Orbán: már csak huszonhét nap, ideje csomagolni

Mit mondtak a leendő kormánypárt vezetői? Mit keres egy mondatban Dembinszky és Demszky? Hogyan fogadták ezt az ország minden csücskéből a budai Tabánba sereglő szimpatizánsok, és milyen szívességet tett Bayer Zsolt a rajongóknak? Képes beszámolónk a Fidesz március 15-i budapesti nagygyűléséről.

Három-öt-tíz fős csomókban keltek át az emberek a kőkemény, fagyos szél által támadott Erzsébet-hídon. Ki zászlóval, ki anélkül, de nemzetiszínű szalaggal mindenképpen, ami a legtöbb esetben kokárdaként öltött testet, láttunk viszont hajgumit, kötött sapkát és kutyanyakörvet is a magyar trikolór színeiből. Az emberek a Fidesz három órakor kezdődő nagyrendezvényére siettek, amit a párt pontosan azért helyezett át a budai vár tövébe, hogy távol kerülhessen az MSZP és a Jobbik azonos időpontra szervezett pesti rendezvényeitől. Az Attila úton már masszív hömpölygésbe torkollt a menet, ami végül egy talpalatnyi zöldterületet sem hagyott szabadon az Országos Széchenyi Könyvtárral szemben, ellenben piros-fehér-zöldbe és az ideérkező települések tábláerdejébe öltöztette a helyszínt.

Az érzelmi alapzöngét az olykor majdnem sírásba fúló Nemeskürty István szavai adták meg, aki szerint a választás napján egyetlen tollvonással szervezhetjük újjá életünket. Majd Kósa Lajos farolt be a forradalomra emlékezés kapcsán egy "nekik Dembinszkyjük volt, nem Demszkyjük" fordulattal, illetve emlékeztetett rá, hogy Magyarországon az egyik szélsőség elkótyavetyélte a Magyar Televíziót, a másik meg fel akarta gyújtani.

Navracsics szerint az MSZP miatt röhögtek rajtunk

"Ahogy látom, többen vagyunk, mint ahogy azt a szocialisták szeretnék" - kezdte meg beszédét Navracsics Tibor, amire egyetemes derültség volt a válasz. A fideszes parlamenti kivonuló-show alatt egyedüliként talpon maradó frakcióvezető azonban komoly tónusban folytatta: az MSZP megtanította, milyen az, amikor a szomszédos nemzetek viccelődnek rajtunk, és hogy vállalkozásfejlesztés nincs, csak új autó és a feketegazdaság gyarapítása, az orvosok korruptak, a nyugdíjasok megvásárolhatók egy egyszerű nyugdíjemeléssel, és hogy pedig tanulás helyett söröznek. Pedig a magyarok tehetségesek és jóravalók, és ismét csatlakozhat Magyarország Európa vezető nemzeteihez, "csak jó kormánya kell hogy legyen." A szavazásra buzdítás központi eleme volt valamennyi szónoknak, különösen a pártelnölnek.

"Nem engedünk a negyvennyolcból!"

Orbán Viktor szónoki felütésével a klasszikus magyar mondást vette elő, majd közölte: "ideje, hogy Magyarország a saját lábára álljon, saját útját járja, saját tengelye körül forogjon" - legalábbis így indultak neki a 48-as ifjak, akik a labancélet majmolása helyett a saját pályájukat keresték. Előttük hajtunk fejet, de ehhez kellett a nemzet, a sokaság is, amiben visszhangzott az "esküszünk." Orbán szerint ma a fásultság lepedéke alól tekintünk vissza a nagy elődökre, és sokan szégyenkeznek magyarságuk miatt, de ez azért van, mert nem láthattak maguk előtt nagy közös célt, amiért lehetett volna küzdeni, és az eddigi vezetők meg sem próbáltak ilyet kitűzni. Helyette a saját érdekeikkel törődtek, és "ha rajtuk múlna, egész Magyarországot belegyömöszölnék egy Nokiás dobozba, és már vinnék is offshore bankjuk páncélszekrényébe."

Hogy előkészítse a terepet a kontrasztnak, kómába esett gazdaságról, elborzasztó állapotok uralta egészségügyről, egy újabb válság előérzetéről beszélt, majd váltott: mi magyarok nem ilyenek vagyunk, "ez csak egy csúf fertőzés, a kommunizmussal és a megszállással behurcolt váltóláz, idegen nyavalya, ami eltorzította igazi életünket, és aminek szövődményéből húsz évvel szabadságunk visszaszerzése után sem tudtunk kilábalni." Ezért van magány, durvaság és cinizmus, pedig nekünk a legnagyobb tehetségünk az élethez van. De jön a választás, amivel utat nyithatunk egy új korszaknak, és ami visszaadja a magyarság önbecsülését.

Nincsen hajrá Magyarország, helyette van itt az idő

A pártelnök az eltűnni nem akaró, nyakunkon ülő telet az MSZP-vel hozta közös nevezőre (még ha kimondatlanul is): "higgyék el, magától nem is fog elmenni. Ha hagyjuk, a végén még ittmarad, mintha mi sem történt volna." Persze az egyetlen remény a változásra a Fidesz. A munka, család, otthon, rend és egészség hívószavak hangzottak még el, de a döntő sikerhez minden egyes ember szavazatára szükségük lesz. "Egy szeg miatt a patkó elveszett. A patkó miatt a ló elveszett, a ló miatt a csata elveszett, a csata miatt az ország elveszett - verd be jól azt a patkószeget!"

Orbán Viktor búcsúzását - amiben a hajrá magyarok helyett ezúttal az "itt az idő, magyarok"-at használta - követően mindenkit békés távozásra szólítottak fel, mi azért láttuk még (és meg is örökítettük) Bayer Zsoltot transzparenst dedikálni, ugyanezért embereket rohanni a kordonhoz, láttunk továbbá egymással viccesen rivalizáló perecárusokat, és hallgattuk, ahogy néhány középkorú asszony arról társalog, hogy a vezér ajkát végül is is elhagyta-e beszédje végén a "magyarok" megszólítás, vagy sem.

A Fidesz kampánynyitója ugyan jórészt az április 11-i szavazás körül forgott, világosan látszott, hogy a vezetők jól tudják, most ők következnek az országirányításban: mondandójukat rövidre szabták, még Orbán Viktor is huszonöt perc erejéig járult a mikrofonhoz, itt nem kellett meggyőzni senkit, és egyébként is az övéikkel találkoztak. Két órával a rendezvény kezdete után már Pest belvárosában sétáltunk, ahol a Jobbik még mindig hergelt, mi pedig fontolva kerültünk ki egy részeg zsidózót. Rendbontásról azóta nem érkezett hír.

 
 

 
  • #7március.16.19:29phreekÚjVálasz
    Idézet: united0
    Unger úr!! A 2. kép sántit /jobbikos zászló?/.Nyugat megint "kavar".
    ...

    Igen, az Erzsébet hidas vándorlás során jöttek velünk szembe a Jobbik-szimpatizánsok. A logika elment a szomszédba?

     
  • #6március.16.17:48united0ÚjVálasz

    Unger úr!! A 2. kép sántit /jobbikos zászló?/.Nyugat megint "kavar".

     
  • #5március.16.16:19AgroÚjVálasz
    Idézet: eule
    Ebből mi következik? Hogy a normálisabb értelmiség csendben igyekszik túlélni, vagy - ha egyáltalán teheti - külföldön fog munkát vállalni.
    ...

    Euele!

    Nem lesz itt népvándorlás,mert kinn sincs munka.

     
  • #4március.16.12:50euleÚjVálasz
    Idézet: poorzo@citromail.hu
    Az már látható, hogy ma Magyarországon már csak két erő tud tömegeket megmozdítani: a jobbközép Fidesz és a radikális Jobbik.
    ...

    Ebből mi következik? Hogy a normálisabb értelmiség csendben igyekszik túlélni, vagy - ha egyáltalán teheti - külföldön fog munkát vállalni.

     
  • #3március.16.11:27AgroÚjVálasz

    Még 28 nap és kolbászból lesz a kerités....

     
  • #2március.15.23:33worldwar2ÚjVálasz

    Az már látható, hogy a "nagy szombathelyi" nyugat.hu sem tud a helyi városi ünnepségekről cikket írni... előbb jön ez a ... duma...

     
  • Az már látható, hogy ma Magyarországon már csak két erő tud tömegeket megmozdítani: a jobbközép Fidesz és a radikális Jobbik.

     

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje.

 

Újabb sarcok jöhetnek a padlón vergődő GDP nyomán?

Bár még csak ismerkedünk az új adókkal, a bruttó hazai termék 0,7 százalékos csökkenése már ismételt kiigazításokat eredményezhet.
 

Visszavonhatják a bioerőmű elvi építési engedélyét?

A szentkirályiak szerint az erőmű egyes építményeinek magassága jóval meghaladja a helyileg előírt 10 méteres maximumot.
 

Szégyenfoltok után szombathelyi gyöngyszemek – a II. Rákóczi Ferenc utca

Öröm, ha morgolódásaink után végre egy szépségre is felhívhatjuk a figyelmet. Szombathelyen jártunkban-keltünkben, a Fő térről az Isis szentély felé kanyarodva, sötétedés után fedeztük fel…
 

Osztrák műszerek vasi kórházakba

 

Ma délután robbantják a Latex liftaknáját

Megvan az első robbantás tervezett időpontja, ami után a liftakna roskad össze. A következő bummra egy hetet kell várni Szombathelyen.
 

 
 
 

 

Jogerős börtönbüntetés a megvadult sárvári markolósnak

A Szombathelyi Törvényszék érdemben nem változtatott az elsőfokú bíróság ítéletén, a rendőrautót kilapító férfi rács mögé vonul.
 

Osztrák műszerek vasi kórházakba

 

Beleszerettem a zöldturmixba

Durván hangzik, ha azt mondom, hogy azért ugrok ki reggel az ágyból, hogy megkezdhessem a reggeli kis rituálémat a turmixgépemmel?