezzel a véleménnyel sokan egyetértenek, álságosnak, önmagáért valónak nyilvánítva a törvényt. Hiszen - szóljon bárhogyan is a hirdetés szövege - végül úgyis a munkaadó dönti el, hogy milyen korú és nemű dolgozót alkalmaz. Hát - ahogy Jiri Menzel mondja -, nem tudom.
