Felnyomták a győri jótékonysági sütivásárt

A Dunakapu téri vásáron a Gyermekmentő Alapítványnak gyűjtöttek. Egy "jóakaró" feljelentése után a Nébih ellenőre betiltotta a házi sütik árusítását.

Negyedszer rendezték meg Győrben a jótékonysági süteményvásárt. A kisalfold.hu újságírója a péntek esti adventi fénygyújtáskor járt az ominózus faháznál: két süteményt kóstolt, az egyik finomabb volt a másiknál - írja a lap.

Beszédes tény, hogy Győr egyik leghíresebb cukrásza ezen az estén szintén a faháznál volt, az ő édességeit is meg lehetett vásárolni jelképes áron. A Gyermekmentő Alapítványnak szánt felajánlásokat becsületkasszában gyűjtötték, a pénzt pedig egy életmentő készülékre fordították volna. A szervezők szerint érthetetlen, hogy hogyan képes valaki egy jótékonysági gyűjtést így tönkretenni, a hatóság szerint viszont szabálytalanul árulták a süteményeket, ugyanis ezek eredetét nem tudták igazolni.

A kommentek között volt olyan, ami egyetértett a Nébih intézkedésével, de jóval többen teljesen felháborodtak az eseten. "Ez hihetetlen! Pedig szombat délelőtt sütöttünk mi is a fiacskámmal sok-sok muffint, hogy délután kivigyük. Valakinek problémája volt azzal, hogy házi készítésű termékekről van szó? Ez szánalmas"- írja egy anyuka Facebookon.

A megdöbbentő ügyről ide kattintva nézhetik meg az RTL Klub videóját!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Könnyű