Megyek, megkérdezem a főnököt, hogy miért ordítanak a filmek a Cinema City-ben. Mert - ahogyan sokan panaszolják - úgy üvölt itt minden egyes mozidarab, hogy az szinte elmondhatatlan. A közönség érzékenyebb részének valóságos fizikai fájdalmat okoz az ész nélkül tomboló hangerő, de az edzettebb nézőknek is kemény próbatétel végigülni egy-egy előadást a fülsiketítő zajban. S úgy tűnik, hogy a háborítatlanul tobzódó lárma ellen nincs mit tenni. Hiába szalad el a mozigépészhez a szenvedni nem szerető néző, s kéri meg némi halkításra, nem történik semmi.
A dolgozó ugyan készségesnek mutatkozik, azonnali intézkedést ígér, de a filmalkotás továbbra is üvölt, mint a sakál. Így aztán nem marad más hátra, mint a védekezés, a fül bedugaszolása a legkülönfélébb alkalmatosságokkal. (A rutinos nézőket nem érheti meglepetés, ők eleve füldugóval felszerelkezve érkeznek a moziba.) Na de miért ordítanak a filmek a Cinema Cityben, miért kínoznak bennünket már a moziban is? Vajon miféle különleges ok húzódhat meg a háttérben? Mert az elképzelhetetlen, hogy felelőtlenségből, vagy éppen szántszándékkal gyötörnének bennünket a filmszínházi dolgozók.
Kötelező ordítani
Igen, így van, ez teljességgel elképzelhetetlen, mondja a Cinema City vezetője, Nagy Lívia is. Talán valóban hangosabbak egy kicsit az itt játszott filmek, teszi hozzá a főnöknő, de nem azért, mert ők maguk így szeretik nézni őket, vagy mert nem figyelnek oda a munkájukra. A forgalmazók követelik meg tőlük, hogy a kifogásolt, egyes nézőket egészen biztosan zavaró hangerővel - egy tízes skála hetes fokozatán - vetítsék a filmeket.
A forgalmazóknak pedig maguk a gyártók írják elő igen szigorúan a megfelelő hangerő paramétereit, a mozik tehát nem változtatnak rajtuk a saját kényük-kedvük szerint. Már csak azért sem, mert a legkisebb beavatkozás is tönkretenné a filmek aprólékosan kidolgozott hanghatásait. Mindazonáltal arra azért néha veszik a bátorságot, mondja még a főnöknő, hogy a gyerekeknek szóló előadások egyikén-másikán egy kicsit, de éppen csak egy nüansznyit visszavegyenek a hangerőből. Ennyit tehetnek, egyebet nem. A székbe döngölő üvöltés tehát marad. De megmarad-e visszatérő vendégnek a halláskárosodástól tartó néző?
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
