Az EU nem adja fel, több uniós támogatást felfüggesztettek

Újra napirenden a Sargentini-jelentés is.

Többször írtunk már róla, hogy az Európai Unió ellenőrzési szervezete, az OLAF visszásságokat talált több uniós program kifizetéseiben és kivitelezésében, és ezért több operatív program, köztük a Szombathelyt leginkább érintő TOP-program kifizetéseit is felfüggesztették Pánikszerűen kaparja össze mindenhonnan a pénzt a kormány, év végén összeomolhat a költségvetés 2018. October 18. 20:17 . Pedig a kormány ezek előlegét saját költségvetéséből kifizette, így most nagy hiány várható Pánikszerűen kaparja össze mindenhonnan a pénzt a kormány, év végén összeomolhat a költségvetés 2018. October 18. 20:17 az év végére.

Judith Sargentini

A felhalmozódott hiány egyes források szerint eléri a háromezer-milliárd forintot, Jávor Benedek, a Párbeszéd európai parlamenti képviselője a Népszavának adott interjújában kijelentette, az Európai Bizottság figyelmeztető levelet küldött a kormánynak, amelyben jelzi, hogy a magyar kormányzati intézmények a korábban közölt brüsszeli kifogások nyomán nem tudták bizonyítani a döntéshozatal és a kifizetések jogszerűségét, átláthatóságát. Ezért már hivatalosan felfüggesztik az érintett operatív programok pénzeinek átutalását.

Azt is közölte, hogy az Európai Tanács tájékoztatta az Európai Parlament vezetését, hogy napirendre veszik a magyar jogállamiság helyzetéről szóló jelentést. A jelentést megrendelő LIBE bizottság elnökét, Claude Moraest és a jelentéstevő Judith Sargentinit meghívták a tagállamok érintett minisztereinek tanácskozására, hogy tájékoztassák a részt vevőket a jelentés megállapításairól.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet