Fejünk felett a halál kötélen kerekez – Emberkísérlet Jelestől

Abszurd a helyzet, itt halottnak tekintenek (ítéletem Vass Szilárd olvassa fel), meg nem született nézőnek, és kísérleteznek velem. Jeles András egyik kezével a földhöz vág, a másikkal a magasba emel. Nem egyszerű képletek darabjai, engem ezért izgatnak – színház ez olasz módra. Nem könnyű skandináv keresztrejtvény…

A Weöres Sándor Színház kamaradarabjának első húsz percében csak kapkodom a fejem, bogoznám szét az összekuszált szálakat. Viszket bennem valami, menekülnék a feladat elől. Szerencse, hogy nincs szünet. Aztán azon kapom magam, benne vagyok a darabban, otthonosan kényelmetlen kezd lenni, összeáll valami, de hogy mi, azon másnap délelőttig morfondírozom. Restellem, hogy nem készültem: el kellett volna olvasni az alapművet, a japán kortárs Fukazava Hicsiró Zarándokénekét, talán gördülékenyebben ment volna a szellemi emésztés.

Egyrészt legerősebb szálként megjelenik a színház a színházban: Jeles erős képekben fogalmazza újra Rin anyó balladáját. Aki noha teljesen egészséges, ráadásul minden foga ép, a család nyomására halni készül. Aki, hogy megfeleljen a társadalmi elvárásoknak, előbb kiveri még ép fogait is. Nemsokára dédanya lesz, így a szokásnak alávetve magát, ahogy anyái és nagyanyái tették, felviteti magát a hegyre, hogy gyékényen ülve, hóesésben találkozzon Narajama Istenével.

Kiss Mari tökéletes Rin anyó, megrendítő a színészi munka, drámaian kifejezőek gesztusai, elhiszem neki a japán asszony minden rezdülését. Gyönyörködtet a távol-keleti ízekkel fűszerezett zene és Zarándokének-játék, le a kalappal a társulat fiataljai előtt. Ennyi a színházból épp elég is lenne egy estére, de…

A halál kötélen kerekez

A másik visszatérő szál térben, időben, kulturálisan közelebb van hozzánk. Kaotikusabb és európai módon, XX. századian nyersebb. Idegesítő arctalan öltönyösök zaklatják a játékot. A halál barátai valamiféle fegyveresek, akik túszul ejtették a színészeket, pattogatott kukoricával, ropival és jégkrémmel etetik a csüggedt színészeket, és elvárják, hogy próbáljanak. Miért?

A színészek sem értik, mi folyik körülöttük, egyáltalán életben maradnak? Egyet tehetnek, engedelmeskednek, és a halál torkában is játsszanak tovább. Látjuk a színészeket, amint kiesve a szerepükből félnek és éhesek, és azt is, ahogy győz bennünk a mesterség, és muszáj jól csinálni.

Ahogy Rin anyó aláveti magát a társadalmi kényszernek, és eljátssza szerepét, felmegy a hegyre meghalni, úgy a színészek is engednek a külső erőszaknak, azt játsszák, azt olvassák fel, amit a fegyveresek eléjük raknak.

Lehetnénk a ruandai népirtás, a délvidéki vérengzés, a katyni, a srebrenicai vagy a kambodzsai mészárlás kellős közepén, vagy Moszkvában, amikor a csecsen fegyveresek megszállták a Dubrovka Színházat. Ez az áthallás a legkonkrétabb, hiszen akkor ott jó tíz éve a csecsen terroristák több napon át nyolcszázötven embert tartottak fogva, százharmincan pedig meghaltak. Közben mi történhetett ott a színházban? (Erről született egy darab, most fut a Katonában…) Konkrét utalás persze erre sincs.

Viszont az arctalan terroristák történeteiben felrémlenek más konkrétumok, megesett borzalmak, históriák, a délszláv háború tizenöt-húsz éves retteneteiből.

Mi lehet a közös nevező?

Fent a Narajama hegyén, ahogy tömegmészárlások után, halomban hevernek a csontok, a földi maradványok sokasága közé élő halottként ül le Rin anyó. Fiát a hegyen hasonló borzalmas látvány fogadja, mint bennünket, amikor a tömegmészárlások helyszíneiről, tömegsírokról látunk képes tudósításokat. Rin anyó persze látszólag belső kényszerből, önként megy a máglyára, „löveti bele magát a tömegsírba”… De a végeredményt nézve lehet, végső soron ugyanaz a borzalom, ez is, az is holocaust... Csak a lelkülete nagyon más. Van értelemes és értelmetlen halál? Vagy csak halál van?

Jeles András: Zarándokének

avagy a színház elfoglalása

– színpadi ballada –

Fukazava Hicsiró novellája alapján, Szenczei László fordításának felhasználásával

Etnográfiai művekben gyakran találkozunk efféle helyzetek leírásaival: „ (…) Egy öreg ponka törzsfőnököt törzse magára hagyott egy kevés élelemmel, ivóvízzel és néhány gallyal a hunyorgó tűz mellett. A törzset tovább űzte az éhség. Az öreg törzsfőnök azt mondta: ,Keményítsétek meg szíveteket, ne gondoljatok velem. Nem vagyok én már jó semmire sem.´” Vagy: „A súlyos létfeltételek miatt ítélik halálra az öregeket. A csukcsoknál az idős emberek mintegy jogként követelik, hogy öljék meg őket. (…) az áldozatok beletörődése állítólag teljes és önkéntes.”
Hasonló végletes emberi léthelyzetet mutat fel a nagy japán író, Fukazava Hicsiró Zarándokének című világhíres műve, amelynek színpadi-ballada változatát a rendező, Jeles András készítette el. A főszerepben: Kiss Mari. És hogy a Zarándokének dramatizálásánál ezúttal valamivel több is történik majd a Weöres Sándor Színház előadásán, azt az alcím érzékelteti: „…avagy a színház elfoglalása…”

Szereplők:
Rin anyó / Kiss Mari
I. színésznő / Fekete Linda
II. színésznő / Korponay Zsófia
I. színész / Poppre Ádám
II. színész / Szabó Róbert Endre
III. színész / Kálmánchelyi Zoltán
IV. színész / Vass Szilárd
III. színésznő / Alberti Zsófia
IV. színésznő / Senkovics Petra
V. színésznő / Lévai Tímea
Gyerek / Grünwald Dávid
Szakállas / Kristóf Roland
I. fegyveres / Budai Dávid
Továbbá: Cernay István, Szathmáry Gábor, Poór Éva, Juhász Ádám

Játéktér: Perovics Zoltán
Jelmez: Bánki Róza
Dramaturg: Duró Győző
Zene: Melis László
Korrepetítor: Falusi Anikó
Ügyelő: Schmidt Róbert
Súgó: Papp-Ionescu Dóra
A rendező munkatársa: Juhász Ádám

Rendező: Jeles András

 
 

 

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

     

    A más(od)ik te magad légy!

    A tavalyi független filmtermés egyik legjobbja a elettünk a Föld. Utánozhatatlan keveréke olyan műfajoknak és hangulatoknak, amiknek találkozását korábban elképzelni sem tudtuk volna.
     

    Anyádat, hogy nem én vagyok a gyerekünk apja!

    Új időszámításként emlegetik az RTL-nél A gyanú árnyékában című új műsort, amit hétfő este meg is néztünk. Nem túlzunk, ha azt mondjuk, azért ez enyhe túlzás.
     

    Viszkit nem kérek, mert még szoptatok

    Péterfy Bori jött, látott és győzött. Két év után ismét Szombathelyen járt az underground dívája, aki ott folytatta, ahol a gyermekáldás előtt abbahagyta.
     

    Top menedzser-egerek a pácban

    Béres Attila rászolgált a bizalmunkra, a Top Dogs a helyén van, keserédes szórakozás, nem csak munkanélkülieknek. Izgalmas rendezésben és jó alakításokkal.
     

    A keringőkirály megashowja - André Rieu bécsi koncertjén

    A bécsi közönség a Kék Duna keringő dallamai alatt még táncra is perdült a széksorok között.
     

     
     
     

     

    Itt járt… a Deep Purple

    A remélt 20 ezer néző helyett csupán 5 ezren voltak kíváncsiak a „Dipi”-re Szombathelyen. A hétszáz forintos jegyárat sokan borsosnak titulálták, több százan álldogáltak a bejáratnál a csodában bízva.
     

    Itt járt... Leonov Alekszej, az első űrgyalogos

    Szombathelyen kiderült, az űrsétára való felkészüléshez tartozott a 70-80 fokra fűtött kamrában való üldögélés is.
     

    Itt járt...Antall József

    A néhai miniszterelnök helikoptere 1990. augusztus 20-án landolt a szombathelyi repülőtéren, ahonnan állami Mercedesen hajtott tovább a belvárosba...
     

    Szombathely régen és ma - A Püspökvár

    Hajdanán készült képeslapok nézőpontját igyekszünk most megkeresni és a híres épületeket újra lencsevégre kapni.
     

    Szombathely régen és ma - A Megyeháza

    Hajdanán készült képeslapok nézőpontját igyekszünk most megkeresni és a híres épületeket újra lencsevégre kapni.
     

    Szombathely régen és ma - A Nagyszálló

    Hajdanán készült képeslapok nézőpontját igyekszünk most megkeresni és a híres épületeket újra lencsevégre kapni.
     

    „Szívem szerint kalózruhában koncerteznék!”

    Körmenden, a Soulwave zenekar stúdiójában néztük meg, hogyan készül első nagylemezük. Két szám között megmutatták óriás plüss gorillájukat.
     

    Egyévesen a betonkeverő hangjára táncikáltam - interjú Prieger Fannival

    Rohamtempóban készülnek a friss Anima Sound System dalok. Elmentünk kémkedni, lefotóztuk a munkálatokat, és ha már ott voltunk, kifaggattuk az újdonsült énekesnőt.
     

    V-BROS, a legújabb szombathelyi DJ páros

    A két őstehetséggel megáldott bolyais lemezlovas palánta közelgő koncertjeire hangolódva.